Ashton Irwin
Reggel kínzó fejfájással ébredtem és fogalmam sem volt, hogyan kerültem az ágyba. Valahogy sikerült kivánszorognom a fürdőszobába. Még jó, hogy nem tört össze a tükör ahogy belenéztem. Elkerekedett szemekkel néztem a zúzódásokat az arcomon. Ahogy fordultam volna meg bevertem az oldalam a mosdókagylóba és egy "kurva anyád" kíséretében oda kaptam. Felhúztam a pólót és egy szép lila foltot bámultam. Már csoszogtam volna vissza az ágyamba, amikor eszembe jutott. Emma! Nagy léptekkel elindultam a szobája felé közben majdnem átestem a küszöbön. Kopogás nélkül benyitottam, de nem volt sehol. Irányt váltottam és lementem a konyhába, de sehol senki. Végig néztem az egész házat már csak Harry szobájába nem néztem meg, de már a gondolattól be vagyok szarva, hogy a szeme elé kell állnom azzal, hogy Em eltűnt. Megálltam a hatalmas fa ajtó előtt és halkan bekopogtam. Lépteket hallottam bentről és nem sokkal később nyílt is az ajtó és egy alsógatyás kócos fejű Harryvel álltam szembe.
- Mit akarsz? - kérdezte rekedt hangon miközben megdörzsölte a szemét.
- Nem tudod... Em merre van? - vártam a düh kitörést, de csak annyi történt, hogy egy apró félmosolyra rándult a szája és lökött egy kicsit az ajtón, hogy az teljesen kinyitódjon. Leesett az állam, amikor megláttam ki alszik az ágyában.
- Te?! Meg ő?! - kiabáltam, mire befogta a számat és becsukta maga mögött az ajtót, de előtte még láttam, hogy Emma megfordul.
- Felébreszted te gyökér. - leengedte a kezét.
- De ez, hogy? - csodálkoztam továbbra is, mert nem tudom felfogni, hogy hogy történhetett ez meg.
- Csak megtörtént. - válaszolta egyszerűen. Hatalmas mosolyra húzódott a szám.
- Akkor mostantól egy pár lesztek? - csücsörítettem neki.
- Az kéne még. Ez csak egy egyszeri alkalom volt.
- De legalább kedveled?
- Talán. Nem tudom. Kéne ha már lefeküdtem vele nem?
- Szánalmasan hülye egy alak vagy te Styles.
- Áúú! - kaptam egy öklöst a karomba. - Komolyan Harry ha megbántod...
- Mi lesz? Engem egyáltalán nem érdekel, hogy mit érez és, hogy mivel bántom meg. A tegnap este jó volt, de nem fogom a közös jövőnket tervezgetni.
- Ha neked csak egy alkalomra kellett...- dörzsöltem meg a tenyerem. - Jól van akkor, majd én boldoggá teszem helyetted. - már fordultam volna vissza a szobámba, de pontosan az történt, amire számítottam. Elkapta a karom és szorosan tartott, megállított.
- Mi az? - néztem rá, és láttam az arcán, hogy ő is meglepődik a reakcióján és elengedi a kezem.
- Semmi. - megfordult és lesétált a földszintre.
Dúdolva és táncolva indutam vissza a szobámba, de nem volt jó ötlet ez a táncikálás mert majdnem végig okádtam a folyosót, de sikeresen eljutottam a fürdőig és ott el is aludtam.
Emma Harris
Nem bántam meg. Jó volt és kész. Tisztában vagyok vele, hogy Harry nem érez semmit irántam, ugyan ez rám is igaz. Ez csak egy szükséglet.
Elzártam a csapot és a törülközőért nyúltam, magam köré csavartam és elindultam a szobámba. Amikor beléptem Harryt találtam az ágyam szélén ülve a melltartómmal a kezébe.
- Jól nézel ki. - vigyorgott rám.
- Haha. - válaszoltam flegmán és elindultam a táskámhoz, hogy kivegyek belőle egy bugyit. Szerencsére még múlt héten voltunk vásárolni, mert már kezdtem nagyon unni a férfi ruhákat. Hátrapillantottam a vállam fölött, és láttam, hogy perverz tekintettel néz végig rajtam. Azt várhatja, hogy előtte kezdjek el vetkőzni.
- Egyébként miért is jöttél? - fordultam már teljesen felé.
- Az ráér. Nem, akarod inkább ledobni azt a csúnya törülközőt? Nem áll jól.
- Menj ki! - dobtam felé, amit épp a kezembe volt. Sajnos ez épp a bugyim volt. Baszki.
- Hmm. - kapta el a levegőbe, mivel nem repült valami gyorsan. Felállt és az ajtó felé ment.
- Ha felöltöztél gyere ki, az udvaron várlak. - és már el is tűnt. Mit akar ez? Odasétáltam az ajtóhoz, becsukni, aztán vissza a ruhákhoz. Ezt nem hiszem el.
- Elvitte a rohadék.
***
Harry lehozott valami pince szerűségbe. Nem mondom jó nagy volt, de még mindig nem tudtam mit akar itt csak, amikor megláttam a táblákat.
- Fogd meg. - nyújtotta hátra a pisztolyt, miközben ő tovább keresgélt.
- Én aztán biztos nem. - tettem hátra egy lépést, mire megfordult és bosszúsan nézett rám.
- Ha életben akarsz maradni most azonnal vedd el! - egy ideig haboztam, de utána kivettem a fegyvert a kezéből.
- Ez a legújabb...- kezdte el.
- Ne fáraszd magad úgy se jegyzem meg a nevét és nem is nagyon érdekel. - vágtam a szavába és egy apró mosolyra húzódott a szája, majd bólintott és az egyik ember alakú táblához vezetett.
- Oké. - megmutatta, hogy biztosítsam ki, majd adott pár tanácsot és hagyta, hogy lőjek. Egy hatalmas sóhaj hagyta el a tüdejét.
- Semmi baj, minél többet próbálkozol annál könnyebben fog menni.
- De hisz még a táblát sem találtam el! - ez őrültség én nem fogok megtanulni lőni.
- Nem baj. Próbáld meg még egyszer. - láttam rajta, hogy próbál minél kedvesebb lenni, de az ér a homlokán árulkodó jel volt. Még csak a közelében sem volt a következő lövésem.
Majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor megéreztem, Harry mellkasát a hátamon. Minden egyes levegővétele a fülemben hallatszott, amitől kirázott a hideg. Megfogta a kezemet, amibe a pisztoly volt a másik kezét pedig az oldalamra csúsztatta. Úját az enyémre illesztette és egyszerre húztuk meg a ravaszt. Az első pontosan a feje közepére ment, a második a mellkasa közepébe talált. Alig tudtam, figyelni csak őt éreztem.
- Most egyedül. - megremegtem, ahogy ellépett tőlem.
Most tökéletesen a céltáblára koncentráltam, egy mély levegőt vettem és lőttem. Amikor kinyitottam a szemem láttam, hogy eltaláltam a tábla szélét.
- Láttad ezt? - néztem rá boldogan. Ő egy meleg mosollyal az arcán bólintott és várta, hogy úja megpróbáljam.
Körülbelül 50 lövéssel és 50 veszekedéssel később majdnem sikerült eltalálnom a szívét pár centi híján. Örömömben beleugrottam Harry nyakába, aki viszonozta az ölelést, de nevetve még tett egy gúnyos megjegyzést, arra, hogy csoda, hogy még maradt golyó, mire én oldalba löktem. Már indultam, volna végre fel a házba, amikor elkapta a kezem és visszarántott magához és mélyen a szemembe nézett.
- Mára elég, nincs kedvem hozzá. Nézd meg az ujjam. - mutattam fel a mutató ujjam, hogy lássa a nemsoká keletkező hólyagot.
- Túl fogod élni. - megfogta a és adott rá egy puha csókot. - És én is úgy gondoltam, hogy mára elég lesz. - továbbra sem engedett.
- Akkor miért nem megyünk fel? - apró résnyire nyíltak az ajkai és én le sem tudtam venni róla a szemem.
- Fel akarsz menni? - a karjával átölelte a derekam és szorosan magához húzott. Mellem nekipréselődött kemény mellkasának.
- N-nem tudom. - mondtam zavartan és éreztem, hogy lángol az arcom. Ajkai vészesen közeledtek az enyémek felé és én nem tettem semmit ellene. Halk nyögés hagyta el a torkát, amint egymáshoz ért a szánk. Kezemmel beletúrtam puha hajába és egy kicsit meghúztam, amint egyre gyorsabban kezdtük szedni a levegőt. Harry kezei lecsúsztak a combjaimra és egy mozdulattal felemelt, hogy a falnak nyomhasson úgy, hogy közben ajkunk egy pillanatra se váljon szét. Keze a pólóm alatt volt és a melltartóm kapcsát kereste, amikor kivágódott fent az ajtó és lépteket hallottunk a lépcső felől. Harry egyből letett és minél messzebbre próbáltunk megállni egymástól.
Ash vigyorgó arcát vettük észre.
- Hali srácok, Zack üzeni, hogy kész a kaja! - mondta vidáman majd elindult felfelé. Harry-vel egy pillanatra össze néztük és csendben követtük Ashtont.
2014. október 20., hétfő
2014. augusztus 10., vasárnap
9.
- Ash sok lesz. - tettem a vállára a kezem mire bárgyún rám mosolygott.
- Em, lazíts. Inkább igyál még. - nyomott a kezembe még egy poharat és már el is tűnt a táncoló emberek közt. Beleszagoltam a pohárba és inkább letettem a pultra.
- Írtó cuki pasid van. - szólalt meg mögöttem az egyik szőke pultos csaj. Még női szemmel nézve is elég vonzó volt, mély kivágású virágos felsőjébe, ami előnyére vált.
- Ő nem...- de már nem is rám figyelt. - a pasim. - Nagyon rossz előérzetem volt. Olyan érzésem volt mintha figyelnének. Egyfolytában a szememet járattam a szórakozóhelyen, de mindenhol csak táncoló emberek voltak.
- Hé bébi jössz táncolni? - jött oda egy magas nem túl jó képű pasi, aki alig állt a lábán.
- Kösz nem. - löktem el a kezét az útból és megpróbáltam megtalálni Asht, hogy hazamehessünk. Továbbra is az az érzésem volt, hogy valaki néz. Kirázott a hideg a gondolatra és még gyorsabban próbáltam átfurakodni a tömegen. Megláttam a pasit, akivel Ash összehaverkodott és felé vettem az irányt.
- Hé nem láttad valahol Asht? - a füléhez hajoltam, de még így is ordítanom kellett, hogy meghallja.
- Kit? - nézett rám értetlenül.
- A kendős gyereket? - fejrázás volt a válasz. Ezt nem hiszem el. Indultam volna, de valaki megfogta a karom. Egy 24 év körüli szőke pasi volt az.
- Én láttam az előbb. Kiment cigizni. Gyere megmutatom merre. - húzott magával és egy nagy vasajtóig vezetett.
- Csak utánad. - nyitotta ki. Kimentem, de csak kukák voltak kint.
- De itt nincs senki. - már fordultam volna vissza, amikor hátulról elkapott és befogta a szám és kemény mellkasához szorított. Hallottam, hogy csukódik az ajtó. Hogy lehettem ekkora barom? Egyik kezével a számat fogta be a másikat végig húzta az oldalamon utána megállapodott a mellemen. Minden erőmmel azon voltam, hogy ellökjem, de sokkal erősebb volt. Könnyek folytak végig az arcomon, de még továbbra is kapálóztam, amikor a hideg tégla falnak nyomott és a nyakamat kezdte el csókolgatni, míg belemarkolt a seggembe.
- Kérlek ne. - nyögtem a tenyerébe.
- Hmm? - levette a kezeit a számról és kigombolta a farmerom, hogy betudja csúsztatni a kezét.
- Hagyd abba, kérlek. - zokogtam.
- Legközelebb, ha mondok valamit az úgy is legyen. - súgta a fülembe mély rekedt hangján. Az a rohadék...A csípőmnél fogva maga felé fordított.
- Te. - szinte köptem ezt az egy szót, miközben még mindig éreztem a könnyeket az arcomon.
- Örülj neki, hogy csak én és nem az a szerencsétlen, akinek betörtem az orrát az ajtóba. Kibaszottul utálom, ha leszarják, amit mondok! - olyan közel volt, hogy már egymás levegőjét szívtuk. - Többet nem csinálsz ilyet. Megértetted? - de csak bámultam rá, olyan tekintettel, ahogy a férgekre szoktak. Hirtelen belemarkolt a hajamba és hátrahúzta a fejem. - Megértetted?
- Meg!- löktem messzebb magamtól és amilyen gyorsan csak tudtam megfogtam a két vállát és teljes erőmből beletérdeltem az ágyékába. Elfojtott nyögéssel a földre esett és a fájdalmas helyet szorongatta. Visszafutottam az épületbe, hogy megtaláljam Asht mielőtt Harry összeszedné magát. Sajnos egy hatalmas verekedés közepébe csöppentem és ki más lenne a felbujtó?
- Ashton! - ezt nem kellett volna mert rám nézett és egy hatalmasat kapott az arcába. Körülnéztem és gyorsan felkaptam egy letört szék lábát és a kopasz pasasnak estem, aki Asht ütötte.
- Te kis ribanc! - fordult meg vérző fejjel én meg hátrálni kezdtem, mikor nekiütköztem annak a személynek, akit a legkevésbé hiányoltam. Lenézett rám és egy hatalmasat sóhajtott majd elővette a zsebéből valamit.
- Itt a kocsikulcs. Nem messze parkoltam. Ülj be és maradj ott! Képes vagy rá? - nézett kérdő tekintettel. Bólintottam a kezembe nyomta a kulcsokat és az ajtó felé lökött, már minden figyelmét a kopasznak szentelte, aki egy hatalmasat kapott a gyomrába majd ezt követően az arcát sorozta meg. Nem bámészkodtam tovább mert egyre nagyobb lett a felfordulás.
Harry Styles
Ash a világáról nem tudott. Bebasztam a hátsó ülésre és rávágtam a kocsiajtót. Beültem Emma mellé, aki összeszorított lábbal az ölében lévő kezét bámulta. Elindultunk egyikünk sem szólt egy szót sem. Láttam, hogy egy pillanatra rám néz, de amint én is rá néztem volna elkapta a fejét.
- Köszönöm. - motyogta.
- Mit is?
- Hogy megvédtél attól a pasastól. - továbbra se nézett rám hanem kifelé bámult az ablakon. - És bocs, hogy tökön rúgtalak. - mosolyra húzódott a szám.
- Megbocsájtok, ha többet nem csinálod. - próbáltam kicsit oldani a feszültséget. - Egyébként megérdemeltem.
- Meg hát! - éledt fel benne a düh és végre rám nézett.
- Jobban örültél volna ha a szőke herceg megerőszakol? - erre megenyhült a tekintete.
- Igazad van. De akkor sem kellett volna ennyire rám ijesztened.
- Bocs. -mondtam halkan. - Ash remélem holnap fejfájással fog ébredni. Ha nem, akkor meg teszek róla én.
- Ne bántsd. Így is kaphatott pár ütést, ahogy elnézem az arcát.
- Ja. A bal szeme alatti lila folt tőlem van.
- Köcsög. - de láttam, hogy próbálja visszafogni a mosolyát.
Leparkoltam Zac háza előtt és kiszálltam, és hátra mentem, hogy kiszedjem a haverom a kocsiból.
- Segítsek? - jött oda mellém Emma.
Nagy nehezen sikerült felcipelnünk a szobájába és rádobnunk az ágyra. Jó lett volna ha közben nem próbál meg mind a kettőnket letapizni, de egy pofon után már viselkedett. Becsuktuk mögötte az ajtót.
- Akkor... - kezdte.
- Akkor?
- Nincs harag ugye? - nézett fel rám hatalmas szemekkel. Elsimítottam egy tincset a szeméből, mire összerezzent.
- Azt hiszem nincs. - újaimmal a tarkóját simogattam. Nem is tudom, melyikünk mozdult először, csak azt vettem észere, hogy egymás ajkát tépjük. Felkaptam és elindultam vele a szobámba, közbe egy pillanatra sem vált el a szánk. Ledobtam az ágyra és egy pillanat alatt lerángattam róla a nadrágot és a pólót. Én is megszabadultam a ruháimtól és egész testemmel ránehezedtem és folytattuk a csókcsatát. Helyet cseréltünk, hogy ő legyen felül és így könnyen kikapcsolhattam a melltartóját. Egy pillanatra lemászott rólam, hogy lehúzza az alsónadrágom és ő is ki lépett a még rajta levő ruhadarabból. A csípőmre ült én meg gyorsan újra helycserés támadásba kezdtem így ő megint alattam volt és egy erőteljes lökéssel már benne is voltam és mozogni kezdtem.
Később kielégülve és izzadtan dőltünk egymásra.
- Ez...
- Szörnyű volt? - húztam az agyát, miközben közelebb húztam magamhoz.
- Gondolatolvasó vagy. - belecsíptem az oldalába mire felnevetett. Lehajoltam és megcsókoltam, amit ő boldogan viszonzott.
- Hé, tudom, hogy képes vagy a fejlődésre.
- Pedig már féltem, hogy reménytelen eset vagyok. - végig simítottam telt mellein, és egy mély szaggatott levegővétellel válaszolt a teste.
- Azt hiszem tovább kell gyakorolnom. Benne lennél? - mosolyogtam rá.
- Ühüm. - és ismét elvesztünk egymásba.
- Em, lazíts. Inkább igyál még. - nyomott a kezembe még egy poharat és már el is tűnt a táncoló emberek közt. Beleszagoltam a pohárba és inkább letettem a pultra.
- Írtó cuki pasid van. - szólalt meg mögöttem az egyik szőke pultos csaj. Még női szemmel nézve is elég vonzó volt, mély kivágású virágos felsőjébe, ami előnyére vált.
- Ő nem...- de már nem is rám figyelt. - a pasim. - Nagyon rossz előérzetem volt. Olyan érzésem volt mintha figyelnének. Egyfolytában a szememet járattam a szórakozóhelyen, de mindenhol csak táncoló emberek voltak.
- Hé bébi jössz táncolni? - jött oda egy magas nem túl jó képű pasi, aki alig állt a lábán.
- Kösz nem. - löktem el a kezét az útból és megpróbáltam megtalálni Asht, hogy hazamehessünk. Továbbra is az az érzésem volt, hogy valaki néz. Kirázott a hideg a gondolatra és még gyorsabban próbáltam átfurakodni a tömegen. Megláttam a pasit, akivel Ash összehaverkodott és felé vettem az irányt.
- Hé nem láttad valahol Asht? - a füléhez hajoltam, de még így is ordítanom kellett, hogy meghallja.
- Kit? - nézett rám értetlenül.
- A kendős gyereket? - fejrázás volt a válasz. Ezt nem hiszem el. Indultam volna, de valaki megfogta a karom. Egy 24 év körüli szőke pasi volt az.
- Én láttam az előbb. Kiment cigizni. Gyere megmutatom merre. - húzott magával és egy nagy vasajtóig vezetett.
- Csak utánad. - nyitotta ki. Kimentem, de csak kukák voltak kint.
- De itt nincs senki. - már fordultam volna vissza, amikor hátulról elkapott és befogta a szám és kemény mellkasához szorított. Hallottam, hogy csukódik az ajtó. Hogy lehettem ekkora barom? Egyik kezével a számat fogta be a másikat végig húzta az oldalamon utána megállapodott a mellemen. Minden erőmmel azon voltam, hogy ellökjem, de sokkal erősebb volt. Könnyek folytak végig az arcomon, de még továbbra is kapálóztam, amikor a hideg tégla falnak nyomott és a nyakamat kezdte el csókolgatni, míg belemarkolt a seggembe.
- Kérlek ne. - nyögtem a tenyerébe.
- Hmm? - levette a kezeit a számról és kigombolta a farmerom, hogy betudja csúsztatni a kezét.
- Hagyd abba, kérlek. - zokogtam.
- Legközelebb, ha mondok valamit az úgy is legyen. - súgta a fülembe mély rekedt hangján. Az a rohadék...A csípőmnél fogva maga felé fordított.
- Te. - szinte köptem ezt az egy szót, miközben még mindig éreztem a könnyeket az arcomon.
- Örülj neki, hogy csak én és nem az a szerencsétlen, akinek betörtem az orrát az ajtóba. Kibaszottul utálom, ha leszarják, amit mondok! - olyan közel volt, hogy már egymás levegőjét szívtuk. - Többet nem csinálsz ilyet. Megértetted? - de csak bámultam rá, olyan tekintettel, ahogy a férgekre szoktak. Hirtelen belemarkolt a hajamba és hátrahúzta a fejem. - Megértetted?
- Meg!- löktem messzebb magamtól és amilyen gyorsan csak tudtam megfogtam a két vállát és teljes erőmből beletérdeltem az ágyékába. Elfojtott nyögéssel a földre esett és a fájdalmas helyet szorongatta. Visszafutottam az épületbe, hogy megtaláljam Asht mielőtt Harry összeszedné magát. Sajnos egy hatalmas verekedés közepébe csöppentem és ki más lenne a felbujtó?
- Ashton! - ezt nem kellett volna mert rám nézett és egy hatalmasat kapott az arcába. Körülnéztem és gyorsan felkaptam egy letört szék lábát és a kopasz pasasnak estem, aki Asht ütötte.
- Te kis ribanc! - fordult meg vérző fejjel én meg hátrálni kezdtem, mikor nekiütköztem annak a személynek, akit a legkevésbé hiányoltam. Lenézett rám és egy hatalmasat sóhajtott majd elővette a zsebéből valamit.
- Itt a kocsikulcs. Nem messze parkoltam. Ülj be és maradj ott! Képes vagy rá? - nézett kérdő tekintettel. Bólintottam a kezembe nyomta a kulcsokat és az ajtó felé lökött, már minden figyelmét a kopasznak szentelte, aki egy hatalmasat kapott a gyomrába majd ezt követően az arcát sorozta meg. Nem bámészkodtam tovább mert egyre nagyobb lett a felfordulás.
Harry Styles
Ash a világáról nem tudott. Bebasztam a hátsó ülésre és rávágtam a kocsiajtót. Beültem Emma mellé, aki összeszorított lábbal az ölében lévő kezét bámulta. Elindultunk egyikünk sem szólt egy szót sem. Láttam, hogy egy pillanatra rám néz, de amint én is rá néztem volna elkapta a fejét.
- Köszönöm. - motyogta.
- Mit is?
- Hogy megvédtél attól a pasastól. - továbbra se nézett rám hanem kifelé bámult az ablakon. - És bocs, hogy tökön rúgtalak. - mosolyra húzódott a szám.
- Megbocsájtok, ha többet nem csinálod. - próbáltam kicsit oldani a feszültséget. - Egyébként megérdemeltem.
- Meg hát! - éledt fel benne a düh és végre rám nézett.
- Jobban örültél volna ha a szőke herceg megerőszakol? - erre megenyhült a tekintete.
- Igazad van. De akkor sem kellett volna ennyire rám ijesztened.
- Bocs. -mondtam halkan. - Ash remélem holnap fejfájással fog ébredni. Ha nem, akkor meg teszek róla én.
- Ne bántsd. Így is kaphatott pár ütést, ahogy elnézem az arcát.
- Ja. A bal szeme alatti lila folt tőlem van.
- Köcsög. - de láttam, hogy próbálja visszafogni a mosolyát.
Leparkoltam Zac háza előtt és kiszálltam, és hátra mentem, hogy kiszedjem a haverom a kocsiból.
- Segítsek? - jött oda mellém Emma.
Nagy nehezen sikerült felcipelnünk a szobájába és rádobnunk az ágyra. Jó lett volna ha közben nem próbál meg mind a kettőnket letapizni, de egy pofon után már viselkedett. Becsuktuk mögötte az ajtót.
- Akkor... - kezdte.
- Akkor?
- Nincs harag ugye? - nézett fel rám hatalmas szemekkel. Elsimítottam egy tincset a szeméből, mire összerezzent.
- Azt hiszem nincs. - újaimmal a tarkóját simogattam. Nem is tudom, melyikünk mozdult először, csak azt vettem észere, hogy egymás ajkát tépjük. Felkaptam és elindultam vele a szobámba, közbe egy pillanatra sem vált el a szánk. Ledobtam az ágyra és egy pillanat alatt lerángattam róla a nadrágot és a pólót. Én is megszabadultam a ruháimtól és egész testemmel ránehezedtem és folytattuk a csókcsatát. Helyet cseréltünk, hogy ő legyen felül és így könnyen kikapcsolhattam a melltartóját. Egy pillanatra lemászott rólam, hogy lehúzza az alsónadrágom és ő is ki lépett a még rajta levő ruhadarabból. A csípőmre ült én meg gyorsan újra helycserés támadásba kezdtem így ő megint alattam volt és egy erőteljes lökéssel már benne is voltam és mozogni kezdtem.
Később kielégülve és izzadtan dőltünk egymásra.
- Ez...
- Szörnyű volt? - húztam az agyát, miközben közelebb húztam magamhoz.
- Gondolatolvasó vagy. - belecsíptem az oldalába mire felnevetett. Lehajoltam és megcsókoltam, amit ő boldogan viszonzott.
- Hé, tudom, hogy képes vagy a fejlődésre.
- Pedig már féltem, hogy reménytelen eset vagyok. - végig simítottam telt mellein, és egy mély szaggatott levegővétellel válaszolt a teste.
- Azt hiszem tovább kell gyakorolnom. Benne lennél? - mosolyogtam rá.
- Ühüm. - és ismét elvesztünk egymásba.
2014. augusztus 9., szombat
8.
Harry Styles
- Ashton!- Emma sikítva szaladt végig folyosón és Ash nyakába vetette magát, mire ő elejtette a kezében tartott táskákat..
- Szia csajszi, jó újra látni. - ölelte magához.
- Elég legyen már a nyáladzásból. - szóltam közbe.
- Hiányoztam édes? - csücsörített rám ez az idióta.
- A nap minden percében. - végre elengedte Emmát.
- Kiderült már ki tört be hozzánk?
- Még nem.
- Neked meg mi történt a kezeddel? - nézett le a kötésre. Láttam, hogy már valami hazugságon töri a fejét szóval megelőztem.
- Megharapta az a dög.
- Ras? Leszabadult? - nézett aggódva.
- Nem, a Kis hercegnő úgy gondolta állatszelídítőset játszik és majdnem átharapta a kezét a kutya.
- Ne túlozz. - nézett rám homlok ráncolva.
- Fáj? - kérdezte Ash, amire a válasz egy fejrázás volt. - Zac merre van?
- Emelet.
- Ledobom a cuccom beköszönök neki és jövök. - és már rohant is.
- Hiányzott? - kérdeztem gúnyosan. Kisétáltam az udvarra és leültem egy faragott padra, de nem sokáig voltam egyedül mert a kis törpe jött utánam. Velem szembe állt meg és nekitámaszkodott a terasz korlátjának.
- Mi bajod?
- Ugyan mi lenne? - egy hatalmas mosolyra húzta a száját és karba tette a kezét.
- Harry Styles. Ha nem ismernélek azt hinném féltékeny vagy.
- Baromság. Mire lennék féltékeny.
- Ugyan csak...
- Hé srácok nem nézünk el egy kicsit valamerre? - Ash olyan erővel nyitotta ki az ajtót, hogy az majdnem kiszakadt falból. Erre Emmának is felcsillant a szeme.
- Menjünk! - leült mellém és a karomat kezdte el szorongatni és úgy kérlelt.
- Nem teheted ki a lábad ebből a házból és nem vitatkozunk tovább! - üvöltöttem rá, mire elengedett és szomorúan lebiggyesztette az ajkát.
- Ugyan már haver. Ki ismerné fel?
- Aki épp őt keresi.
- Hagyd csak Ash. - mondta szomorúan és felállt mellőlem majd besétált a házba. - Igaza van.
- Egy gyökér vagy Styles.
- Te is nagyon jól tudod, hogy veszélyes lenne elhagynia a házat, de találj már ki valamit még, tévés vetélkedőbe nem akarod elvinni?
- Levágtuk a haját és befestettük. A ruhái is mások! Nem tarthatod örökké bezárva! - dühösen felálltam és a szemébe néztem.
- Ő az én felelősségem Ashton, az engedélyem nélkül nem megy sehova! - tudtam, hogy túlzásba estem, de elkapott az ideg és nem vettem észre, hogy Ash-t nekinyomtam a falnak és a pólóját markolom. - Megértetted? - megfogta a kezem és ellökte.
- Ja. - azzal ő is ott hagyott.
Mi van velem?
Emma Harris
A vizes hajamat töröltem az ágyamon ülve, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó.
- Csini köntös. - dobta le magát az ágyamra Ash.
- Bejön mi? - mosolyogtam rá, ő meg vissza.
- Miért nem jöttél vacsorázni?
- Nem volt kedvem Harry ocsmány pofáját bámulni. - Ash hangosan felnevetett, és elkezdett valami zacskót kihúzni a zsebéből.
- Mi az? - néztem rá értetlen arccal.
- Nem ihatsz éh gyomorral. - vigyorgott rám sejtelmesen.
- Miről beszélsz? - a kezembe nyomta a zacskót amibe egy...fogalmam sincs mi lehetett ez.
- Szendvics. - újból lenéztem a kezembe lévő valamire.
- Szendvics? Ash ráültél?
- Dehogy csak a zsebembe volt és egy kicsit megnyomódott. Megrántottam a vállam és elkezdtem enni.
- Milyen ivásról beszéltél? - kérdeztem teli szájjal, mire ördögi mosolyra húzódott a szája.
- Ma este elviszlek egy kicsit bulizni.
- De Harry...
- Harry erről nem fog tudni. Na benne vagy. - nem válaszoltam rögtön, gondolkodtam mit válaszoljak, hisz mi van ha rájön?
- Még szép. - mentem bele végül. Nem érdekel Harry.
- Jól van. Várunk még egy kicsit, aztán kiosonunk hátul.
- Rendben.
- Akkor később. - és becsukta maga után az ajtót.
- Ashton!- Emma sikítva szaladt végig folyosón és Ash nyakába vetette magát, mire ő elejtette a kezében tartott táskákat..
- Szia csajszi, jó újra látni. - ölelte magához.
- Elég legyen már a nyáladzásból. - szóltam közbe.
- Hiányoztam édes? - csücsörített rám ez az idióta.
- A nap minden percében. - végre elengedte Emmát.
- Kiderült már ki tört be hozzánk?
- Még nem.
- Neked meg mi történt a kezeddel? - nézett le a kötésre. Láttam, hogy már valami hazugságon töri a fejét szóval megelőztem.
- Megharapta az a dög.
- Ras? Leszabadult? - nézett aggódva.
- Nem, a Kis hercegnő úgy gondolta állatszelídítőset játszik és majdnem átharapta a kezét a kutya.
- Ne túlozz. - nézett rám homlok ráncolva.
- Fáj? - kérdezte Ash, amire a válasz egy fejrázás volt. - Zac merre van?
- Emelet.
- Ledobom a cuccom beköszönök neki és jövök. - és már rohant is.
- Hiányzott? - kérdeztem gúnyosan. Kisétáltam az udvarra és leültem egy faragott padra, de nem sokáig voltam egyedül mert a kis törpe jött utánam. Velem szembe állt meg és nekitámaszkodott a terasz korlátjának.
- Mi bajod?
- Ugyan mi lenne? - egy hatalmas mosolyra húzta a száját és karba tette a kezét.
- Harry Styles. Ha nem ismernélek azt hinném féltékeny vagy.
- Baromság. Mire lennék féltékeny.
- Ugyan csak...
- Hé srácok nem nézünk el egy kicsit valamerre? - Ash olyan erővel nyitotta ki az ajtót, hogy az majdnem kiszakadt falból. Erre Emmának is felcsillant a szeme.
- Menjünk! - leült mellém és a karomat kezdte el szorongatni és úgy kérlelt.
- Nem teheted ki a lábad ebből a házból és nem vitatkozunk tovább! - üvöltöttem rá, mire elengedett és szomorúan lebiggyesztette az ajkát.
- Ugyan már haver. Ki ismerné fel?
- Aki épp őt keresi.
- Hagyd csak Ash. - mondta szomorúan és felállt mellőlem majd besétált a házba. - Igaza van.
- Egy gyökér vagy Styles.
- Te is nagyon jól tudod, hogy veszélyes lenne elhagynia a házat, de találj már ki valamit még, tévés vetélkedőbe nem akarod elvinni?
- Levágtuk a haját és befestettük. A ruhái is mások! Nem tarthatod örökké bezárva! - dühösen felálltam és a szemébe néztem.
- Ő az én felelősségem Ashton, az engedélyem nélkül nem megy sehova! - tudtam, hogy túlzásba estem, de elkapott az ideg és nem vettem észre, hogy Ash-t nekinyomtam a falnak és a pólóját markolom. - Megértetted? - megfogta a kezem és ellökte.
- Ja. - azzal ő is ott hagyott.
Mi van velem?
Emma Harris
A vizes hajamat töröltem az ágyamon ülve, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtó.
- Csini köntös. - dobta le magát az ágyamra Ash.
- Bejön mi? - mosolyogtam rá, ő meg vissza.
- Miért nem jöttél vacsorázni?
- Nem volt kedvem Harry ocsmány pofáját bámulni. - Ash hangosan felnevetett, és elkezdett valami zacskót kihúzni a zsebéből.
- Mi az? - néztem rá értetlen arccal.
- Nem ihatsz éh gyomorral. - vigyorgott rám sejtelmesen.
- Miről beszélsz? - a kezembe nyomta a zacskót amibe egy...fogalmam sincs mi lehetett ez.
- Szendvics. - újból lenéztem a kezembe lévő valamire.
- Szendvics? Ash ráültél?
- Dehogy csak a zsebembe volt és egy kicsit megnyomódott. Megrántottam a vállam és elkezdtem enni.
- Milyen ivásról beszéltél? - kérdeztem teli szájjal, mire ördögi mosolyra húzódott a szája.
- Ma este elviszlek egy kicsit bulizni.
- De Harry...
- Harry erről nem fog tudni. Na benne vagy. - nem válaszoltam rögtön, gondolkodtam mit válaszoljak, hisz mi van ha rájön?
- Még szép. - mentem bele végül. Nem érdekel Harry.
- Jól van. Várunk még egy kicsit, aztán kiosonunk hátul.
- Rendben.
- Akkor később. - és becsukta maga után az ajtót.
2014. augusztus 4., hétfő
2014. július 24., csütörtök
7.
Reggel egyedül ébredtem és cseppet sem éreztem magam jobban sőt talán még rosszabbul. Tényleg megtettem? Ha Harry nincs ott ma reggel már nem kelek fel. De hol van ő? Kimásztam az ágyból és a keresésére indultam, de az egész lakás üres volt. A hűtőn egy találtam egy cetlit amire firkáltak valamit.
Leugrottam kajáért, sietek vissza. Ne csinálj hülyeséget. Harry
Király. Csoda, hogy itt mert hagyni egyedül. Vajon komolyan gondolta amit tegnap mondott? Gondolat menetemet a kilincs mozgása zavarta meg. Az ajtó szokás szerint zárva volt, de ezt Harry tudta, hisz nála van a kulcs. Vajon Ashton az? Elkezdte rugdosni az ajtót ami már majdnem felszakadt. A szívem a torkomban dobogott nem tudtam mit csinálják, ide oda kapkodtam a fejem búvóhely után kutatva, majd lekaptam egy kést a pultról és bebújtam az egyik konyhaszekrénybe. Hangosan vágódott ki az ajtó és léptek csapták meg a fülem. A számra kellet szorítanom a kezem, nehogy hangosan felsikítsak. Egy apró résen át kinéztem és egy fekete ruhás férfit láttam. Az arcát kapucni takarta. Keresett valamit. Mindent felborított és idegesen káromkodott. Bement a szobákba is. Pánikba estem amikor megláttam, hogy a konyha felé tart. Próbáltam maga minél kisebbre összehúzni és lecsillapítani a légzésem. Megfogta a szekrény és elkezdte félrehúzni. Összeszorítottam a szemem és még erősebben kezdtem el szorítani a kés nyelét.
- Mi a szar? - Harry! Lábak dobogását hallottam majd gyorsan kimásztam és elkezdtem a bejárati ajtóhoz futni.
- Ezt te csináltad? Mert ha igen..- teljes erőből nekiszaladtam és a földön kötöttünk ki, de nem érdekelt csak minél erősebben akartam szorítani.
- Ahhh ennyire hiányoztam bébi? Valamivel szúrod a hátam. Megtennéd, hogy... - gyorsan eldobtam a kést.
- Valaki volt itt. - a hangom remegett. Ahogy ránéztem Harryre láttam, hogy elkomolyodik az arca és velem együtt talpra áll.
- Nem sérültél meg? Ki volt az? Ismered?
- Nem. Alig láttam tiszta feketébe volt, férfi volt. Keresett valamit.- hadartam.
- Vagy valakit.
- Ezt úgy érted, hogy...
- Nem tudom, de lehet, hogy téged. - idegesen a hajamba túrtam és leültem a kanapéra. - Hé ez nem biztos. Viszont el kell mennünk.
- Hova?
- Elmegyünk Zachez.
- A nagybátyádhoz?
- Igen. Pakolj! - majd eltűnt a saját szobájába.
- Nem mintha olyan sok cuccom lenne. - motyogtam majd felálltam és beledobáltam egy táskába pár ruhát.
- Átmegyek Ashhez is összepakolom a cuccait. - kiabált. Amikor kész voltam átmentem a másik lakásba, ami szintén feldúltak. Még jó, hogy a kapucnis pasas azzal a lakással kezdett.
- Uhhh.
- Ja. Fogd meg ezeket. - a kezembe nyomott egy laptopot és egy elég nehéz táskát.
-Oké mehetünk. - elvette a táskát és a hátára vette majd maga után húzott felvette a földről a saját és az én táskámat és elindultunk lefele.
- Húzd a fejedre a kapucnit. - ahogy leértünk bepakoltunk Harry kocsijába és már indultunk is.
- Miért nézel ilyen sokszor a visszapillantó tükörbe? Követnek minket? - néztem hátra én is idegesen.
- Nem, de jobb ha figyelek.
- Ash tuti ki fog nyírni, hogy ott hagytad az xboxját.
- Túlteszi magát rajta.
- A nagybátyád is bérgyilkos?
- Az. Bár régen rendőr volt.
- Jó nagy váltás. - egy órányi út után megálltunk egy hatalmas háznál. Harry kipattant és a csomagtartóból kezdett el kirámolni, amíg én a házat néztem.
- Segítesz vagy csak bambulsz tovább magad elé?
- Megyek.
- Hát itt van az én kedvenc unokaöcsém. - jött egy mély vidám hang a ház felől és oda kaptam a fejem. A lépcsőröl egy magas sötét hajú, harmincas évei közepén járó férfi sétált felénk.
- Az egyetlen. - mosolygott rá Harry és letette a táskákat, hogy megölelhesse.
- Rég láttalak, itt volt az ideje már és, hogy magaddal hoztad a menyasszonyodat még nagyobb örömmel tölt el.
- Ő nem a menyasszonyom.
- Persze, hogy nem. Ő az a kislány akit ki kellett volna nyírnod. - mosolygott rám aztán oda jött hozzám.
- Beszéltél Lorennel?
- Zac Norell. - nyújtotta felém a kezét.
- Persze szard le a fejem. - morgott Harry és elindult a házba.
- Emma Harris. - ráztam meg a kezét.
- Gyere menjünk be, sütöttem csirkét nektek.
- Remekül hangzik.
***
-Ashtonnak szóltatok, hogy itt vagytok?
- Aha. Azt mondta holnap már jön. - már befejeztük az evést és az asztalnál ültünk. Zac kedvesnek tűnt, már amennyire egy bérgyilkos lehet kedves.
- Emma a cuccod fent van az emeleten, ha van kedved ledőlni nyugodtan felmehetsz.
- Köszönöm, de kimehetnék inkább az kertbe?
- Persze, drágám. - mosolygott rám. Felálltam és a hatalmas kert felé vettem az irányt. -Csak vigyázz van kint egy nagy dög, meg van kötve ne menj a közelébe.
- Rendben.- szóltam vissza az ajtóból és becsuktam magam mögött. Hatalmas kő kerítés vette körbe a hatalmas udvart, ami teli volt fákkal. Leültem az egyik fa alatti padra és csak hallgattam a madarakat, amikor ugatás csapta meg a fülem. Elindultam a hang irányába, ami egy kisebb épület mögül jött. Elkerekedett a szemem, még életemben nem láttam ekkora kutyát. Olyan volt mint egy medve. Ahogy meglátott abbahagyta az ugatást, fülét hátrahúzta és fogát mutogatva elkezdett morogni.
- Cssss. Nincs semmi baj, nem bántalak. - óvatosan tettem egy lépést felé, és egyik kezemet felé nyújtottam, de továbbra is csak vicsorgott.
- Hát jó. - leültem vele szembe és figyeltem. Egy idő után megunta a morgást és lefeküdt, de továbbra is engem figyelt. A fészer ajtajába észrevettem egy hatalmas zsák kutyatápot. Felálltam és belemarkoltam majd vissza ültem, a zacskó zörgésére felemelte a fejét.
- Kérsz? - egyből talpra állt, ahogy meglátta a kezemben az ételt. Feldobtam egy falatot, amit a levegőben elkapott. - Ügyes fiú. - a dicséretre elkezdte csóválni a farkát.
- Emma! - hallottam meg Zac hangját, gyorsan oda dobtam a kaját neki és már mentem is nehogy észrevegye, hogy mit hol vagyok.
- Itt vagyok. - mentem a terasz felé.
Napokkal később
- Szia, szépségem. -titokban minden nap kilopózok Rasselhez, és viszek neki csontokat meg ilyesmiket, eddig még nem buktam le. Már egyre közelebb enged magához.
- Figyelj ha megharapsz nem hozok több kaját. - mondtam neki miközben közeledtem felé. Most nem morgott, de rezzenéstelenül figyelt. Alig kaptam levegőt, ahogy már csak egy hajszál választott el tőle, hagytam, hogy megszagolja a kezem, meg sem mertem mozdítani, de aztán ő nyomta neki a fejét a kezemnek. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon és egyre bátrabban kezdtem el simogatni.
- Nem is vagy te olyan gonosz igaz? - leguggoltam elé, hogy egy magasságba legyünk, de állva szerintem inkább voltunk egy magasságba. Megvakartam a füle mögött mire hálásan megnyalta az arcomat.
- Kösz. - nevetve töröltem le a nyálat az arcomról. Rassel nekem dőlt, amit én nem igazán tudtam megtartani úgyhogy leültem a földre ő meg lefeküdt, hogy közben a feje a lábamon pihent. Gyönyörködve néztem ezt a csodálatos állatot, aki a simogatásomra lehunyja a szemeit.
Később, amikor menni próbáltam nem nagyon engedett, a szájába vette a csuklóját és próbált visszahúzni.
- Semmi baj Ras, holnap is jövök. - mosolyogtam rá és megsimogattam a fejét.
- Mi a...engeded el te rohadt dög! - jaj ne. A kutya, amint meglátta Harryt, feldühödött és fogait mélyen beleengedte a kezembe. Fájdalmasan felkiáltottam és próbáltam kiszabadítani a kezem. Harry egy bottal a kezében szaladt felénk.
- Ne! - sikítottam, amikor lendítette a botot, ekkor engedte el a kezem Rassel. Egy hatalmast ütés a hátára. - Harry azonnal hagyd abba! - de mintha meg sem hallana. Nekifutásból nekiszaladtam és együtt zuhantunk a földre. Gyorsan elkaptam a botot és elhajítottam.
- Ne merj még egyszer hozzá érni! - üvöltöttem rá.
- Neked meg mi a bajod? Nézd meg mit csinált a kezeddel! - a jobb kezem égett, amikor lenéztem rá csupa vér volt.
- Ez a te hibád.
- Mi??? Te megőrültél. - nézett fel rám a könyökére támaszkodva.
- Ha nem jöttél volna ide, ez nem történik meg! - a kutya még továbbra is vicsorgott Harryre. Felállt és megfogta a karom és a ház felé kezdett húzni. Rassel szomorú nyüszítésbe kezdett.
- Nem mész többet a közelébe. - nem is válaszoltam rá, úgy is ki fogok még menni hozzá.
- Hát veled meg mi történt? - kerekedett el Zac szeme, amint Harry leültetett a konyhába, amíg fertőtlenítő után nézett.
***
-Ashtonnak szóltatok, hogy itt vagytok?
- Aha. Azt mondta holnap már jön. - már befejeztük az evést és az asztalnál ültünk. Zac kedvesnek tűnt, már amennyire egy bérgyilkos lehet kedves.
- Emma a cuccod fent van az emeleten, ha van kedved ledőlni nyugodtan felmehetsz.
- Köszönöm, de kimehetnék inkább az kertbe?
- Persze, drágám. - mosolygott rám. Felálltam és a hatalmas kert felé vettem az irányt. -Csak vigyázz van kint egy nagy dög, meg van kötve ne menj a közelébe.
- Rendben.- szóltam vissza az ajtóból és becsuktam magam mögött. Hatalmas kő kerítés vette körbe a hatalmas udvart, ami teli volt fákkal. Leültem az egyik fa alatti padra és csak hallgattam a madarakat, amikor ugatás csapta meg a fülem. Elindultam a hang irányába, ami egy kisebb épület mögül jött. Elkerekedett a szemem, még életemben nem láttam ekkora kutyát. Olyan volt mint egy medve. Ahogy meglátott abbahagyta az ugatást, fülét hátrahúzta és fogát mutogatva elkezdett morogni.
- Cssss. Nincs semmi baj, nem bántalak. - óvatosan tettem egy lépést felé, és egyik kezemet felé nyújtottam, de továbbra is csak vicsorgott.
- Hát jó. - leültem vele szembe és figyeltem. Egy idő után megunta a morgást és lefeküdt, de továbbra is engem figyelt. A fészer ajtajába észrevettem egy hatalmas zsák kutyatápot. Felálltam és belemarkoltam majd vissza ültem, a zacskó zörgésére felemelte a fejét.
- Kérsz? - egyből talpra állt, ahogy meglátta a kezemben az ételt. Feldobtam egy falatot, amit a levegőben elkapott. - Ügyes fiú. - a dicséretre elkezdte csóválni a farkát.
- Emma! - hallottam meg Zac hangját, gyorsan oda dobtam a kaját neki és már mentem is nehogy észrevegye, hogy mit hol vagyok.
- Itt vagyok. - mentem a terasz felé.
Napokkal később
- Szia, szépségem. -titokban minden nap kilopózok Rasselhez, és viszek neki csontokat meg ilyesmiket, eddig még nem buktam le. Már egyre közelebb enged magához.
- Figyelj ha megharapsz nem hozok több kaját. - mondtam neki miközben közeledtem felé. Most nem morgott, de rezzenéstelenül figyelt. Alig kaptam levegőt, ahogy már csak egy hajszál választott el tőle, hagytam, hogy megszagolja a kezem, meg sem mertem mozdítani, de aztán ő nyomta neki a fejét a kezemnek. Hatalmas mosoly terült szét az arcomon és egyre bátrabban kezdtem el simogatni.
- Nem is vagy te olyan gonosz igaz? - leguggoltam elé, hogy egy magasságba legyünk, de állva szerintem inkább voltunk egy magasságba. Megvakartam a füle mögött mire hálásan megnyalta az arcomat.
- Kösz. - nevetve töröltem le a nyálat az arcomról. Rassel nekem dőlt, amit én nem igazán tudtam megtartani úgyhogy leültem a földre ő meg lefeküdt, hogy közben a feje a lábamon pihent. Gyönyörködve néztem ezt a csodálatos állatot, aki a simogatásomra lehunyja a szemeit.
Később, amikor menni próbáltam nem nagyon engedett, a szájába vette a csuklóját és próbált visszahúzni.
- Semmi baj Ras, holnap is jövök. - mosolyogtam rá és megsimogattam a fejét.
- Mi a...engeded el te rohadt dög! - jaj ne. A kutya, amint meglátta Harryt, feldühödött és fogait mélyen beleengedte a kezembe. Fájdalmasan felkiáltottam és próbáltam kiszabadítani a kezem. Harry egy bottal a kezében szaladt felénk.
- Ne! - sikítottam, amikor lendítette a botot, ekkor engedte el a kezem Rassel. Egy hatalmast ütés a hátára. - Harry azonnal hagyd abba! - de mintha meg sem hallana. Nekifutásból nekiszaladtam és együtt zuhantunk a földre. Gyorsan elkaptam a botot és elhajítottam.
- Ne merj még egyszer hozzá érni! - üvöltöttem rá.
- Neked meg mi a bajod? Nézd meg mit csinált a kezeddel! - a jobb kezem égett, amikor lenéztem rá csupa vér volt.
- Ez a te hibád.
- Mi??? Te megőrültél. - nézett fel rám a könyökére támaszkodva.
- Ha nem jöttél volna ide, ez nem történik meg! - a kutya még továbbra is vicsorgott Harryre. Felállt és megfogta a karom és a ház felé kezdett húzni. Rassel szomorú nyüszítésbe kezdett.
- Nem mész többet a közelébe. - nem is válaszoltam rá, úgy is ki fogok még menni hozzá.
- Hát veled meg mi történt? - kerekedett el Zac szeme, amint Harry leültetett a konyhába, amíg fertőtlenítő után nézett.
- Semmi. Baleset volt. - mondtam neki.
- Megharapta az a nyomorult kutyád. - kiabált Harry.
- Addig nem volt semmi gond, amíg te meg nem jelentél!
- Persze. - leült a velem szembe és az ölébe tette a kezem. A számban kellet harapjak, nehogy felüvöltsek, amikor Harry elkezdte kitisztítani a sebet.
- Em, mondtam, hogy ne menj oda hozzá, nem beszámítható állat. - Zac.
- De tényleg csak Harry miatt harapott meg. Amíg nem volt ott az ölemben aludt.
- Ez komoly? Ras? - egy pillanatra elmosolyodott, de Harry gyilkos pillantást vetett rá és elkomolyodott. - Ne menj többet oda hozzá. - mondta és kisétált a konyhából.
- Csíp. - nyávogtam, de Harry nem szólt semmit, csak bekötötte a sebet.
- Most haragszol? - kérdeztem. Nagy levegőt vett utána kifújta és a szemembe nézett.
- Nem. - mondta majd felállt. - Ashton holnap jön.
- Tényleg? - vissza sem tudtam tartani a mosolyt az arcomon. Bólintott. Már indult is volna el.
- Harry.
- Igen?
- Köszönöm, hogy...hát ezt. - emeltem fel a bekötözött csuklóm.
- Szívesen. - egy apró mosoly jelent meg az arcán. - Jó éjt. - szólt még vissza.
-Jó éjt Harry.
2014. július 19., szombat
6.
Emma Harris
-Nem. Egyenlőre még jól megvagyunk. - a hólyagom figyelmeztetett, hogy ideje vécére mennem és, amikor felkeltem Harry hangját, hallottam meg amint beszél valakivel. - Úgy beszélsz róla mint egy kutyáról, haver. Igen, etetem rendesen. Ez kész! - elmosolyodtam. Most már tudom is, hogy kivel. Ashton. Felkeltem és felhúztam a melegítőgatyát és kisétáltam.
- Reggelt. - köszöntem oda kómásan. Alig láttam ki a kócos hajamon keresztül.
- Neked is, banya.
- Téged tuti a végtelen kedvességed miatt szerethetnek az emberek. Ash az? - bólintott és felém nyújtotta a telefont.
- Veled akar beszélni. - elvettem és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Ugye nem bánt az a seggfej, Em?
- Neked is szia Ash. - nevettem fel. - Nem, nem bánt. - ránéztem Harryre, aki égnek emelte tekintetét.
- Még mindig bunkózik? Csak szólj és kiütöm.
- Igen, de ez hozzátartozik sziporkázó természetéhez. Mikor jössz vissza?
- Sietek, amint tudok megyek és rendre nevelem azt a bunkó parasztot.
- Oké édesem. - csak azért, hogy lássam Harry reakcióját. És talált. Hányást színlelve sétált a szobájába.
- Nem kell félteni téged látom nem félsz te annyira tőle. - nevetett. - Szia Em.
- Viszhall.
- Na megbizonyosodott róla, hogy nem tartalak terrorba itthon? - dőlt a kanapéra.
- Mondtam neki, hogy éheztetsz és, hogy minden nap kitakaríttatod velem a lakást. - ültem mellé, de előtte lekaptam a pultról egy zacskó ropit.
- Kapcsold el utálom a helyszínelős sorozatokat. - löktem meg a vállát.
- Nincs mese csatornánk, tündér hercegnő.
- Bunkó. - kaptam be még egy ropit. - Héé! - szóltam rá, amikor belemarkolt a zacskóba és kivett egy csomót.
- Este dolgom lesz.
- Hova megyünk? - vettem ki a kezéből a távirányítót és valami értelmes tévé műsort kerestem.
- Te sehova. Itthon maradsz.
- Ó.
- Nem tart sokáig. Max egy óra.
- Elleszek. Figyelj. Már itt vagyok kábé három hete. Mikor is mehetnék el? Nem mintha várnának vagy bármi csak...
- A várost mindenféle képen el kell hagynod. Ashel szerzünk neked valahol egy lakást meg kell egy új személyazonosság is. Név változtatás stb.
- Jessica? - mosolyodtam el.
- Nem értem mi bajod vele. - mosolygott vissza rám.
- Ribancos.
- Akkor végképp nem értem. Telitalálat. - hozzávágtam egy párnát. - Áú.
- Én sem értem te miért pont Harry lettél, amikor sokkal találóbb a Fafej vagy Barom.
- Mert, amikor megszülettem, olyan csodálatosnak találtak a szüleim, hogy arra gondoltak ugyan ilyen csodálatos nevet adnak nekem. - miközben beszélt sugárzott az arcáról a beképzeltség, amitől végig vigyorogtam közbe bólogattam minden öndicséretére.
- Tényleg, a szüleid tudják mivel foglalkozol? - erre elkomolyodott az arca.
- Nem. 13 éves koromban megölték őket. - teljesen elsápadtam. Most jut eszembe, hogy Dave is mondta, hogy csak egy élő rokonáról tud.
- Részvétem.
- Kösz. - a térdére támaszkodva felállt és a konyhába sétált.
- Dave említette, hogy van egy nagybátyád.
- Aha Zac. Már csak ő van. Még mindig jobb helyzetbe vagyok mint te nem? - ez fájt. De igaz. Senkim sincs. Már kezdtem elfelejteni, amióta itt vagyok egyszer sem gondoltam öngyilkosságra, és nem éreztem magam magányosnak.
- Ühüm. - válaszoltam és gyorsan, hogy ne vegye észre letöröltem egy könnycseppet. -Én most bemegyek a szobába pihenni.
- Rendben. - háttal állt nekem úgyhogy nem láthatta az arcomat. Amint beértem rávetettem magam az ágyra és csendben álomba sírtam magam.
Harry Styles
Ez tényleg egy undorító húzás volt, de túl közel engedem magamhoz ezen változtatnom kell. Egyikünknek sem lenne jó, de amikor megláttam mennyire fájdalmas arcot vág, bűntudatom lett és már majdnem bocsánatot kértem. Az előbb is elindultam, hogy teát vigyek neki, de az ajtóban meghallottam, hogy sír. Minél előbb el kell mennie.
Emma Harris
- Elmentem. - kiabált be Harry és hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Egész nap ki sem mentem a szobából, csak ültem a sötétben és próbáltam visszafojtani a sírógörcsöket, amik egyfolytában kínoztak. Most, hogy elment kimentem egy pohár vízért. Olyan voltam, mint egy élőhalott. Belebámultam az egyik üvegezett szekrénybe és majdnem elhánytam magam a látványtól. Hatalmas karikák voltak a szemem alatt. Kóvályogtam a lakásban nem tudtam mit kezdjek magammal, kimentem az erkélyre, ami elvileg tilos lenne, de nem érdekelt kellett egy kis friss levegő. Hideg volt kint, de nem érdekelt, csak néztem lent az embereket az utcán. Azon gondolkodtam, milyen jó lenne valamelyiküknek a helyében lenni. Egy olyannak akinek nem baszták át a fejét a szülei, egy olyannak, aki egy bérgyilkost sem ismer. Nem gondolkodtam, olyan volt mintha nem is én irányítanám a testemet, felléptem a kő erkély egyik résére és átléptem rajta. Remegett mindenem, ahogy lenéztem. Alattam hatalmas konténerek voltak. Egy nagyot nyeltem és előrébb csúsztattam a lábam, az újaimmal még kapaszkodtam a hideg kőbe.
- Így lesz a legjobb. - suttogtam becsuktam a szemem és elengedtem a korlátot.
- Te teljesen megbolondultál?!! Mit akartál?! Kinek lett volna ez jobb?! - amikor kinyitottam a szemem már bent voltam a nappaliba. Teljesen összezavarodtam. Harry tartott állva a vállaimat markolva és úgy üvöltözött, bár nem figyeltem mit mond, sejtettem mi lehet az. Aztán nem bírtam tovább térdeim megrogytak és zokogva Harryhez bújtam.
- Csak egy órára megyek el és tessék. - a hangja már kicsit halkabb volt. - Miért csináltad ezt? - kérdezte és közben felemelt és a szobába vitt. Nem bírtam megszólalni, alig kaptam levegőt. Éreztem magam alatt a puha ágyat és, hogy besüpped, ahogy Harry leült mellém.
- Ez azért van amit ma mondtam? - a hangjában mintha egy kis félelmet hallottam volna. Megráztam a fejem.
- Te csak...- kapkodtam a levegőt. - a tényeket mondtad el. Tényleg egyedül vagyok. - fájdalmasan felnevettem. - Senkim sincs. - Harry lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én itt vagyok és Ash is, nem vagy egyedül, érted? Soha többet ne csinálj ilyen hülyeséget, a szívbajt hoztad rám. - már kicsit lenyugodtam és kezdtem egyenletesen venni a levegőt. - Megígéred?
- Igen. Harry?
- Mondd. - mondta kedvesen.
- Itt maradnál velem? - láttam rajta, hogy nem tudja, mit tegyen, de aztán lerúgta a cipőjét és befeküdt mellém. Kényelmesen elhelyezkedtem és arcomat az oldalába fúrtam ő meg átkarolt és nyugtatóan simogatta a hátam míg el végül elaludtam.
-Nem. Egyenlőre még jól megvagyunk. - a hólyagom figyelmeztetett, hogy ideje vécére mennem és, amikor felkeltem Harry hangját, hallottam meg amint beszél valakivel. - Úgy beszélsz róla mint egy kutyáról, haver. Igen, etetem rendesen. Ez kész! - elmosolyodtam. Most már tudom is, hogy kivel. Ashton. Felkeltem és felhúztam a melegítőgatyát és kisétáltam.
- Reggelt. - köszöntem oda kómásan. Alig láttam ki a kócos hajamon keresztül.
- Neked is, banya.
- Téged tuti a végtelen kedvességed miatt szerethetnek az emberek. Ash az? - bólintott és felém nyújtotta a telefont.
- Veled akar beszélni. - elvettem és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Ugye nem bánt az a seggfej, Em?
- Neked is szia Ash. - nevettem fel. - Nem, nem bánt. - ránéztem Harryre, aki égnek emelte tekintetét.
- Még mindig bunkózik? Csak szólj és kiütöm.
- Igen, de ez hozzátartozik sziporkázó természetéhez. Mikor jössz vissza?
- Sietek, amint tudok megyek és rendre nevelem azt a bunkó parasztot.
- Oké édesem. - csak azért, hogy lássam Harry reakcióját. És talált. Hányást színlelve sétált a szobájába.
- Nem kell félteni téged látom nem félsz te annyira tőle. - nevetett. - Szia Em.
- Viszhall.
- Na megbizonyosodott róla, hogy nem tartalak terrorba itthon? - dőlt a kanapéra.
- Mondtam neki, hogy éheztetsz és, hogy minden nap kitakaríttatod velem a lakást. - ültem mellé, de előtte lekaptam a pultról egy zacskó ropit.
- Kapcsold el utálom a helyszínelős sorozatokat. - löktem meg a vállát.
- Nincs mese csatornánk, tündér hercegnő.
- Bunkó. - kaptam be még egy ropit. - Héé! - szóltam rá, amikor belemarkolt a zacskóba és kivett egy csomót.
- Este dolgom lesz.
- Hova megyünk? - vettem ki a kezéből a távirányítót és valami értelmes tévé műsort kerestem.
- Te sehova. Itthon maradsz.
- Ó.
- Nem tart sokáig. Max egy óra.
- Elleszek. Figyelj. Már itt vagyok kábé három hete. Mikor is mehetnék el? Nem mintha várnának vagy bármi csak...
- A várost mindenféle képen el kell hagynod. Ashel szerzünk neked valahol egy lakást meg kell egy új személyazonosság is. Név változtatás stb.
- Jessica? - mosolyodtam el.
- Nem értem mi bajod vele. - mosolygott vissza rám.
- Ribancos.
- Akkor végképp nem értem. Telitalálat. - hozzávágtam egy párnát. - Áú.
- Én sem értem te miért pont Harry lettél, amikor sokkal találóbb a Fafej vagy Barom.
- Mert, amikor megszülettem, olyan csodálatosnak találtak a szüleim, hogy arra gondoltak ugyan ilyen csodálatos nevet adnak nekem. - miközben beszélt sugárzott az arcáról a beképzeltség, amitől végig vigyorogtam közbe bólogattam minden öndicséretére.
- Tényleg, a szüleid tudják mivel foglalkozol? - erre elkomolyodott az arca.
- Nem. 13 éves koromban megölték őket. - teljesen elsápadtam. Most jut eszembe, hogy Dave is mondta, hogy csak egy élő rokonáról tud.
- Részvétem.
- Kösz. - a térdére támaszkodva felállt és a konyhába sétált.
- Dave említette, hogy van egy nagybátyád.
- Aha Zac. Már csak ő van. Még mindig jobb helyzetbe vagyok mint te nem? - ez fájt. De igaz. Senkim sincs. Már kezdtem elfelejteni, amióta itt vagyok egyszer sem gondoltam öngyilkosságra, és nem éreztem magam magányosnak.
- Ühüm. - válaszoltam és gyorsan, hogy ne vegye észre letöröltem egy könnycseppet. -Én most bemegyek a szobába pihenni.
- Rendben. - háttal állt nekem úgyhogy nem láthatta az arcomat. Amint beértem rávetettem magam az ágyra és csendben álomba sírtam magam.
Harry Styles
Ez tényleg egy undorító húzás volt, de túl közel engedem magamhoz ezen változtatnom kell. Egyikünknek sem lenne jó, de amikor megláttam mennyire fájdalmas arcot vág, bűntudatom lett és már majdnem bocsánatot kértem. Az előbb is elindultam, hogy teát vigyek neki, de az ajtóban meghallottam, hogy sír. Minél előbb el kell mennie.
Emma Harris
- Elmentem. - kiabált be Harry és hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Egész nap ki sem mentem a szobából, csak ültem a sötétben és próbáltam visszafojtani a sírógörcsöket, amik egyfolytában kínoztak. Most, hogy elment kimentem egy pohár vízért. Olyan voltam, mint egy élőhalott. Belebámultam az egyik üvegezett szekrénybe és majdnem elhánytam magam a látványtól. Hatalmas karikák voltak a szemem alatt. Kóvályogtam a lakásban nem tudtam mit kezdjek magammal, kimentem az erkélyre, ami elvileg tilos lenne, de nem érdekelt kellett egy kis friss levegő. Hideg volt kint, de nem érdekelt, csak néztem lent az embereket az utcán. Azon gondolkodtam, milyen jó lenne valamelyiküknek a helyében lenni. Egy olyannak akinek nem baszták át a fejét a szülei, egy olyannak, aki egy bérgyilkost sem ismer. Nem gondolkodtam, olyan volt mintha nem is én irányítanám a testemet, felléptem a kő erkély egyik résére és átléptem rajta. Remegett mindenem, ahogy lenéztem. Alattam hatalmas konténerek voltak. Egy nagyot nyeltem és előrébb csúsztattam a lábam, az újaimmal még kapaszkodtam a hideg kőbe.
- Így lesz a legjobb. - suttogtam becsuktam a szemem és elengedtem a korlátot.
- Te teljesen megbolondultál?!! Mit akartál?! Kinek lett volna ez jobb?! - amikor kinyitottam a szemem már bent voltam a nappaliba. Teljesen összezavarodtam. Harry tartott állva a vállaimat markolva és úgy üvöltözött, bár nem figyeltem mit mond, sejtettem mi lehet az. Aztán nem bírtam tovább térdeim megrogytak és zokogva Harryhez bújtam.
- Csak egy órára megyek el és tessék. - a hangja már kicsit halkabb volt. - Miért csináltad ezt? - kérdezte és közben felemelt és a szobába vitt. Nem bírtam megszólalni, alig kaptam levegőt. Éreztem magam alatt a puha ágyat és, hogy besüpped, ahogy Harry leült mellém.
- Ez azért van amit ma mondtam? - a hangjában mintha egy kis félelmet hallottam volna. Megráztam a fejem.
- Te csak...- kapkodtam a levegőt. - a tényeket mondtad el. Tényleg egyedül vagyok. - fájdalmasan felnevettem. - Senkim sincs. - Harry lehajolt és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én itt vagyok és Ash is, nem vagy egyedül, érted? Soha többet ne csinálj ilyen hülyeséget, a szívbajt hoztad rám. - már kicsit lenyugodtam és kezdtem egyenletesen venni a levegőt. - Megígéred?
- Igen. Harry?
- Mondd. - mondta kedvesen.
- Itt maradnál velem? - láttam rajta, hogy nem tudja, mit tegyen, de aztán lerúgta a cipőjét és befeküdt mellém. Kényelmesen elhelyezkedtem és arcomat az oldalába fúrtam ő meg átkarolt és nyugtatóan simogatta a hátam míg el végül elaludtam.
2014. június 30., hétfő
5.
Forró víz égette a bőrömet a zuhany alatt, ami most nagyon jól esett. Még, hogy félek tőle? Na jó, tényleg, de ezt mostantól kezdve nem fogja észrevenni rajtam. Hangos dübörgés zökkentett ki a gondolataimból, és az ordibálás mögüle.
- Siess! Dolgunk van! - jézusom mi dolga van ennek fél tizenegykor?
- Majd ha végeztem kimegyek! - kiabáltam vissza olyan hangerővel, hogy elnyomjam a zuhany hangját. - Seggfej. - tettem még hozzá egy kicsivel halkabban. Az ajtó, amit voltam olyan hülye és nem zártam be, kivágódott és a zuhanyfüggöny egy időben az üvöltésemmel húzódott el. Megfogta a csuklóm és kirángatott a víz alól és mielőtt elkaptam volna a törölközőt sötét tekintettel végig nézett rajtam.
- Te normális vagy?! - kiabáltam rá miközben magam köré csavartam a törölközőt.
- Ne hisztizz! Öltözz fel és induljunk! Egyébként ezt a seggfejért kaptad.
- Nincs mit tenni ha egyszer az vagy. - motyogtam magam elé.
- Mi?
- Semmi! Hova megyünk? - kérdeztem miközben elindultam a szobám felé.
- Dolgom van egy klubban. Megkértek, hogy kérdezősködjek egy kicsit. - épp a szekrényben kutattam, de erre felkaptam a fejem.
- Ugye nem fogsz senkit megölni?! - fordultam felé. Az ajtófélfának támaszkodott és a telefonját nyomkodta.
- Ki tudja. - vigyorgott rám.
- Nem! Én, akkor nem megyek sehova, arról ne is álmodj! - tettem felé pár lépést.
- Hé nyugi már, mondom, hogy csak kérdezősködök. - nevetett fel. - Egyébként, nem mintha zavarna, de mindjárt leesik a törölköződ. - azonnal elkaptam a szélét, és égett is rendesen az arcom. Visszamentem a szekrényhez és kihajigáltam a gatyámat. Bármennyire is szeretem az Ashtontól kapott melegítőket csak nem mehetek benne. A farmerei meg nagyok rám és amúgy is már ki lett belőle mosva a vér, a pólóm viszont szét lett szaggatva úgyhogy elővettem egy sima fekete pólót.
- Kimennél?
- Inkább maradnék. - vigyorgott öntelten. - Amúgy meg mit szemérmeskedsz? Az előbb láttalak meztelenül.
Megfogtam egy párnát és hozzá vágtam.
- Takarodj! - kivédte és nevetve ment ki a szobából.
***
- És pontosan mit is akarsz itt megtudni? - kérdeztem amikor beléptünk az épületbe, Harryvel az oldalamon. Nem válaszolt. - Értem. Szóval nem rám tartozik.
- Pontosan. - nem is figyelt rám. Megfogta a könyököm és maga után kezdett húzni a tömegen keresztül.
- Hello, Dave. - köszönt oda Harry a csaposnak, amikor megálltunk a pultnál.
- Harry? Mióta is? Két hónapja jártál itt utoljára? Jó látni. - a pasasnak nagyon szép mosolya volt, nem csoda, hogy alkalmazták itt.
- Ja rég volt már. Figyelj, Loren itt van?
- A főnökasszony? Ja, bent van az irodába. - mutatott egy bordó ajtóra. - Ő kicsoda? - bökött a fejével felém. Mielőtt válaszolhattam volna Harry a szavamba vágott.
- Ő az unokahúgom...Jessica. - miért pont Jessica?? Ocsmány egy név. Az egyik volt osztálytársamat hívták így, gyűlöltem őt, mindig lenyúlta a legjobb pasikat a suliba.
- Szia Dave vagyok. - nyújtotta át a pult felett a kezét.
- Jessica. - néztem jelentőségteljesen Harryre és megforgattam a szemem mire megrándult a szája sarka, és kezet ráztam a helyes sráccal.
- Dave, rád bízhatom amíg beszélek Lorennel?
- Persze. - kacsintott rám.
- Kösz, haver. - és már le is lépett.
- Szóval, Harry unokahúga vagy? Nem tudtam, hogy még maradtak rokonai. Azt hittem csak egy nagybátyja van. - mondta miközben a mellettem álló embereket szolgálta ki.
- Ja, hát eddig nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Nemrég derült ki, hogy rokonok vagyunk.
- Értem. - mosolygott rám. - Tessék. - rakott le elém egy színes koktélt.
- Nem én nem...
- Meghívtalak. - és már ment is tovább.Végülis...miért ne?
***
Harry Styles
- Várj, várj. Jól értem? - nevetett fel mély nőies hangján Loren. - Akkor most egy kislányt pesztrálsz?
- Nem épp kislány 21 éves.
- Az mindegy ha Ashtonnal úgy bántok vele mint egy pisissel. Harry meg kellett volna ölnöd. Ha Michael megtudja neked annyi. Mindenedet elveszi.
- Nem mintha olyan sok veszteni valóm lenne. - motyogtam.
- És most mit vársz tőlem, angyal arcú? - simogatta meg az arcom. Loren kábé 10-15 évvel lehetett nálam idősebb, de ezt soha nem tudhatom biztosra mert soha nem árulta el, viszont gyönyörű nő volt. Szőke haja, telt ajkai amit mindig vörös rúzs fed, zöld szilva vágású szeme, és tökéletes alakja csak úgy vonzza a férfi szemeket. Még 14 lehettem amikor elkezdett lőni tanítani, akkoriban még teljesen belé voltam zúgva, de az régen volt, olyan mintha az anyám lenne, és ő mindig is úgy viselkedett velem mintha a fia lennék.
- Csak, ha netán hallanál valamit, róla, minél hamarabb értesíts.
- Ennyi? Ezt telefonon is elmondhattad volna, drágám. - leült mellém és keresztbe tette hosszú lábait.
- Tudom, de már hiányoztál. - vallottam be.
- Te is nekem, de bármikor eljöhettél volna, vagy az a görény főnököd ennyire megdolgoztat?
- Nem panaszkodom, jól fizet az öreg. - erre felnevetett. Kintről csörömpölés zaja szűrődött be, mire mind a ketten az ajtó felé kaptuk a fejünket.
- Ez biztos megint Rose volt. Most már tényleg ki rúgom ezt a csajt. - felálltam és az ajtó felé siettem.
- Most hova mész?
- Emma kint van.
- Ó tehát ide hoztad? Miért nem hoztad be? - nem válaszoltam csak kimentem, ahogy megláttam, hogy Emma nem volt Davel, felment bennem a pumpa.
- Dave! Hol a lány? - üvöltöttem rá.
- Jess? Elment táncolni. Figyu lehet kicsit sokat ivott és... - elindultam a tömegben, de sehol nem láttam. Lábbal belöktem a női mosdó ajtaját.
- Hé barom, ez a női mosdó! Már a pasik is ide járnak? - visítozott egy ribanc a tükör előtt. Ahogy beljebb mentem hallottam, hogy valaki öklendezik. Nagyon remélem, hogy nem Emma az. Ez azén formám. Egy gyökér srác állt mellette és látszott rajta, hogy csak azt várja mikor dughatja meg a csajt.
- Tipli van, faszfej. - a srác rám nézett és elvigyorodott.
- Már lefoglaltam estére haver.
- Utoljára figyelmeztetlek, mielőtt beverném a képed.
- Ja majd bi...- beleöklöztem az arcába.
- Figyelmeztettelek, most pedig húzzál innen. - megfogtam a karját és egy rántással már kint is volt és nekiszaladt a falnak, utána meg gyors léptekkel elhagyta a mosdót.
- Hé...- a válasz erre egy szép nagy adag hányás volt. - Fúj. Ezt nem hiszem el. - összefogtam a haját és tartottam, de azt nem tudom minek mert már azt is sikerült összehánynia.
- Jobb már? - kérdeztem amikor már csak ült a vécé előtt. Felnézett rám holt sápadt képpel és szerintem csak most tudatosult benne, hogy ki vagyok, vagy még most sem mert mosolygott.
- De szarul nézel ki. - mondtam miközben segítettem neki felállni.
- Megyünk vissza táncolni?
- Még mit nem! Davet még ki fogom herélni ezért.
- Remélem Harry még nem jött vissza. Veled akarok maradni! Vigyél magadhoz haza. - hangosan felnevettem. Elég nehézkesen tudtunk csak menni és néha néha meg is rogyott a térde.
- Ilyen hamar oda adnád magad te kis ribi? - kérdeztem mosolyogva.
- Bárkivel hazamennék, aki nem az a seggfej Harry.
- Ez fájt. Holnap ezért kapsz. És azért is mert most összetévesztesz azzal köcsöggel. - már az utcán voltunk és megállt. Felnézett rám és elkerekedett a szeme aztán a szája elé kapta az egyik kezét.
- Harry!?
- Bizony. - mivel így lassan haladtunk felkaptam a vállamra és úgy mentünk tovább a kocsiig. - De mivel ilyen jó fej részeg vagy, lehet megkímélek.
- Azta milyen jó seggem van! - rácsaptam a seggére mire felsikított. - Ezt meg, hogy csináltam?
- Hülye vagy. - egy idő után már nem beszélt csak a horkolását lehetett hallani. Amikor a kosihoz értünk, előszedtem a kulcsot és beültettem Emmát az ülésre. Most megtudhattam, hogy álmába is beszél, de legalább rádiót se kellett kapcsolnom. Úristen, honnan szed ennyi hülyeséget? Felcipeltem a lakásba amikor oda értünk. Lefektettem az ágyra, levettem a cipőjét és a nadrágját. Egy ideig elidőzött a szemem rajta, aztán benyúltam a pólója alá és kikapcsoltam a melltartóját.
- Te seggfej. - nyöszörgött. Azt hittem felkelt, de csak álmában beszélt. Rácsaptam a combjára és elindultam zuhanyozni.
- Aludj jól te kis bajkeverő.
- Siess! Dolgunk van! - jézusom mi dolga van ennek fél tizenegykor?
- Majd ha végeztem kimegyek! - kiabáltam vissza olyan hangerővel, hogy elnyomjam a zuhany hangját. - Seggfej. - tettem még hozzá egy kicsivel halkabban. Az ajtó, amit voltam olyan hülye és nem zártam be, kivágódott és a zuhanyfüggöny egy időben az üvöltésemmel húzódott el. Megfogta a csuklóm és kirángatott a víz alól és mielőtt elkaptam volna a törölközőt sötét tekintettel végig nézett rajtam.
- Te normális vagy?! - kiabáltam rá miközben magam köré csavartam a törölközőt.
- Ne hisztizz! Öltözz fel és induljunk! Egyébként ezt a seggfejért kaptad.
- Nincs mit tenni ha egyszer az vagy. - motyogtam magam elé.
- Mi?
- Semmi! Hova megyünk? - kérdeztem miközben elindultam a szobám felé.
- Dolgom van egy klubban. Megkértek, hogy kérdezősködjek egy kicsit. - épp a szekrényben kutattam, de erre felkaptam a fejem.
- Ugye nem fogsz senkit megölni?! - fordultam felé. Az ajtófélfának támaszkodott és a telefonját nyomkodta.
- Ki tudja. - vigyorgott rám.
- Nem! Én, akkor nem megyek sehova, arról ne is álmodj! - tettem felé pár lépést.
- Hé nyugi már, mondom, hogy csak kérdezősködök. - nevetett fel. - Egyébként, nem mintha zavarna, de mindjárt leesik a törölköződ. - azonnal elkaptam a szélét, és égett is rendesen az arcom. Visszamentem a szekrényhez és kihajigáltam a gatyámat. Bármennyire is szeretem az Ashtontól kapott melegítőket csak nem mehetek benne. A farmerei meg nagyok rám és amúgy is már ki lett belőle mosva a vér, a pólóm viszont szét lett szaggatva úgyhogy elővettem egy sima fekete pólót.
- Kimennél?
- Inkább maradnék. - vigyorgott öntelten. - Amúgy meg mit szemérmeskedsz? Az előbb láttalak meztelenül.
Megfogtam egy párnát és hozzá vágtam.
- Takarodj! - kivédte és nevetve ment ki a szobából.
***
- És pontosan mit is akarsz itt megtudni? - kérdeztem amikor beléptünk az épületbe, Harryvel az oldalamon. Nem válaszolt. - Értem. Szóval nem rám tartozik.
- Pontosan. - nem is figyelt rám. Megfogta a könyököm és maga után kezdett húzni a tömegen keresztül.
- Hello, Dave. - köszönt oda Harry a csaposnak, amikor megálltunk a pultnál.
- Harry? Mióta is? Két hónapja jártál itt utoljára? Jó látni. - a pasasnak nagyon szép mosolya volt, nem csoda, hogy alkalmazták itt.
- Ja rég volt már. Figyelj, Loren itt van?
- A főnökasszony? Ja, bent van az irodába. - mutatott egy bordó ajtóra. - Ő kicsoda? - bökött a fejével felém. Mielőtt válaszolhattam volna Harry a szavamba vágott.
- Ő az unokahúgom...Jessica. - miért pont Jessica?? Ocsmány egy név. Az egyik volt osztálytársamat hívták így, gyűlöltem őt, mindig lenyúlta a legjobb pasikat a suliba.
- Szia Dave vagyok. - nyújtotta át a pult felett a kezét.
- Jessica. - néztem jelentőségteljesen Harryre és megforgattam a szemem mire megrándult a szája sarka, és kezet ráztam a helyes sráccal.
- Dave, rád bízhatom amíg beszélek Lorennel?
- Persze. - kacsintott rám.
- Kösz, haver. - és már le is lépett.
- Szóval, Harry unokahúga vagy? Nem tudtam, hogy még maradtak rokonai. Azt hittem csak egy nagybátyja van. - mondta miközben a mellettem álló embereket szolgálta ki.
- Ja, hát eddig nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Nemrég derült ki, hogy rokonok vagyunk.
- Értem. - mosolygott rám. - Tessék. - rakott le elém egy színes koktélt.
- Nem én nem...
- Meghívtalak. - és már ment is tovább.Végülis...miért ne?
***
Harry Styles
- Várj, várj. Jól értem? - nevetett fel mély nőies hangján Loren. - Akkor most egy kislányt pesztrálsz?
- Nem épp kislány 21 éves.
- Az mindegy ha Ashtonnal úgy bántok vele mint egy pisissel. Harry meg kellett volna ölnöd. Ha Michael megtudja neked annyi. Mindenedet elveszi.
- Nem mintha olyan sok veszteni valóm lenne. - motyogtam.
- És most mit vársz tőlem, angyal arcú? - simogatta meg az arcom. Loren kábé 10-15 évvel lehetett nálam idősebb, de ezt soha nem tudhatom biztosra mert soha nem árulta el, viszont gyönyörű nő volt. Szőke haja, telt ajkai amit mindig vörös rúzs fed, zöld szilva vágású szeme, és tökéletes alakja csak úgy vonzza a férfi szemeket. Még 14 lehettem amikor elkezdett lőni tanítani, akkoriban még teljesen belé voltam zúgva, de az régen volt, olyan mintha az anyám lenne, és ő mindig is úgy viselkedett velem mintha a fia lennék.
- Csak, ha netán hallanál valamit, róla, minél hamarabb értesíts.
- Ennyi? Ezt telefonon is elmondhattad volna, drágám. - leült mellém és keresztbe tette hosszú lábait.
- Tudom, de már hiányoztál. - vallottam be.
- Te is nekem, de bármikor eljöhettél volna, vagy az a görény főnököd ennyire megdolgoztat?
- Nem panaszkodom, jól fizet az öreg. - erre felnevetett. Kintről csörömpölés zaja szűrődött be, mire mind a ketten az ajtó felé kaptuk a fejünket.
- Ez biztos megint Rose volt. Most már tényleg ki rúgom ezt a csajt. - felálltam és az ajtó felé siettem.
- Most hova mész?
- Emma kint van.
- Ó tehát ide hoztad? Miért nem hoztad be? - nem válaszoltam csak kimentem, ahogy megláttam, hogy Emma nem volt Davel, felment bennem a pumpa.
- Dave! Hol a lány? - üvöltöttem rá.
- Jess? Elment táncolni. Figyu lehet kicsit sokat ivott és... - elindultam a tömegben, de sehol nem láttam. Lábbal belöktem a női mosdó ajtaját.
- Hé barom, ez a női mosdó! Már a pasik is ide járnak? - visítozott egy ribanc a tükör előtt. Ahogy beljebb mentem hallottam, hogy valaki öklendezik. Nagyon remélem, hogy nem Emma az. Ez azén formám. Egy gyökér srác állt mellette és látszott rajta, hogy csak azt várja mikor dughatja meg a csajt.
- Tipli van, faszfej. - a srác rám nézett és elvigyorodott.
- Már lefoglaltam estére haver.
- Utoljára figyelmeztetlek, mielőtt beverném a képed.
- Ja majd bi...- beleöklöztem az arcába.
- Figyelmeztettelek, most pedig húzzál innen. - megfogtam a karját és egy rántással már kint is volt és nekiszaladt a falnak, utána meg gyors léptekkel elhagyta a mosdót.
- Hé...- a válasz erre egy szép nagy adag hányás volt. - Fúj. Ezt nem hiszem el. - összefogtam a haját és tartottam, de azt nem tudom minek mert már azt is sikerült összehánynia.
- Jobb már? - kérdeztem amikor már csak ült a vécé előtt. Felnézett rám holt sápadt képpel és szerintem csak most tudatosult benne, hogy ki vagyok, vagy még most sem mert mosolygott.
- De szarul nézel ki. - mondtam miközben segítettem neki felállni.
- Megyünk vissza táncolni?
- Még mit nem! Davet még ki fogom herélni ezért.
- Remélem Harry még nem jött vissza. Veled akarok maradni! Vigyél magadhoz haza. - hangosan felnevettem. Elég nehézkesen tudtunk csak menni és néha néha meg is rogyott a térde.
- Ilyen hamar oda adnád magad te kis ribi? - kérdeztem mosolyogva.
- Bárkivel hazamennék, aki nem az a seggfej Harry.
- Ez fájt. Holnap ezért kapsz. És azért is mert most összetévesztesz azzal köcsöggel. - már az utcán voltunk és megállt. Felnézett rám és elkerekedett a szeme aztán a szája elé kapta az egyik kezét.
- Harry!?
- Bizony. - mivel így lassan haladtunk felkaptam a vállamra és úgy mentünk tovább a kocsiig. - De mivel ilyen jó fej részeg vagy, lehet megkímélek.
- Azta milyen jó seggem van! - rácsaptam a seggére mire felsikított. - Ezt meg, hogy csináltam?
- Hülye vagy. - egy idő után már nem beszélt csak a horkolását lehetett hallani. Amikor a kosihoz értünk, előszedtem a kulcsot és beültettem Emmát az ülésre. Most megtudhattam, hogy álmába is beszél, de legalább rádiót se kellett kapcsolnom. Úristen, honnan szed ennyi hülyeséget? Felcipeltem a lakásba amikor oda értünk. Lefektettem az ágyra, levettem a cipőjét és a nadrágját. Egy ideig elidőzött a szemem rajta, aztán benyúltam a pólója alá és kikapcsoltam a melltartóját.
- Te seggfej. - nyöszörgött. Azt hittem felkelt, de csak álmában beszélt. Rácsaptam a combjára és elindultam zuhanyozni.
- Aludj jól te kis bajkeverő.
2014. június 25., szerda
4.
Pár nappal később később
Már két hete lakok Harryéknél, ezalatt az idő alatt változásokon kellett átmennem. A deréki érő szőke hajamat vállig érőre kellett vágni és Ashton sötétre festette. Nagyon ritkán mentem ki a lakásból és akkor sem mehettem egyedül. Harry nagyon sokszor van távol úgyhogy inkább Ashtonnal vagyok. Most is épp nála járkálok fel s alá.
- Nem azért, de ez a saláta elég szottyos.
- Mondjuk néha venni kéne friss zöldséget nem gondold? - vettem ki a ezéből és a kukába dobtam a salátát.
- Miért is gürizünk a konyhába ahelyett, hogy rendelnénk valamit? - ült fel a pultra.
- Mert már hányingerem van a gyors kajától. Mindjárt kész a sült csirke. Kavard meg azt. - mutattam a tűzhelyen forró levesre.
- Igenis! - megterítettem kettőnknek aztán elzártam a levest és kivettem a sütőből a csirkét és le ültünk enni.
- Hello. - nyitódott az ajtó és Harry lépett be a konyhába.
- Csá, öreg. - köszönt Ash teli szájjal. Felálltam, hogy elővegyek még egy tányért és leraktam Harry elé.
- Köszönöm. - morogta én meg bólintottam egyet és leültem Ash mellé. Még mindig tartottam Harrytől azok után, hogy meglőtt és tudom mi a foglalkozása, úgyhogy nem igazán szeretek kettesbe lenni vele. Miután végeztek eltűntek Harry lakásába azzal az ürüggyel, hogy fontos dolguk van és rám parancsoltak, hogy ne hagyjam el a lakást, nem mintha vonzana, hogy elmenjek és fejbe lőjenek. Elmosogattam és leültem a kanapéra tévézni, de hamar elnyomott az álom.
Harry Styles
- Nem gyanakodnak. Legalábbis Michael. Azt még mindig nem tudom, ki volt ott aznap este.
- Na, de hát az jó hír! Nem? - vigyorgott Ash.
- Ja. Az jó hír, de még jó lenne, ha még egy ideig itt lenne a lány. Zavar engem az az idegen.
- Engem nem zavar, hogy Em marad még. Bírom a csajt. Te is beszélhetnél néha vele, látszik rajta, hogy még mindig fél tőled.
- Nem igazán érdekel. - felálltam az asztaltól és konyhába mentem kávét csinálni.
- Csinálsz nekem is? - jött mögém Ashton.
- Csinálj magadnak.
- Kedvességed határtalan Hazz. - nyúlt egy csészéért. - Lesz egy kis elintéznivalóm a héten és
eltűnnék pár napra. - nagy levegőt vettem és hangosan kifújtam.
- Vigyázok rá, ha erre akarsz kilyukadni. - mind a ketten elindultunk a másik lakásba.
- Lekötelezel. - mondta mikor kinyitotta az ajtót. Emma a kanapén aludt, a tévében meg valami nyálas fos ment. Nagyon picinek tűnt, a kanapén, ahogy lábat felhúzta. Egyik keze a feje alatt volt, a másik a levegőben lógott, haja kócosan hullott az arcára. Alig bírtam levenni telt ajkairól a szemem.
- Mindig itt alszik el. - azonnal kizökkentem a gondolataimból Ash hangjára. - Reggel meg panaszkodik, hogy fáj mindene. - rázta meg a fejét és egy törölközővel a kezében besétált a fürdőszobába. Oda sétáltam hozzá és a térdhajlata és a háta alá nyúltam aztán óvatosan felemeltem és bevittem az üres szobába. Lábammal próbáltam félrerúgni a takarót, mikor sikerült letettem az ágyra és a takaróért nyúltam, amikor elkezdett kapálózni és szaggatottan venni a levegőt.
- Ne! Kérlek, ne ölj meg. Könyörgöm. - nyöszörgött halkan. Ledermedtem a szavaira. Az arcán fájdalom tükröződött.
- Csss. Nincs semmi baj. - simítottam végig az arcán, hogy megnyugodjon.
- Kérlek, Harry. - ez a két szó fájdalmas suttogás volt csupán, amitől egy hatalmas gombóc nőtt a torkomba. Megfogtam a takaró szélét és ráhúztam, aztán siető léptekkel távoztam a szobából.
Emma Harris
Reggel az ágyban keltem, ami furcsa mert nem emlékszem, hogy bejöttem volna a szobába. Felöltöztem az Ashtontól kapott ruhákba, mivel még mindig nem mehettem vissza a lakásomba ruhákat meg még nem vettünk. Amikor kiléptem a szobából Harryt láttam meg először, aki a kanapén feküdt és tévézett. Azzal nem is lett volna gond, de csak egy melegítő alsó volt rajta és le sem tudtam venni róla a szemem.
- Szia. - köszöntem halkan és már siettem is a fürdőszobába, hogy elrejtsem vöröslő arcomat.
- Szia. - válaszolt rekedt hangján. Becsuktam magam mögött az ajtót és neki támaszkodtam, belenéztem a tükörbe és ahogy vártam tiszta piros volt az arcom. Gyorsan megmostam az arcom, fogat mostam és kifésültem a hajam. Próbáltam minél tovább húzni bent az időt, de nem maradhatok bent örökre. Örömmel nyugtáztam, hogy amikor kiléptem Harryn póló volt. A tűzhely mellett állt és ha jól láttam és éreztem rántottát csinált.
- Hol van Ash? - kérdeztem miközben leültem az asztalhoz. Meg sem fordult csak válaszolt.
- Elment pár napra, dolga volt. - basszus. Nem, én Ashton nélkül nem tudok megmaradni mellette. Idegesen elkezdtem az asztalterítővel babrálni.
- Tessék. - felpillantottam az előttem levő rántottára, de nem mertem rá nézni.
- Kösz. - végig a tányért vagy épp magam elé bámulva reggeliztem. Egyikünk sem próbált meg beszélgetést kezdeményezni, ami nem is baj. Fogalmam sincs miről tudnánk beszélni. "Kösz, hogy meglőttél", "Csak a kötelezettségemet végeztem". Na ja.
- Figyelj, én sajnálom. - morogta maga elé. Jól hallottam?
- Mit? Azt, hogy meglőttél, vagy, hogy bunkó vagy velem?- a hangom tele volt szarkazmussal. Erre rám meresztette a szemét. Jézusom! Ezt most miért mondtam? Nem akartam.
- Tudod mit? Felejtsd el! - olyan hirtelen pattant fel az asztaltól, hogy egész testemmel nekinyomódtam a szék támlájának. - Hálásnak kéne lenned, hogy nem öltelek meg. - erre én is felálltam, olyan erővel, hogy a szék mögöttem hátraesett.
- Ó köszönöm, hogy meglőttél! Miért is nem kerestelek már fel hamarabb is, és könyörögtem neked, hogy "Kérlek Harry lőj belém."! - üvöltöttem rá. Hiba volt, ugyanis elkapta a csuklóm és a konyhapultnak vágott, aminek a széle beleállt a derekamba, a fejemet meg bevertem a polcba. Állkapcsa megfeszült és a szemei szikrákat szórtak. A csípőjét nekinyomta az enyémnek, úgy, hogy nem bírtam mozdulni.
- Félsz. Látszik a szemeidben. Ez maradjon is így. - gonosz mosolyra húzta a száját.
- Rohadék. - sziszegtem. A mosolya csak szélesebb lett és egyre közeledett az arca az enyémhez. Egyre gyorsabban kezdtem szedni a levegőt és le sem tudtam venni a szemem az ajkairól, ahogy az vészesen közeledett az enyémhez. Már éppen összeért volna a szánk, mire elvigyorodott és elhúzódott.
- Imádom a reakciókat, amiket kiváltok belőled. - megfordult és otthagyva a konyhába besétált a szobába.
Hogy én, hogy utálom ezt a seggfejet.
Már két hete lakok Harryéknél, ezalatt az idő alatt változásokon kellett átmennem. A deréki érő szőke hajamat vállig érőre kellett vágni és Ashton sötétre festette. Nagyon ritkán mentem ki a lakásból és akkor sem mehettem egyedül. Harry nagyon sokszor van távol úgyhogy inkább Ashtonnal vagyok. Most is épp nála járkálok fel s alá.
- Nem azért, de ez a saláta elég szottyos.
- Mondjuk néha venni kéne friss zöldséget nem gondold? - vettem ki a ezéből és a kukába dobtam a salátát.
- Miért is gürizünk a konyhába ahelyett, hogy rendelnénk valamit? - ült fel a pultra.
- Mert már hányingerem van a gyors kajától. Mindjárt kész a sült csirke. Kavard meg azt. - mutattam a tűzhelyen forró levesre.
- Igenis! - megterítettem kettőnknek aztán elzártam a levest és kivettem a sütőből a csirkét és le ültünk enni.
- Hello. - nyitódott az ajtó és Harry lépett be a konyhába.
- Csá, öreg. - köszönt Ash teli szájjal. Felálltam, hogy elővegyek még egy tányért és leraktam Harry elé.
- Köszönöm. - morogta én meg bólintottam egyet és leültem Ash mellé. Még mindig tartottam Harrytől azok után, hogy meglőtt és tudom mi a foglalkozása, úgyhogy nem igazán szeretek kettesbe lenni vele. Miután végeztek eltűntek Harry lakásába azzal az ürüggyel, hogy fontos dolguk van és rám parancsoltak, hogy ne hagyjam el a lakást, nem mintha vonzana, hogy elmenjek és fejbe lőjenek. Elmosogattam és leültem a kanapéra tévézni, de hamar elnyomott az álom.
Harry Styles
- Nem gyanakodnak. Legalábbis Michael. Azt még mindig nem tudom, ki volt ott aznap este.
- Na, de hát az jó hír! Nem? - vigyorgott Ash.
- Ja. Az jó hír, de még jó lenne, ha még egy ideig itt lenne a lány. Zavar engem az az idegen.
- Engem nem zavar, hogy Em marad még. Bírom a csajt. Te is beszélhetnél néha vele, látszik rajta, hogy még mindig fél tőled.
- Nem igazán érdekel. - felálltam az asztaltól és konyhába mentem kávét csinálni.
- Csinálsz nekem is? - jött mögém Ashton.
- Csinálj magadnak.
- Kedvességed határtalan Hazz. - nyúlt egy csészéért. - Lesz egy kis elintéznivalóm a héten és
eltűnnék pár napra. - nagy levegőt vettem és hangosan kifújtam.
- Vigyázok rá, ha erre akarsz kilyukadni. - mind a ketten elindultunk a másik lakásba.
- Lekötelezel. - mondta mikor kinyitotta az ajtót. Emma a kanapén aludt, a tévében meg valami nyálas fos ment. Nagyon picinek tűnt, a kanapén, ahogy lábat felhúzta. Egyik keze a feje alatt volt, a másik a levegőben lógott, haja kócosan hullott az arcára. Alig bírtam levenni telt ajkairól a szemem.
- Mindig itt alszik el. - azonnal kizökkentem a gondolataimból Ash hangjára. - Reggel meg panaszkodik, hogy fáj mindene. - rázta meg a fejét és egy törölközővel a kezében besétált a fürdőszobába. Oda sétáltam hozzá és a térdhajlata és a háta alá nyúltam aztán óvatosan felemeltem és bevittem az üres szobába. Lábammal próbáltam félrerúgni a takarót, mikor sikerült letettem az ágyra és a takaróért nyúltam, amikor elkezdett kapálózni és szaggatottan venni a levegőt.
- Ne! Kérlek, ne ölj meg. Könyörgöm. - nyöszörgött halkan. Ledermedtem a szavaira. Az arcán fájdalom tükröződött.
- Csss. Nincs semmi baj. - simítottam végig az arcán, hogy megnyugodjon.
- Kérlek, Harry. - ez a két szó fájdalmas suttogás volt csupán, amitől egy hatalmas gombóc nőtt a torkomba. Megfogtam a takaró szélét és ráhúztam, aztán siető léptekkel távoztam a szobából.
Emma Harris
Reggel az ágyban keltem, ami furcsa mert nem emlékszem, hogy bejöttem volna a szobába. Felöltöztem az Ashtontól kapott ruhákba, mivel még mindig nem mehettem vissza a lakásomba ruhákat meg még nem vettünk. Amikor kiléptem a szobából Harryt láttam meg először, aki a kanapén feküdt és tévézett. Azzal nem is lett volna gond, de csak egy melegítő alsó volt rajta és le sem tudtam venni róla a szemem.
- Szia. - köszöntem halkan és már siettem is a fürdőszobába, hogy elrejtsem vöröslő arcomat.
- Szia. - válaszolt rekedt hangján. Becsuktam magam mögött az ajtót és neki támaszkodtam, belenéztem a tükörbe és ahogy vártam tiszta piros volt az arcom. Gyorsan megmostam az arcom, fogat mostam és kifésültem a hajam. Próbáltam minél tovább húzni bent az időt, de nem maradhatok bent örökre. Örömmel nyugtáztam, hogy amikor kiléptem Harryn póló volt. A tűzhely mellett állt és ha jól láttam és éreztem rántottát csinált.
- Hol van Ash? - kérdeztem miközben leültem az asztalhoz. Meg sem fordult csak válaszolt.
- Elment pár napra, dolga volt. - basszus. Nem, én Ashton nélkül nem tudok megmaradni mellette. Idegesen elkezdtem az asztalterítővel babrálni.
- Tessék. - felpillantottam az előttem levő rántottára, de nem mertem rá nézni.
- Kösz. - végig a tányért vagy épp magam elé bámulva reggeliztem. Egyikünk sem próbált meg beszélgetést kezdeményezni, ami nem is baj. Fogalmam sincs miről tudnánk beszélni. "Kösz, hogy meglőttél", "Csak a kötelezettségemet végeztem". Na ja.
- Figyelj, én sajnálom. - morogta maga elé. Jól hallottam?
- Mit? Azt, hogy meglőttél, vagy, hogy bunkó vagy velem?- a hangom tele volt szarkazmussal. Erre rám meresztette a szemét. Jézusom! Ezt most miért mondtam? Nem akartam.
- Tudod mit? Felejtsd el! - olyan hirtelen pattant fel az asztaltól, hogy egész testemmel nekinyomódtam a szék támlájának. - Hálásnak kéne lenned, hogy nem öltelek meg. - erre én is felálltam, olyan erővel, hogy a szék mögöttem hátraesett.
- Ó köszönöm, hogy meglőttél! Miért is nem kerestelek már fel hamarabb is, és könyörögtem neked, hogy "Kérlek Harry lőj belém."! - üvöltöttem rá. Hiba volt, ugyanis elkapta a csuklóm és a konyhapultnak vágott, aminek a széle beleállt a derekamba, a fejemet meg bevertem a polcba. Állkapcsa megfeszült és a szemei szikrákat szórtak. A csípőjét nekinyomta az enyémnek, úgy, hogy nem bírtam mozdulni.
- Félsz. Látszik a szemeidben. Ez maradjon is így. - gonosz mosolyra húzta a száját.
- Rohadék. - sziszegtem. A mosolya csak szélesebb lett és egyre közeledett az arca az enyémhez. Egyre gyorsabban kezdtem szedni a levegőt és le sem tudtam venni a szemem az ajkairól, ahogy az vészesen közeledett az enyémhez. Már éppen összeért volna a szánk, mire elvigyorodott és elhúzódott.
- Imádom a reakciókat, amiket kiváltok belőled. - megfordult és otthagyva a konyhába besétált a szobába.
Hogy én, hogy utálom ezt a seggfejet.
2014. június 17., kedd
3.
- Haver mi a szar?
- Fogd be és segíts! - csak pár hangfoszlány jutott el a tudatomig. Csak a fájdalom volt.
- El fog vérezni...
- Tudom mit csinálok! - aztán ismét elnyelt a fájdalom nélküli tudatlanság. Talán....remélem, vége.
Édes illat csapta meg az orrom. A szemhéjaim nehezek voltak, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem. Fogalmam sem volt hol vagyok. Az ablakon fény szűrődött be, és madarak csicsergését lehetett hallani. Egy nagy barna bőrkanapén feküdtem, ahogy jobban körülnéztem egy ócska régi asztal volt nem messze a kanapétól és egy tévé, mellette egy könyvespolc. Megpróbáltam felülni, de ekkor éles fájdalom hasított az oldalamba és visszazuhantam.
- Végre már. Ideje volt. - jött egy mély hang mögülem, amikor megláttam kihez tartozik mit sem törődve a fájdalommal felpattantam és a lehető legtávolabb másztam tőle, de ő nem zavartatta magát és leült közvetlen mellém egy bögrével a kezében.
- Idd meg. - nyújtotta felém a bögrét. - Tea. - tette hozzá, gondolom azért mert elég furcsán bámultam a kezében lévő tárgyat. Amikor látta, hogy nem vagyok hajlandó elvenni letette az asztalra és felém nyúlt mire én egyből magam köré fontam a karjaimat és behunytam a szemem.
- Hé nyugi már. - nyúlt a kezem után és megpróbálta elhúzni, de nem hagytam aztán hirtelen kihúzta a lábaimat és csak azt vettem észre, hogy hanyatt fekszem alatta és felrántja a pólómat. Olyan hirtelen történt, hogy meg sem bírtam mozdulni. Szemeit le sem vette lecsupaszított bőrömről. Ujjait óvatosan végig húzta egy ponton amitől megrándultam. Felnéztem és láttam, hogy egy lyuk alakú kis heg van a jobb oldalamon. Felnézett a szemembe majd visszahajtotta a pólómat és felállt.
- Meglőttél. - a hangom rekedt volt, arcom eltorzult a fájdalomtól, ahogy felültem.
- Nem volt más választásom. - mondta miközben egy szekrényhez sétált és háttal állt nekem amíg egy fiókban kutatott.
- De igen. Mondjuk, hogy nem húzod meg a ravaszt. - hirtelen megfordult és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Tegnap meg kellett volna halnod!
- E-ezt nem értem. - miért kellet volna meghalnom?
- Valamit elbaszhattak. - nem értem miről beszél. Becsapta a fiókot és amit kivett belőle attól megfagyott bennem a vér. Gyorsan zsebre vágta a fegyvert és az ajtóhoz lépett.
- Gyere. - szólt oda nekem, amikor látta, hogy nem mozdulok elindult felém. Jaj ne. Megfogta a karom és felrántott, amitől egy apró sikoly hagyta el a torkom.
- Kérlek ne! Ne ölj meg. - elkezdtem vergődni a karjai közt míg ő próbálta ezt megakadályozni.
- Nem sok értelme lenne megölni téged, ha már tegnap annyit vesződtem azzal, hogy életben tartsalak.
- Akkor mit akarsz azzal a fegyverrel? - néztem a zsebére.
- Neked az legyen mindegy. - húzott az ajtó felé.
- Várj! - húztam az ellenkező irányba.
- Mi az már! - üvöltött.
- Hogy hívnak? - kérdeztem halkan. Látta rajtam, hogy megijesztett és ettől az ő hangja is elhalkult.. egy kicsit. Látszott rajta, hogy gondolkodik elárulja e.
- Harry. - nyögte ki végül és ismét elkezdett rángatni. Bezárta maga után az ajtót és a szemben lévő lakás ajtajához ment, benyitott és belökött rajta.
- Majd később érte jövök! - kiabált be és már be is csapta mögöttem az ajtót. Körül néztem és egy nagy fotelból valaki épp videojátékozott, de az üvöltésre és az ajtócsapkodásra az illető felkapta a fejét és vigyorogva elindult felém. Nem volt olyan magas mint Harry, de nem sokkal volt lemaradva tőle. Szőkés barna haja volt és egy piros kendő volt a feje köré kötve. A mosolya betöltötte az egész arcát. Egy fekete szakadt farmer nadrág volt rajta egy fehér atlétával. Sokkal barátságosabbnak tűnt mint Harry.
- Azt a mindenit Hugi, sokkal jobban nézel ki így, hogy nem vagy csupa vér. - állt meg előttem és végig nézett rajtam. Vér? Tényleg most vettem, csak észre, hogy nem az én ruháim vannak rajtam.
- Te ki vagy? - a hangom még mindig óvatos volt. Mi van ha a látszat csal és ő még rosszabb mint aki meglőtt.
- A nevem Ashton. - vigyorgott. - Harry jól rám hozta tegnap a szívbajt, amikor hajnalba felébresztett és behozott téged vérbe fagyva.
- Miért? - mondtam leszegezett fejjel.
- Mit miért? - jött közelebb és a vállamra tette a kezét.
- Miért lőtt meg? - Ashton nagy levegőt vett majd hangosan kifújta.
- Nem volt már választása. - ettől idegesen felkaptam a fejem.
- Mit jelent ez?! Miért ne lett volna?! Nem értem ezt az egészet és lassan kezdek beleőrülni, hogy senki nem mondd el semmit!- idegesen megvakarta a nyakát.
- Figyelték. Az volt a feladata, hogy téged megöljön. De nem tette. Direkt olyan pontra célzott, hogy a golyó ne öljön meg.
- Ki akar engem megöletni? Semmit nem csináltam.
- Harry is meg van erről győződve ezért is mentett meg. Idővel minden a helyére kerül ne félj. - simogatta meg az arcom. - Éhes vagy? - megráztam a fejem.
- Pedig muszáj lesz enned, Hugi, amíg nálam vagy addig olyan, hogy "nem vagyok éhes" nem lesz. - átkarolta a nyakam és a konyhapult melletti bárszékhez vezetett. Besétált a konyhába és kinyitotta a hűtőt és behajolt, hogy jobban megnézhesse mi van benne.
- Hát...- egyenesedett fel és becsapta az ajtót és felém fordult. - jobb lesz ha rendelünk valamit. -egy apró mosolyra húzódott a szám.
- Ezt gyakrabban csinálhatnád. - bökte meg a szám szélét és a telefonhoz sétált rendelni valamit. Amikor letette visszajött és leült mellém.
- Harry egy bérgyilkos? - néztem Ashtonra, aki egy aprót bólintott. - Te is az vagy?
- Én? Nem én inkább...ö mondjuk, hogy aki elintézi, hogy ne derüljenek ki ezek az ügyek.
- Értem. - az ölembe lévő kezeimet kezdtem el idegesen tördelni.
- Hé. - nyúlt a kezeimért Ashton. - Ne vágj már ilyen bánatos képet. Tudom, hogy most minden zavaros, de hidd el minden rendben lesz.
Egészen estig élvezhettem Ashton társaságát, de nem igazán beszéltem vele sokat. Inkább csak figyeltem mit csinál és hallgattam, azt a sok hülyeséget mondd. Bírtam a srácot, szórakoztató társaság volt. Olyan tíz óra körül nyitódott az ajtó és sétált be Harry. Ashton a fotelben ült én meg a fotel karfáján és épp azt magyarázta, hogyan kell rendesen megölni a zombikat a játékban.
- Csá haver! Minden okés? - kérdezte Ashton le sem véve a szemét a tévéről.
- Nem igazán. - Harry a pultnak támaszkodott összefont karokkal és engem nézett.
- Na mesélj. - tette le Ash a konzolt és minden figyelmét Harrynek szentelte.
- Nem sikerült semmit kiderítenem. Az a valaki aki tegnap ott volt az épületbe valószínű Michael egyik embere lehetett, de miért küldte volna ki kémkedni? Hacsak azért nem mert számított rá, hogy feltűnik valami nem stimmel. - oda sétált hozzám és letérdelt elém, hogy körülbelül egy magasságba kerüljünk.
- Figyelj. Felteszek egy nagyon fontos kérdést, amire most van először és utoljára lehetőséged válaszolnod nekem, érted? Ha később kiderül, hogy hazudtál, hidegvérrel meggyilkollak. - hangja érzelemmentesen csengett a fülemben. Határozottan bólintottam egyet.
- Tudsz róla mivel foglalkoztak a szüleid?
- Persze, hogy tudom. Üzletemberek voltak. Egy sportcégnél dolgoztak mind a ketten.
- Jó, és azt is tudod ezen kívül még mikkel foglalkoztak?
- Ezen kívül? Ezt, hogy érted? - néztem rá zavarodottan.
- A szüleid nem azok voltak, akiknek mutatták magukat. Azért küldték ki a megbízást, hogy öljelek meg mert úgy tudták te is benne voltál ezekben. Azt akarom megtudni ez igaz? - ebben a pillanatban levegőhöz is alig jutottam. A szüleim... akiket mindennél jobban szerettem, egész életemben hazudtak nekem. Nem, nem ez nem igaz. Az egész egy hazugság.
- Nem, nem! Miért mondasz ilyeneket?! A szüleim jó emberek voltak! - könnyek marták a szemem és majdnem fellöktem Harryt, amikor felálltam és a hajamat markolászva fel alá járkáltam a szobába.
- Ez az igazság. - egyenesedett fel Harry.
- Nem! Te nem is ismerted őket! Én, én vagyok az, aki végig velük volt! - rontattam neki Harrynek és már emeltem is a kezem, hogy megüssem, de elkapta és magához rántott és magához szorított. Mind két kezemmel erősen szorítottam a pólóját és a mellkasába fúrtam az arcom és belezokogtam.
- Csss. - simogatta gyengéden a hátam. A sírástól teljesen elgyengültem és már levegőt is alig kaptam, amikor végül már elfogytak a könnyeim kezdtem újra normálisan venni a levegőt és Harry elengedett.
- Miért higgyek neked? - kérdeztem rekedt hangon.
- Muszáj hinned. Jelenleg én vagyok az egyetlen, aki mellet biztonságban vagy.
- Hé Hugi. Tudom, hogy ez most fájni fog, de itt van minden amit eddig nem tudtál a szüleidről. - szólt Ashton a hátam mögül a számítógép mellől. - Van pár felvétel is. - félve lépkedtem a gép mellé és leültem Ashton helyére. Nem hittem a szememnek. Az egyiken apu egy férfi nyakát fojtogatja míg végül kihuny belőle az élet, egy másikon pedig anyu ereszt golyót egy másik emberbe.
- A tűz. Igazából megölték őket igaz? - fordultam hátra, fájdalmas arccal, mire Ash bólintott.
- Te ölted meg őket? - kérdeztem Harryt.
- Nem. Nem én voltam. - visszafordultam a képernyő felé és gyűlöltem amit láttam. Gyűlöltem őket, amiket csináltak. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Végig hazugság volt minden, amit tettek.
- Eleget láttam. - mondtam és felálltam az asztaltól. - És ezek után mi lesz? - fordultam vissza feléjük.
- Túlélünk.
- Fogd be és segíts! - csak pár hangfoszlány jutott el a tudatomig. Csak a fájdalom volt.
- El fog vérezni...
- Tudom mit csinálok! - aztán ismét elnyelt a fájdalom nélküli tudatlanság. Talán....remélem, vége.
Édes illat csapta meg az orrom. A szemhéjaim nehezek voltak, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem. Fogalmam sem volt hol vagyok. Az ablakon fény szűrődött be, és madarak csicsergését lehetett hallani. Egy nagy barna bőrkanapén feküdtem, ahogy jobban körülnéztem egy ócska régi asztal volt nem messze a kanapétól és egy tévé, mellette egy könyvespolc. Megpróbáltam felülni, de ekkor éles fájdalom hasított az oldalamba és visszazuhantam.
- Végre már. Ideje volt. - jött egy mély hang mögülem, amikor megláttam kihez tartozik mit sem törődve a fájdalommal felpattantam és a lehető legtávolabb másztam tőle, de ő nem zavartatta magát és leült közvetlen mellém egy bögrével a kezében.
- Idd meg. - nyújtotta felém a bögrét. - Tea. - tette hozzá, gondolom azért mert elég furcsán bámultam a kezében lévő tárgyat. Amikor látta, hogy nem vagyok hajlandó elvenni letette az asztalra és felém nyúlt mire én egyből magam köré fontam a karjaimat és behunytam a szemem.
- Hé nyugi már. - nyúlt a kezem után és megpróbálta elhúzni, de nem hagytam aztán hirtelen kihúzta a lábaimat és csak azt vettem észre, hogy hanyatt fekszem alatta és felrántja a pólómat. Olyan hirtelen történt, hogy meg sem bírtam mozdulni. Szemeit le sem vette lecsupaszított bőrömről. Ujjait óvatosan végig húzta egy ponton amitől megrándultam. Felnéztem és láttam, hogy egy lyuk alakú kis heg van a jobb oldalamon. Felnézett a szemembe majd visszahajtotta a pólómat és felállt.
- Meglőttél. - a hangom rekedt volt, arcom eltorzult a fájdalomtól, ahogy felültem.
- Nem volt más választásom. - mondta miközben egy szekrényhez sétált és háttal állt nekem amíg egy fiókban kutatott.
- De igen. Mondjuk, hogy nem húzod meg a ravaszt. - hirtelen megfordult és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Tegnap meg kellett volna halnod!
- E-ezt nem értem. - miért kellet volna meghalnom?
- Valamit elbaszhattak. - nem értem miről beszél. Becsapta a fiókot és amit kivett belőle attól megfagyott bennem a vér. Gyorsan zsebre vágta a fegyvert és az ajtóhoz lépett.
- Gyere. - szólt oda nekem, amikor látta, hogy nem mozdulok elindult felém. Jaj ne. Megfogta a karom és felrántott, amitől egy apró sikoly hagyta el a torkom.
- Kérlek ne! Ne ölj meg. - elkezdtem vergődni a karjai közt míg ő próbálta ezt megakadályozni.
- Nem sok értelme lenne megölni téged, ha már tegnap annyit vesződtem azzal, hogy életben tartsalak.
- Akkor mit akarsz azzal a fegyverrel? - néztem a zsebére.
- Neked az legyen mindegy. - húzott az ajtó felé.
- Várj! - húztam az ellenkező irányba.
- Mi az már! - üvöltött.
- Hogy hívnak? - kérdeztem halkan. Látta rajtam, hogy megijesztett és ettől az ő hangja is elhalkult.. egy kicsit. Látszott rajta, hogy gondolkodik elárulja e.
- Harry. - nyögte ki végül és ismét elkezdett rángatni. Bezárta maga után az ajtót és a szemben lévő lakás ajtajához ment, benyitott és belökött rajta.
- Majd később érte jövök! - kiabált be és már be is csapta mögöttem az ajtót. Körül néztem és egy nagy fotelból valaki épp videojátékozott, de az üvöltésre és az ajtócsapkodásra az illető felkapta a fejét és vigyorogva elindult felém. Nem volt olyan magas mint Harry, de nem sokkal volt lemaradva tőle. Szőkés barna haja volt és egy piros kendő volt a feje köré kötve. A mosolya betöltötte az egész arcát. Egy fekete szakadt farmer nadrág volt rajta egy fehér atlétával. Sokkal barátságosabbnak tűnt mint Harry.
- Azt a mindenit Hugi, sokkal jobban nézel ki így, hogy nem vagy csupa vér. - állt meg előttem és végig nézett rajtam. Vér? Tényleg most vettem, csak észre, hogy nem az én ruháim vannak rajtam.
- Te ki vagy? - a hangom még mindig óvatos volt. Mi van ha a látszat csal és ő még rosszabb mint aki meglőtt.
- A nevem Ashton. - vigyorgott. - Harry jól rám hozta tegnap a szívbajt, amikor hajnalba felébresztett és behozott téged vérbe fagyva.
- Miért? - mondtam leszegezett fejjel.
- Mit miért? - jött közelebb és a vállamra tette a kezét.
- Miért lőtt meg? - Ashton nagy levegőt vett majd hangosan kifújta.
- Nem volt már választása. - ettől idegesen felkaptam a fejem.
- Mit jelent ez?! Miért ne lett volna?! Nem értem ezt az egészet és lassan kezdek beleőrülni, hogy senki nem mondd el semmit!- idegesen megvakarta a nyakát.
- Figyelték. Az volt a feladata, hogy téged megöljön. De nem tette. Direkt olyan pontra célzott, hogy a golyó ne öljön meg.
- Ki akar engem megöletni? Semmit nem csináltam.
- Harry is meg van erről győződve ezért is mentett meg. Idővel minden a helyére kerül ne félj. - simogatta meg az arcom. - Éhes vagy? - megráztam a fejem.
- Pedig muszáj lesz enned, Hugi, amíg nálam vagy addig olyan, hogy "nem vagyok éhes" nem lesz. - átkarolta a nyakam és a konyhapult melletti bárszékhez vezetett. Besétált a konyhába és kinyitotta a hűtőt és behajolt, hogy jobban megnézhesse mi van benne.
- Hát...- egyenesedett fel és becsapta az ajtót és felém fordult. - jobb lesz ha rendelünk valamit. -egy apró mosolyra húzódott a szám.
- Ezt gyakrabban csinálhatnád. - bökte meg a szám szélét és a telefonhoz sétált rendelni valamit. Amikor letette visszajött és leült mellém.
- Harry egy bérgyilkos? - néztem Ashtonra, aki egy aprót bólintott. - Te is az vagy?
- Én? Nem én inkább...ö mondjuk, hogy aki elintézi, hogy ne derüljenek ki ezek az ügyek.
- Értem. - az ölembe lévő kezeimet kezdtem el idegesen tördelni.
- Hé. - nyúlt a kezeimért Ashton. - Ne vágj már ilyen bánatos képet. Tudom, hogy most minden zavaros, de hidd el minden rendben lesz.
Egészen estig élvezhettem Ashton társaságát, de nem igazán beszéltem vele sokat. Inkább csak figyeltem mit csinál és hallgattam, azt a sok hülyeséget mondd. Bírtam a srácot, szórakoztató társaság volt. Olyan tíz óra körül nyitódott az ajtó és sétált be Harry. Ashton a fotelben ült én meg a fotel karfáján és épp azt magyarázta, hogyan kell rendesen megölni a zombikat a játékban.
- Csá haver! Minden okés? - kérdezte Ashton le sem véve a szemét a tévéről.
- Nem igazán. - Harry a pultnak támaszkodott összefont karokkal és engem nézett.
- Na mesélj. - tette le Ash a konzolt és minden figyelmét Harrynek szentelte.
- Nem sikerült semmit kiderítenem. Az a valaki aki tegnap ott volt az épületbe valószínű Michael egyik embere lehetett, de miért küldte volna ki kémkedni? Hacsak azért nem mert számított rá, hogy feltűnik valami nem stimmel. - oda sétált hozzám és letérdelt elém, hogy körülbelül egy magasságba kerüljünk.
- Figyelj. Felteszek egy nagyon fontos kérdést, amire most van először és utoljára lehetőséged válaszolnod nekem, érted? Ha később kiderül, hogy hazudtál, hidegvérrel meggyilkollak. - hangja érzelemmentesen csengett a fülemben. Határozottan bólintottam egyet.
- Tudsz róla mivel foglalkoztak a szüleid?
- Persze, hogy tudom. Üzletemberek voltak. Egy sportcégnél dolgoztak mind a ketten.
- Jó, és azt is tudod ezen kívül még mikkel foglalkoztak?
- Ezen kívül? Ezt, hogy érted? - néztem rá zavarodottan.
- A szüleid nem azok voltak, akiknek mutatták magukat. Azért küldték ki a megbízást, hogy öljelek meg mert úgy tudták te is benne voltál ezekben. Azt akarom megtudni ez igaz? - ebben a pillanatban levegőhöz is alig jutottam. A szüleim... akiket mindennél jobban szerettem, egész életemben hazudtak nekem. Nem, nem ez nem igaz. Az egész egy hazugság.
- Nem, nem! Miért mondasz ilyeneket?! A szüleim jó emberek voltak! - könnyek marták a szemem és majdnem fellöktem Harryt, amikor felálltam és a hajamat markolászva fel alá járkáltam a szobába.
- Ez az igazság. - egyenesedett fel Harry.
- Nem! Te nem is ismerted őket! Én, én vagyok az, aki végig velük volt! - rontattam neki Harrynek és már emeltem is a kezem, hogy megüssem, de elkapta és magához rántott és magához szorított. Mind két kezemmel erősen szorítottam a pólóját és a mellkasába fúrtam az arcom és belezokogtam.
- Csss. - simogatta gyengéden a hátam. A sírástól teljesen elgyengültem és már levegőt is alig kaptam, amikor végül már elfogytak a könnyeim kezdtem újra normálisan venni a levegőt és Harry elengedett.
- Miért higgyek neked? - kérdeztem rekedt hangon.
- Muszáj hinned. Jelenleg én vagyok az egyetlen, aki mellet biztonságban vagy.
- Hé Hugi. Tudom, hogy ez most fájni fog, de itt van minden amit eddig nem tudtál a szüleidről. - szólt Ashton a hátam mögül a számítógép mellől. - Van pár felvétel is. - félve lépkedtem a gép mellé és leültem Ashton helyére. Nem hittem a szememnek. Az egyiken apu egy férfi nyakát fojtogatja míg végül kihuny belőle az élet, egy másikon pedig anyu ereszt golyót egy másik emberbe.
- A tűz. Igazából megölték őket igaz? - fordultam hátra, fájdalmas arccal, mire Ash bólintott.
- Te ölted meg őket? - kérdeztem Harryt.
- Nem. Nem én voltam. - visszafordultam a képernyő felé és gyűlöltem amit láttam. Gyűlöltem őket, amiket csináltak. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Végig hazugság volt minden, amit tettek.
- Eleget láttam. - mondtam és felálltam az asztaltól. - És ezek után mi lesz? - fordultam vissza feléjük.
- Túlélünk.
2014. június 16., hétfő
2.
Emma Harris.
Ma is mint miden reggel, úgy keltem, hogy ez is egy nyomorúságosan szar nap lesz. Egy érzelmi roncs lettem, amióta anyu és apu meghaltak, egy hatalmas tűzben. Nincsenek testvéreim, se rokonaim, teljesen egyedül vagyok a világba, és minden nap azt kívánom bárcsak ez lenne az utolsó napom ezen a földön. Senki nem venné észre ha eltűnnék.
Összeszedtem a cuccaimat beledobáltam a táskába és indultam dolgozni. A forgalom elég gyér volt ma és majdnem elkéstem.
- Szia Em. - ugrált oda hozzám a mindig vidám Jenna. Az egyenruhánk egy fekete sortból és egy ugyan olyan fekete mély kivágású pólóból állt, ami rajtam már csak lógott, annyira lefogytam az utóbbi 1 hónapban.
- Helló. - bementem a szekrényemhez és betettem a táskámat, aztán rögtön el is kezdtem dolgozni. Nagy volt a jövés menés, de már hozzá szoktam. A legtöbben visszatérő vendégek akiket már jól ismerek. Épp a pénztárnál álltam, amikor Jenna mögém lépett és a vállam fölött az ajtó felé mutatott, ahol épp most jött be egy magas pasi csupa feketébe egy kék sapkával és napszemüveggel a fején.
- Az a srác!
- Mi van vele? - fordultam vissza a pénztár felé.
- Tök félelmetes. Nézd meg kiráz tőle a hideg. - megforgattam a szemem és elindultam, hogy felvegyem a rendelését a titokzatos idegennek.
- Üdvözlöm a Rackets-ben. Mivel szolgálhatok? - megálltam az asztala előtt csípőre tett kézzel a körmeimet bámulva.
- Üdv. Még nem döntöttem. Ajánlanál valamit? - mély levegőt vettem és rá néztem épp, amikor levette a napszemüvegét. El akadt a lélegzetem, ahogy megláttam, szigorú tekintetét. Tényleg félelmetes volt, de nem tudom pontosan miért, pedig mosolygott. Alapvetően jóképű volt, a szemei smaragdzölden világítottak, a fogai tökéletesek voltak, mégis félelmet keltettek bennem.
- Ömm... makaróni? - bólintott én meg minél hamarabb el akartam menni az asztaltól.
- Hoznál még kérlek egy üveg savas vizet? - hallottam meg a hangját a hátam mögül.
- Persze. Ne haragudj. - fordultam meg és egy zavart mosolyt küldtem felé, utána indultam is gyorsan vissza leadni a rendelést.
- Na? - jött oda Jenna.
- Mi az, hogy na? - fordultam felé.
- Milyen a srác? - faggatózott tovább.
- Mint egy rendes ember Jenna, milyen lenne? - aztán ott hagytam és mentem felvenni a többi rendelést. Nem sokkal később, amikor kész lett a fura férfi kajája gyorsan kivittem neki és hál istennek gyorsan végzett vele és már ment is. Minden nap túlórázok, valamivel le kell foglalnom magam, mert különben felemésztene a gyász. Utolsónak szoktam elhagyni az éttermet és a főnököm megbízik bennem annyira, hogy hagyja én zárjak esténként. Mindent elrendeztem holnapra úgyhogy elmentem átöltözni a szekrényemhez aztán lekapcsoltam a villanyokat bezártam az összes ajtót és hátul a személyzeti ajtón át távoztam, ami egy sikátorra nyílik. Ahogy zártam az ajtót zajt hallottam a hátam mögött és gyorsan oda kaptam a fejem, de nem láttam semmit a sötéttől. Biztos csak egy macska. Betettem a kulcscsomót a táskámba és gyors léptekkel indultam az utcai lámpák felé, amikor lépteket hallottam magam mögött. Nem mertem hátranézni, inkább nekiiramodtam és elkezdtem futni. Nem, ez tuti nem macska. Amikor kiértem az utcára lelassítottam és összeszedtem minden bátorságom és hátrapillantottam. Több ember is volt mögöttem, de egyik sem tűnt úgy mintha követne, úgyhogy ismét normális tempóban indultam el hazafelé. Az út közben többször is hátrapillantottam és pánik fogott el, amikor láttam, hogy egy magas alak követ. Nem tudtam merre menjek, a legközelebbi utcán, amit láttam, befordultam és megszaporáztam a lépteim. Sajnos az utca rossz döntés volt mert egy árva lélek sem volt ott. A pasi még mindig követett. Még egy kanyar és beálltam egy ház lépcsőjére utána csak imádkozhattam, hogy tovább menjen. Ahogy hallottam egyre közeledő lépteit annál jobban nyomtam magam az ajtónak, ami egy halk nyikorgással kinyílt. Nem gondolkodtam sokat gyorsan bementem és becsuktam. Ahogy körülnéztem bent egyből rájöttem, hogy nem lakik itt senki már egy jó ideje. Minden teli volt pókhálóval. Hatalmas oszlopokkal volt teli és egy nagy kör alakú belső udvarhoz vezettek, amit megvilágított a hold fénye. Az udvar közepén egy nagy szökőkút volt, de víz nem volt benne. Oda sétáltam az udvar közepére és felnéztem a már bomladozó épületre, amikor meghallottam.... Pont olyan hangja van élőben is mint a filmekben, amikor beélesítenek egy fegyvert. Megfagyott bennem a vér, de lassan megfordultam és tényleg egy pisztollyal találtam magam szemben és egy szúrós zöld szempárral. A férfi az étteremből. Az egész testem remegett, a kezeimet ökölbe szorítottam, állkapcsom megfeszült.
- Akarsz is vele kezdeni valamit, vagy csak állsz és nézel? - a hangomon meg sem lehetett hallani a rettegést.
- Túl akarsz már esni rajta mi? Gondolom fojtogat a bűntudat a sok ember miatt, akik miattad haltak meg.
- H-hogy mi? - mondtam zavarodottan. Miről beszél? - Szerintem más embert keresel.
- Már felesleges megjátszanod magad. Vége a játéknak. - az elmúlt 1 hónapban végig azon gondolkodtam, jó lenne meghalni, de így, hogy szemben áll velem a halál, valahogy nem csábít a gondolat, hogy megöljenek. Feltámadt bennem a túlélési ösztön, és elfutottam az egyik folyosón, de mit is vártam? Éles fájdalom hasított a fejbőrömbe, amikor megéreztem a hajamat markolászó kezeket, amik visszarántottak és térdre estem.
- Jó ölj meg! - néztem fel rá. - De mielőtt meg ölsz tudnod kell, hogy soha nem öltem meg senkit! - megrándult a szája sarka és leguggolt elém.
- Ha igaz amit mondasz, miért akarod, hogy megöljelek? - nézett mélyen a szemembe, és nem bírtam tovább visszatartani kigördült egy könnycsepp a szememből.
- A szüleim halottak. Senkim sincs. - még egy könnycsepp. Csak hosszú ideg bámult a szemeimbe, aztán oldalra kapta a fejét, mintha hallott volna valamit amit én nem hallhattam a dübörgő szívverésem miatt. Felállt és ismét rám szegezte a fegyvert. Összeszorítottam a szemeimet és az utolsó emlékem az éles fájdalom volt, ahogy éreztem, ahogy a golyó belém fúródik, utána fokozatosan jött a sötétség míg végül teljesen elnyelt.
Ma is mint miden reggel, úgy keltem, hogy ez is egy nyomorúságosan szar nap lesz. Egy érzelmi roncs lettem, amióta anyu és apu meghaltak, egy hatalmas tűzben. Nincsenek testvéreim, se rokonaim, teljesen egyedül vagyok a világba, és minden nap azt kívánom bárcsak ez lenne az utolsó napom ezen a földön. Senki nem venné észre ha eltűnnék.
Összeszedtem a cuccaimat beledobáltam a táskába és indultam dolgozni. A forgalom elég gyér volt ma és majdnem elkéstem.
- Szia Em. - ugrált oda hozzám a mindig vidám Jenna. Az egyenruhánk egy fekete sortból és egy ugyan olyan fekete mély kivágású pólóból állt, ami rajtam már csak lógott, annyira lefogytam az utóbbi 1 hónapban.
- Helló. - bementem a szekrényemhez és betettem a táskámat, aztán rögtön el is kezdtem dolgozni. Nagy volt a jövés menés, de már hozzá szoktam. A legtöbben visszatérő vendégek akiket már jól ismerek. Épp a pénztárnál álltam, amikor Jenna mögém lépett és a vállam fölött az ajtó felé mutatott, ahol épp most jött be egy magas pasi csupa feketébe egy kék sapkával és napszemüveggel a fején.
- Az a srác!
- Mi van vele? - fordultam vissza a pénztár felé.
- Tök félelmetes. Nézd meg kiráz tőle a hideg. - megforgattam a szemem és elindultam, hogy felvegyem a rendelését a titokzatos idegennek.
- Üdvözlöm a Rackets-ben. Mivel szolgálhatok? - megálltam az asztala előtt csípőre tett kézzel a körmeimet bámulva.
- Üdv. Még nem döntöttem. Ajánlanál valamit? - mély levegőt vettem és rá néztem épp, amikor levette a napszemüvegét. El akadt a lélegzetem, ahogy megláttam, szigorú tekintetét. Tényleg félelmetes volt, de nem tudom pontosan miért, pedig mosolygott. Alapvetően jóképű volt, a szemei smaragdzölden világítottak, a fogai tökéletesek voltak, mégis félelmet keltettek bennem.
- Ömm... makaróni? - bólintott én meg minél hamarabb el akartam menni az asztaltól.
- Hoznál még kérlek egy üveg savas vizet? - hallottam meg a hangját a hátam mögül.
- Persze. Ne haragudj. - fordultam meg és egy zavart mosolyt küldtem felé, utána indultam is gyorsan vissza leadni a rendelést.
- Na? - jött oda Jenna.
- Mi az, hogy na? - fordultam felé.
- Milyen a srác? - faggatózott tovább.
- Mint egy rendes ember Jenna, milyen lenne? - aztán ott hagytam és mentem felvenni a többi rendelést. Nem sokkal később, amikor kész lett a fura férfi kajája gyorsan kivittem neki és hál istennek gyorsan végzett vele és már ment is. Minden nap túlórázok, valamivel le kell foglalnom magam, mert különben felemésztene a gyász. Utolsónak szoktam elhagyni az éttermet és a főnököm megbízik bennem annyira, hogy hagyja én zárjak esténként. Mindent elrendeztem holnapra úgyhogy elmentem átöltözni a szekrényemhez aztán lekapcsoltam a villanyokat bezártam az összes ajtót és hátul a személyzeti ajtón át távoztam, ami egy sikátorra nyílik. Ahogy zártam az ajtót zajt hallottam a hátam mögött és gyorsan oda kaptam a fejem, de nem láttam semmit a sötéttől. Biztos csak egy macska. Betettem a kulcscsomót a táskámba és gyors léptekkel indultam az utcai lámpák felé, amikor lépteket hallottam magam mögött. Nem mertem hátranézni, inkább nekiiramodtam és elkezdtem futni. Nem, ez tuti nem macska. Amikor kiértem az utcára lelassítottam és összeszedtem minden bátorságom és hátrapillantottam. Több ember is volt mögöttem, de egyik sem tűnt úgy mintha követne, úgyhogy ismét normális tempóban indultam el hazafelé. Az út közben többször is hátrapillantottam és pánik fogott el, amikor láttam, hogy egy magas alak követ. Nem tudtam merre menjek, a legközelebbi utcán, amit láttam, befordultam és megszaporáztam a lépteim. Sajnos az utca rossz döntés volt mert egy árva lélek sem volt ott. A pasi még mindig követett. Még egy kanyar és beálltam egy ház lépcsőjére utána csak imádkozhattam, hogy tovább menjen. Ahogy hallottam egyre közeledő lépteit annál jobban nyomtam magam az ajtónak, ami egy halk nyikorgással kinyílt. Nem gondolkodtam sokat gyorsan bementem és becsuktam. Ahogy körülnéztem bent egyből rájöttem, hogy nem lakik itt senki már egy jó ideje. Minden teli volt pókhálóval. Hatalmas oszlopokkal volt teli és egy nagy kör alakú belső udvarhoz vezettek, amit megvilágított a hold fénye. Az udvar közepén egy nagy szökőkút volt, de víz nem volt benne. Oda sétáltam az udvar közepére és felnéztem a már bomladozó épületre, amikor meghallottam.... Pont olyan hangja van élőben is mint a filmekben, amikor beélesítenek egy fegyvert. Megfagyott bennem a vér, de lassan megfordultam és tényleg egy pisztollyal találtam magam szemben és egy szúrós zöld szempárral. A férfi az étteremből. Az egész testem remegett, a kezeimet ökölbe szorítottam, állkapcsom megfeszült.
- Akarsz is vele kezdeni valamit, vagy csak állsz és nézel? - a hangomon meg sem lehetett hallani a rettegést.
- Túl akarsz már esni rajta mi? Gondolom fojtogat a bűntudat a sok ember miatt, akik miattad haltak meg.
- H-hogy mi? - mondtam zavarodottan. Miről beszél? - Szerintem más embert keresel.
- Már felesleges megjátszanod magad. Vége a játéknak. - az elmúlt 1 hónapban végig azon gondolkodtam, jó lenne meghalni, de így, hogy szemben áll velem a halál, valahogy nem csábít a gondolat, hogy megöljenek. Feltámadt bennem a túlélési ösztön, és elfutottam az egyik folyosón, de mit is vártam? Éles fájdalom hasított a fejbőrömbe, amikor megéreztem a hajamat markolászó kezeket, amik visszarántottak és térdre estem.
- Jó ölj meg! - néztem fel rá. - De mielőtt meg ölsz tudnod kell, hogy soha nem öltem meg senkit! - megrándult a szája sarka és leguggolt elém.
- Ha igaz amit mondasz, miért akarod, hogy megöljelek? - nézett mélyen a szemembe, és nem bírtam tovább visszatartani kigördült egy könnycsepp a szememből.
- A szüleim halottak. Senkim sincs. - még egy könnycsepp. Csak hosszú ideg bámult a szemeimbe, aztán oldalra kapta a fejét, mintha hallott volna valamit amit én nem hallhattam a dübörgő szívverésem miatt. Felállt és ismét rám szegezte a fegyvert. Összeszorítottam a szemeimet és az utolsó emlékem az éles fájdalom volt, ahogy éreztem, ahogy a golyó belém fúródik, utána fokozatosan jött a sötétség míg végül teljesen elnyelt.
2014. június 15., vasárnap
1.
Valamilyen szinten szeretem is, meg gyűlölöm is a munkám. Nem sűrűn van meló, viszont rengeteget keresek. Ez mindenképp mellette szól. Ezen gondolkodtam amikor rágyújtottam és besétáltam a már jól ismert lerobbant raktárba, a kegyetlen főnökömhöz.
- Nocsak, nocsak megjött a sötét herceg? - krákogta a sarokban ülő vén alkoholista, George. Ezt az embert amióta itt dolgozom nem láttam ezen az épületen kívül. Szóra sem méltattam csak elsétáltam mellette. Amikor az ajtóhoz értem még egy utolsót szívtam a cigibe utána elhajítottam, aztán kopogás nélkül benyitottam.
- Késtél. - Michael az íróasztala mögött ült és fel sem nézett, amikor bejöttem, hanem tovább firkált valamit a temérdek papírhalmazok fölött. Szivar lógott a szájából. A falak már rég beszívták jellegzetes illatát, amit nem is csodálok, inkább azt, hogy az öreg még nem kapott tüdőrákot.
- Hozzá szokhattál volna. - ültem le vele szembe. - Mi a mai meló? - elkezdtem a papírokat emelgetni az asztalán.
- Tűnj a közelükből. - nézett fel rám, aztán lehajolt és kihúzott egy mappát a fiókból és elém hajította.
- A neve Emma Harris. 21 éves. A Rackets-ben pincérkedik. - felnyitottam a mappát és egy elég kívánatos kis csaj volt ez az Emma Harris. Kár érte.
- Mi vele a baj? - kérdeztem amíg tovább olvastam róla az információkat.
- Ó vele semmi. - rakott arrébb egy kupac papírt. - Rövidre fogom a történetet. A lényeg, hogy a szülei nagymenő üzletemberek. Több ártatlan ember haláláért felelősek.
- Nem értem. Akkor miért ő fizet meg érte?
- A szüleit már nem igazán tudnánk büntetni. 1 hónappal ezelőtt Roger gondoskodott róluk.
- Akkor miért nem lehet hagyni a lányt? Ne érts félre, nincs gondom a melóval csak nem igazán tiszta a kép.
- Nem kell foglalkoznod ezzel neked csak annyi a dolgod, hogy elvégezd a feladatot és ne maradjanak nyomok.- amikor látta, hogy ez a válasz nem elégített ki folytatta. - Ahh... szereztek, bizonyítékokat, hogy a lány is benne volt ezekbe a piszkos kis ügyekben. Elégedett vagy?
- Jah. - válaszoltam unottan. Felkaptam a mappát és indultam is kifelé. - Van még valami, vagy csak ennyi? - kérdeztem a vállam fölött.
- Ennyi. Majd értesítelek ha van valami. - lassú léptekkel elhagytam az épületet és elindultam a kocsim felé. Beszálltam és behajítottam a papírokat az anyós ülésre. Hagyok még pár napot ennek a munkának. Gázt adtam és elindultam a Road-ba a bárba, ahol szinte minden estémet töltöm és ahonnan mindig egy ribanccal távozok, ez ma este sem volt másképp.
- Nocsak, nocsak megjött a sötét herceg? - krákogta a sarokban ülő vén alkoholista, George. Ezt az embert amióta itt dolgozom nem láttam ezen az épületen kívül. Szóra sem méltattam csak elsétáltam mellette. Amikor az ajtóhoz értem még egy utolsót szívtam a cigibe utána elhajítottam, aztán kopogás nélkül benyitottam.
- Késtél. - Michael az íróasztala mögött ült és fel sem nézett, amikor bejöttem, hanem tovább firkált valamit a temérdek papírhalmazok fölött. Szivar lógott a szájából. A falak már rég beszívták jellegzetes illatát, amit nem is csodálok, inkább azt, hogy az öreg még nem kapott tüdőrákot.
- Hozzá szokhattál volna. - ültem le vele szembe. - Mi a mai meló? - elkezdtem a papírokat emelgetni az asztalán.
- Tűnj a közelükből. - nézett fel rám, aztán lehajolt és kihúzott egy mappát a fiókból és elém hajította.
- A neve Emma Harris. 21 éves. A Rackets-ben pincérkedik. - felnyitottam a mappát és egy elég kívánatos kis csaj volt ez az Emma Harris. Kár érte.
- Mi vele a baj? - kérdeztem amíg tovább olvastam róla az információkat.
- Ó vele semmi. - rakott arrébb egy kupac papírt. - Rövidre fogom a történetet. A lényeg, hogy a szülei nagymenő üzletemberek. Több ártatlan ember haláláért felelősek.
- Nem értem. Akkor miért ő fizet meg érte?
- A szüleit már nem igazán tudnánk büntetni. 1 hónappal ezelőtt Roger gondoskodott róluk.
- Akkor miért nem lehet hagyni a lányt? Ne érts félre, nincs gondom a melóval csak nem igazán tiszta a kép.
- Nem kell foglalkoznod ezzel neked csak annyi a dolgod, hogy elvégezd a feladatot és ne maradjanak nyomok.- amikor látta, hogy ez a válasz nem elégített ki folytatta. - Ahh... szereztek, bizonyítékokat, hogy a lány is benne volt ezekbe a piszkos kis ügyekben. Elégedett vagy?
- Jah. - válaszoltam unottan. Felkaptam a mappát és indultam is kifelé. - Van még valami, vagy csak ennyi? - kérdeztem a vállam fölött.
- Ennyi. Majd értesítelek ha van valami. - lassú léptekkel elhagytam az épületet és elindultam a kocsim felé. Beszálltam és behajítottam a papírokat az anyós ülésre. Hagyok még pár napot ennek a munkának. Gázt adtam és elindultam a Road-ba a bárba, ahol szinte minden estémet töltöm és ahonnan mindig egy ribanccal távozok, ez ma este sem volt másképp.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)