7.

Reggel egyedül ébredtem és cseppet sem éreztem magam jobban sőt talán még rosszabbul. Tényleg megtettem? Ha Harry nincs ott ma reggel már nem kelek fel. De hol van ő? Kimásztam az ágyból és a keresésére indultam, de az egész lakás üres volt. A hűtőn egy találtam egy cetlit amire firkáltak valamit.

Leugrottam kajáért, sietek vissza. Ne csinálj hülyeséget. Harry

Király. Csoda, hogy itt mert hagyni egyedül. Vajon komolyan gondolta amit tegnap mondott? Gondolat menetemet a kilincs mozgása zavarta meg. Az ajtó szokás szerint zárva volt, de ezt Harry tudta, hisz nála van a kulcs. Vajon Ashton az? Elkezdte rugdosni az ajtót ami már majdnem felszakadt. A szívem a torkomban dobogott nem tudtam mit csinálják, ide oda kapkodtam a fejem búvóhely után kutatva, majd lekaptam egy kést a pultról és bebújtam az egyik konyhaszekrénybe. Hangosan vágódott ki az ajtó és léptek csapták meg a fülem. A számra kellet szorítanom a kezem, nehogy hangosan felsikítsak. Egy apró résen át kinéztem és egy fekete ruhás férfit láttam. Az arcát kapucni takarta. Keresett valamit. Mindent felborított és idegesen káromkodott. Bement a szobákba is. Pánikba estem amikor megláttam, hogy a konyha felé tart. Próbáltam maga minél kisebbre összehúzni és lecsillapítani a légzésem. Megfogta a szekrény és elkezdte félrehúzni. Összeszorítottam a szemem és még erősebben kezdtem el szorítani a kés nyelét. 

- Mi a szar? - Harry! Lábak dobogását hallottam majd gyorsan kimásztam és elkezdtem a bejárati ajtóhoz futni. 

- Ezt te csináltad? Mert ha igen..- teljes erőből nekiszaladtam és a földön kötöttünk ki, de nem érdekelt csak minél erősebben akartam szorítani. 

- Ahhh ennyire hiányoztam bébi? Valamivel szúrod a hátam. Megtennéd, hogy... - gyorsan eldobtam a kést.

- Valaki volt itt. - a hangom remegett. Ahogy ránéztem Harryre láttam, hogy elkomolyodik az arca és velem együtt talpra áll. 

- Nem sérültél meg? Ki volt az? Ismered?

- Nem. Alig láttam tiszta feketébe volt, férfi volt. Keresett valamit.- hadartam.

- Vagy valakit. 

- Ezt úgy érted, hogy... 

- Nem tudom, de lehet, hogy téged. - idegesen a hajamba túrtam és leültem a kanapéra. - Hé ez nem biztos. Viszont el kell mennünk. 

- Hova? 

- Elmegyünk Zachez. 

- A nagybátyádhoz? 

- Igen. Pakolj! - majd eltűnt a saját szobájába.

- Nem mintha olyan sok cuccom lenne. - motyogtam majd felálltam és beledobáltam egy táskába pár ruhát.

- Átmegyek Ashhez is összepakolom a cuccait. - kiabált. Amikor kész voltam átmentem a másik lakásba, ami szintén feldúltak. Még jó, hogy a kapucnis pasas azzal a lakással kezdett. 

- Uhhh. 

- Ja. Fogd meg ezeket. - a kezembe nyomott egy laptopot és egy elég nehéz táskát. 

-Oké mehetünk. - elvette a táskát és a hátára vette majd maga után húzott felvette a földről a saját és az én táskámat és elindultunk lefele.

- Húzd a fejedre a kapucnit. - ahogy leértünk bepakoltunk Harry kocsijába és már indultunk is.

- Miért nézel ilyen sokszor a visszapillantó tükörbe? Követnek minket? - néztem hátra én is idegesen.

- Nem, de jobb ha figyelek. 

- Ash tuti ki fog nyírni, hogy ott hagytad az xboxját. 

- Túlteszi magát rajta. 

- A nagybátyád is bérgyilkos?

- Az. Bár régen rendőr volt. 

- Jó nagy váltás. - egy órányi út után megálltunk egy hatalmas háznál. Harry kipattant és a csomagtartóból kezdett el kirámolni, amíg én a házat néztem.

- Segítesz vagy csak bambulsz tovább magad elé?

- Megyek. 

- Hát itt van az én kedvenc unokaöcsém. - jött egy mély vidám hang a ház felől és oda kaptam a fejem. A lépcsőröl egy magas sötét hajú, harmincas évei közepén járó férfi sétált felénk.

- Az egyetlen. - mosolygott rá Harry és letette a táskákat, hogy megölelhesse.

- Rég láttalak, itt volt az ideje már és, hogy magaddal hoztad a menyasszonyodat még nagyobb örömmel tölt el. 

- Ő nem a menyasszonyom. 

- Persze, hogy nem. Ő az a kislány akit ki kellett volna nyírnod. - mosolygott rám aztán oda jött hozzám.

- Beszéltél Lorennel?

- Zac Norell. - nyújtotta felém a kezét. 

- Persze szard le a fejem. - morgott Harry és elindult a házba.

- Emma Harris. - ráztam meg a kezét. 

- Gyere menjünk be, sütöttem csirkét nektek. 

- Remekül hangzik.

***

-Ashtonnak szóltatok, hogy itt vagytok?
- Aha. Azt mondta holnap már jön. - már befejeztük az evést és az asztalnál ültünk. Zac kedvesnek tűnt, már amennyire egy bérgyilkos lehet kedves.
- Emma a cuccod fent van az emeleten, ha van kedved ledőlni nyugodtan felmehetsz.
- Köszönöm, de kimehetnék inkább az kertbe?
- Persze, drágám. - mosolygott rám. Felálltam és a hatalmas kert felé vettem az irányt. -Csak vigyázz van kint egy nagy dög, meg van kötve ne menj a közelébe.
- Rendben.- szóltam vissza az ajtóból és becsuktam magam mögött. Hatalmas kő kerítés vette körbe a hatalmas udvart, ami teli volt fákkal. Leültem az egyik fa alatti padra és csak hallgattam a madarakat, amikor ugatás csapta meg a fülem. Elindultam a hang irányába, ami egy kisebb épület mögül jött. Elkerekedett a szemem, még életemben nem láttam ekkora kutyát. Olyan volt mint egy medve. Ahogy meglátott abbahagyta az ugatást, fülét hátrahúzta és fogát mutogatva elkezdett morogni.
- Cssss. Nincs semmi baj, nem bántalak. - óvatosan tettem egy lépést felé, és egyik kezemet felé nyújtottam, de továbbra is csak vicsorgott.
- Hát jó. - leültem vele szembe és figyeltem. Egy idő után megunta a morgást és lefeküdt, de továbbra is engem figyelt. A fészer ajtajába észrevettem egy hatalmas zsák kutyatápot. Felálltam és belemarkoltam majd vissza ültem, a zacskó zörgésére felemelte a fejét.
- Kérsz? - egyből talpra állt, ahogy meglátta a kezemben az ételt. Feldobtam egy falatot, amit a levegőben elkapott. - Ügyes fiú. - a dicséretre elkezdte csóválni a farkát.
- Emma! - hallottam meg Zac hangját, gyorsan oda dobtam a kaját neki és már mentem is nehogy észrevegye, hogy mit hol vagyok.
- Itt vagyok. - mentem a terasz felé.

Napokkal később

- Szia, szépségem. -titokban minden nap kilopózok Rasselhez, és viszek neki csontokat meg ilyesmiket, eddig még nem buktam le. Már egyre közelebb enged magához.
- Figyelj ha megharapsz nem hozok több kaját. - mondtam neki miközben közeledtem felé. Most nem morgott, de rezzenéstelenül figyelt. Alig kaptam levegőt, ahogy már csak egy hajszál választott el tőle, hagytam, hogy megszagolja a kezem, meg sem mertem mozdítani, de aztán ő nyomta neki a fejét a kezemnek. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon és egyre bátrabban kezdtem el simogatni.
- Nem is vagy te olyan gonosz igaz? - leguggoltam elé, hogy egy magasságba legyünk, de állva szerintem inkább voltunk egy magasságba. Megvakartam a füle mögött mire hálásan megnyalta az arcomat.
- Kösz. - nevetve töröltem le a nyálat az arcomról. Rassel nekem dőlt, amit én nem igazán tudtam megtartani úgyhogy leültem a földre ő meg lefeküdt, hogy közben a feje a lábamon pihent. Gyönyörködve néztem ezt a csodálatos állatot, aki a simogatásomra lehunyja a szemeit.
Később, amikor menni próbáltam nem nagyon engedett, a szájába vette a csuklóját és próbált visszahúzni.
- Semmi baj Ras, holnap is jövök. - mosolyogtam rá és megsimogattam a fejét.
- Mi a...engeded el te rohadt dög! - jaj ne. A kutya, amint meglátta Harryt, feldühödött és fogait mélyen beleengedte a kezembe. Fájdalmasan felkiáltottam és próbáltam kiszabadítani a kezem. Harry egy bottal a kezében szaladt felénk.
- Ne! - sikítottam, amikor lendítette a botot, ekkor engedte el a kezem Rassel. Egy hatalmast ütés a hátára. - Harry azonnal hagyd abba! - de mintha meg sem hallana. Nekifutásból nekiszaladtam és együtt zuhantunk a földre. Gyorsan elkaptam a botot és elhajítottam.
- Ne merj még egyszer hozzá érni! - üvöltöttem rá.
- Neked meg mi a bajod? Nézd meg mit csinált a kezeddel! - a jobb kezem égett, amikor lenéztem rá csupa vér volt.
- Ez a te hibád.
- Mi??? Te megőrültél. - nézett fel rám a könyökére támaszkodva.
- Ha nem jöttél volna ide, ez nem történik meg! - a kutya még továbbra is vicsorgott Harryre. Felállt és megfogta a karom és a ház felé kezdett húzni. Rassel szomorú nyüszítésbe kezdett.
- Nem mész többet a közelébe. - nem is válaszoltam rá, úgy is ki fogok még menni hozzá.
- Hát veled meg mi történt? - kerekedett el Zac szeme, amint Harry leültetett a konyhába, amíg fertőtlenítő után nézett. 

- Semmi. Baleset volt. - mondtam neki.

- Megharapta az a nyomorult kutyád. - kiabált Harry. 

- Addig nem volt semmi gond, amíg te meg nem jelentél!

- Persze. - leült a velem szembe és az ölébe tette a kezem. A számban kellet harapjak, nehogy felüvöltsek, amikor Harry elkezdte kitisztítani a sebet. 

- Em, mondtam, hogy ne menj oda hozzá, nem beszámítható állat. - Zac.

- De tényleg csak Harry miatt harapott meg. Amíg nem volt ott az ölemben aludt. 

- Ez komoly? Ras? - egy pillanatra elmosolyodott, de Harry gyilkos pillantást vetett rá és elkomolyodott. - Ne menj többet oda hozzá. - mondta és kisétált a konyhából.

- Csíp. - nyávogtam, de Harry nem szólt semmit, csak bekötötte a sebet.

- Most haragszol? - kérdeztem. Nagy levegőt vett utána kifújta és a szemembe nézett.

- Nem. - mondta majd felállt. - Ashton holnap jön.

- Tényleg? - vissza sem tudtam tartani a mosolyt az arcomon. Bólintott. Már indult is volna el. 

- Harry.

- Igen?

- Köszönöm, hogy...hát ezt. - emeltem fel a bekötözött csuklóm.

- Szívesen. - egy apró mosoly jelent meg az arcán. - Jó éjt. - szólt még vissza.

-Jó éjt Harry. 

6.

Emma Harris

-Nem. Egyenlőre még jól megvagyunk. - a hólyagom figyelmeztetett, hogy ideje vécére mennem és, amikor felkeltem Harry hangját, hallottam meg amint beszél valakivel. - Úgy beszélsz róla mint egy kutyáról, haver. Igen, etetem rendesen. Ez kész! - elmosolyodtam. Most már tudom is, hogy kivel. Ashton. Felkeltem és felhúztam a melegítőgatyát és kisétáltam.
- Reggelt. - köszöntem oda kómásan. Alig láttam ki a kócos hajamon keresztül.
- Neked is, banya.
- Téged tuti a végtelen kedvességed miatt szerethetnek az emberek. Ash az? - bólintott és felém nyújtotta a telefont.
- Veled akar beszélni. - elvettem és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Ugye nem bánt az a seggfej, Em?
- Neked is szia Ash. - nevettem fel. - Nem, nem bánt. - ránéztem Harryre, aki égnek emelte tekintetét.
- Még mindig bunkózik? Csak szólj és kiütöm.
- Igen, de ez hozzátartozik sziporkázó természetéhez. Mikor jössz vissza?
- Sietek, amint tudok megyek és rendre nevelem azt a bunkó parasztot.
- Oké édesem. - csak azért, hogy lássam Harry reakcióját. És talált. Hányást színlelve sétált a szobájába.
- Nem kell félteni téged látom nem félsz te annyira tőle. - nevetett. - Szia Em.
- Viszhall.
- Na megbizonyosodott róla, hogy nem tartalak terrorba itthon? - dőlt a kanapéra.
- Mondtam neki, hogy éheztetsz és, hogy minden nap kitakaríttatod  velem a lakást. - ültem mellé, de előtte lekaptam a pultról egy zacskó ropit.
- Kapcsold el utálom a helyszínelős sorozatokat. - löktem meg a vállát.
- Nincs mese csatornánk, tündér hercegnő.
- Bunkó. - kaptam be még egy ropit. - Héé! - szóltam rá, amikor belemarkolt a zacskóba és kivett egy csomót.
- Este dolgom lesz.
- Hova megyünk? - vettem ki a kezéből a távirányítót és valami értelmes tévé műsort kerestem.
- Te sehova. Itthon maradsz.
- Ó.
- Nem tart sokáig. Max egy óra.
- Elleszek. Figyelj. Már itt vagyok kábé három hete. Mikor is mehetnék el? Nem mintha várnának vagy bármi csak...
- A várost mindenféle képen el kell hagynod. Ashel szerzünk neked valahol egy lakást meg kell egy új személyazonosság is. Név változtatás stb.
- Jessica? - mosolyodtam el.
- Nem értem mi bajod vele. - mosolygott vissza rám.
- Ribancos.
- Akkor végképp nem értem. Telitalálat. - hozzávágtam egy párnát. - Áú. 
- Én sem értem te miért pont Harry lettél, amikor sokkal találóbb a Fafej vagy Barom.
- Mert, amikor megszülettem, olyan csodálatosnak találtak a szüleim, hogy arra gondoltak ugyan ilyen csodálatos nevet adnak nekem. - miközben beszélt sugárzott az arcáról a beképzeltség, amitől végig vigyorogtam közbe bólogattam minden öndicséretére.
- Tényleg, a szüleid tudják mivel foglalkozol? - erre elkomolyodott az arca.
- Nem. 13 éves koromban megölték őket. - teljesen elsápadtam. Most jut eszembe, hogy Dave is mondta, hogy csak egy élő rokonáról tud.
- Részvétem.
- Kösz. - a térdére támaszkodva felállt és a konyhába sétált.
- Dave említette, hogy van egy nagybátyád.
- Aha Zac. Már csak ő van. Még mindig jobb helyzetbe vagyok mint te nem? - ez fájt. De igaz. Senkim sincs. Már kezdtem elfelejteni, amióta itt vagyok egyszer sem gondoltam öngyilkosságra, és nem éreztem magam magányosnak.
- Ühüm. - válaszoltam és gyorsan, hogy ne vegye észre letöröltem egy könnycseppet. -Én most bemegyek a szobába pihenni.
- Rendben. - háttal állt nekem úgyhogy nem láthatta az arcomat. Amint beértem rávetettem magam az ágyra és csendben álomba sírtam magam.

Harry Styles

Ez tényleg egy undorító húzás volt, de túl közel engedem magamhoz ezen változtatnom kell. Egyikünknek sem lenne jó, de amikor megláttam mennyire fájdalmas arcot vág, bűntudatom lett és már majdnem bocsánatot kértem. Az előbb is elindultam, hogy teát vigyek neki, de az ajtóban meghallottam, hogy sír. Minél előbb el kell mennie.

Emma Harris

- Elmentem. - kiabált be Harry és hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Egész nap ki sem mentem a szobából, csak ültem a sötétben és próbáltam visszafojtani a sírógörcsöket, amik egyfolytában kínoztak. Most, hogy elment kimentem egy pohár vízért. Olyan voltam, mint egy élőhalott. Belebámultam az egyik üvegezett szekrénybe és majdnem elhánytam magam a látványtól. Hatalmas karikák voltak a szemem alatt. Kóvályogtam a lakásban nem tudtam mit kezdjek magammal, kimentem az erkélyre, ami elvileg tilos lenne, de nem érdekelt kellett egy kis friss levegő. Hideg volt kint, de nem érdekelt, csak néztem lent az embereket az utcán. Azon gondolkodtam, milyen jó lenne valamelyiküknek a helyében lenni. Egy olyannak akinek nem baszták át a fejét a szülei, egy olyannak, aki egy bérgyilkost sem ismer. Nem gondolkodtam, olyan volt mintha nem is én irányítanám a testemet, felléptem a kő erkély egyik résére és átléptem rajta. Remegett mindenem, ahogy lenéztem. Alattam hatalmas konténerek voltak. Egy nagyot nyeltem és előrébb csúsztattam a lábam, az újaimmal még kapaszkodtam a hideg kőbe.
- Így lesz a legjobb. - suttogtam becsuktam a szemem és elengedtem a korlátot.
- Te teljesen megbolondultál?!! Mit akartál?! Kinek lett volna ez jobb?! - amikor kinyitottam a szemem már bent voltam a nappaliba. Teljesen összezavarodtam. Harry tartott állva a vállaimat markolva és úgy üvöltözött, bár nem figyeltem mit mond, sejtettem mi lehet az. Aztán nem bírtam tovább térdeim megrogytak és zokogva Harryhez bújtam.
- Csak egy órára megyek el és tessék. - a hangja már kicsit halkabb volt. - Miért csináltad ezt? - kérdezte és közben felemelt és a szobába vitt. Nem bírtam megszólalni, alig kaptam levegőt. Éreztem magam alatt a puha ágyat és, hogy besüpped, ahogy Harry leült mellém.
- Ez azért van amit ma mondtam? - a hangjában mintha egy kis félelmet hallottam volna. Megráztam a fejem.
- Te csak...- kapkodtam a levegőt. - a tényeket mondtad el. Tényleg egyedül vagyok. - fájdalmasan felnevettem. - Senkim sincs. - Harry lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én itt vagyok és Ash is, nem vagy egyedül, érted? Soha többet ne csinálj ilyen hülyeséget, a szívbajt hoztad rám. - már kicsit lenyugodtam és kezdtem egyenletesen venni a levegőt. - Megígéred?
- Igen. Harry?
- Mondd. - mondta kedvesen.
- Itt maradnál velem? - láttam rajta, hogy nem tudja, mit tegyen, de aztán lerúgta a cipőjét és befeküdt mellém. Kényelmesen elhelyezkedtem és arcomat az oldalába fúrtam ő meg átkarolt és nyugtatóan simogatta a hátam míg el végül elaludtam.