5.

Forró víz égette a bőrömet a zuhany alatt, ami most nagyon jól esett. Még, hogy félek tőle? Na jó, tényleg, de ezt mostantól kezdve nem fogja észrevenni rajtam. Hangos dübörgés zökkentett ki a gondolataimból, és az ordibálás mögüle.
- Siess! Dolgunk van! - jézusom mi dolga van ennek fél tizenegykor?
- Majd ha végeztem kimegyek! - kiabáltam vissza olyan hangerővel, hogy elnyomjam a zuhany hangját. - Seggfej. - tettem még hozzá egy kicsivel halkabban. Az ajtó, amit voltam olyan hülye és nem zártam be, kivágódott és a zuhanyfüggöny egy időben az üvöltésemmel húzódott el. Megfogta a csuklóm és kirángatott a víz alól és mielőtt elkaptam volna a törölközőt sötét tekintettel végig nézett rajtam.
- Te normális vagy?! - kiabáltam rá miközben magam köré csavartam a törölközőt.
- Ne hisztizz! Öltözz fel és induljunk! Egyébként ezt a seggfejért kaptad.
- Nincs mit tenni ha egyszer az vagy. - motyogtam magam elé.
- Mi?
- Semmi! Hova megyünk? - kérdeztem miközben elindultam a szobám felé.
- Dolgom van egy klubban. Megkértek, hogy kérdezősködjek egy kicsit. - épp a szekrényben kutattam, de erre felkaptam a fejem.
- Ugye nem fogsz senkit megölni?! - fordultam felé. Az ajtófélfának támaszkodott és a telefonját nyomkodta.
- Ki tudja. - vigyorgott rám.
- Nem! Én, akkor nem megyek sehova, arról ne is álmodj! - tettem felé pár lépést.
- Hé nyugi már, mondom, hogy csak kérdezősködök. - nevetett fel. - Egyébként, nem mintha zavarna, de mindjárt leesik a törölköződ. - azonnal elkaptam a szélét, és égett is rendesen az arcom. Visszamentem a szekrényhez és kihajigáltam a gatyámat. Bármennyire is szeretem az Ashtontól kapott melegítőket csak nem mehetek benne. A farmerei meg nagyok rám és amúgy is már ki lett belőle mosva a vér, a pólóm viszont szét lett szaggatva úgyhogy elővettem egy sima fekete pólót.
- Kimennél?
- Inkább maradnék. - vigyorgott öntelten. - Amúgy meg mit szemérmeskedsz? Az előbb láttalak meztelenül.
Megfogtam egy párnát és hozzá vágtam.
- Takarodj! - kivédte és nevetve ment ki a szobából.


***


- És pontosan mit is akarsz itt megtudni? - kérdeztem amikor beléptünk az épületbe, Harryvel az oldalamon. Nem válaszolt. - Értem. Szóval nem rám tartozik.
- Pontosan. - nem is figyelt rám. Megfogta a könyököm és maga után kezdett húzni a tömegen keresztül.
- Hello, Dave. - köszönt oda Harry a csaposnak, amikor megálltunk a pultnál.
- Harry? Mióta is? Két hónapja jártál itt utoljára? Jó látni. - a pasasnak nagyon szép mosolya volt, nem csoda, hogy alkalmazták itt.
- Ja rég volt már. Figyelj, Loren itt van?
- A főnökasszony? Ja, bent van az irodába. - mutatott egy bordó ajtóra. - Ő kicsoda? - bökött a fejével felém. Mielőtt válaszolhattam volna Harry a szavamba vágott.
- Ő az unokahúgom...Jessica. - miért pont Jessica?? Ocsmány egy név. Az egyik volt osztálytársamat hívták így, gyűlöltem őt, mindig lenyúlta a legjobb pasikat a suliba.
- Szia Dave vagyok. - nyújtotta át a pult felett a kezét.
- Jessica. - néztem jelentőségteljesen Harryre és megforgattam a szemem mire megrándult a szája sarka, és kezet ráztam a helyes sráccal.
- Dave, rád bízhatom amíg beszélek Lorennel?
- Persze. - kacsintott rám.
- Kösz, haver. - és már le is lépett.
- Szóval, Harry unokahúga vagy? Nem tudtam, hogy még maradtak rokonai. Azt hittem csak egy nagybátyja van. - mondta miközben a mellettem álló embereket szolgálta ki.
- Ja, hát eddig nem igazán tartottuk a kapcsolatot. Nemrég derült ki, hogy rokonok vagyunk.
- Értem. - mosolygott rám. - Tessék. - rakott le elém egy színes koktélt.
- Nem én nem...
- Meghívtalak. - és már ment is tovább.Végülis...miért ne?


***


Harry Styles


- Várj, várj. Jól értem? - nevetett fel mély nőies hangján Loren. - Akkor most egy kislányt pesztrálsz?
- Nem épp kislány 21 éves.
- Az mindegy ha Ashtonnal úgy bántok vele mint egy pisissel. Harry meg kellett volna ölnöd. Ha Michael megtudja neked annyi. Mindenedet elveszi.
- Nem mintha olyan sok veszteni valóm lenne. - motyogtam.
- És most mit vársz tőlem, angyal arcú? - simogatta meg az arcom. Loren kábé 10-15 évvel lehetett nálam idősebb, de ezt soha nem tudhatom biztosra mert soha nem árulta el, viszont gyönyörű nő volt. Szőke haja, telt ajkai amit mindig vörös rúzs fed, zöld szilva vágású szeme, és tökéletes alakja csak úgy vonzza a férfi szemeket. Még 14 lehettem amikor elkezdett lőni tanítani, akkoriban még teljesen belé voltam zúgva, de az régen volt, olyan mintha az anyám lenne, és ő mindig is úgy viselkedett velem mintha a fia lennék.
- Csak, ha netán hallanál valamit, róla, minél hamarabb értesíts.
- Ennyi? Ezt telefonon is elmondhattad volna, drágám. - leült mellém és keresztbe tette hosszú lábait.
- Tudom, de már hiányoztál. - vallottam be.
- Te is nekem, de bármikor eljöhettél volna, vagy az a görény főnököd ennyire megdolgoztat?
- Nem panaszkodom, jól fizet az öreg. - erre felnevetett. Kintről csörömpölés zaja szűrődött be, mire mind a ketten az ajtó felé kaptuk a fejünket.
- Ez biztos megint Rose volt. Most már tényleg ki rúgom ezt a csajt. - felálltam és az ajtó felé siettem.
- Most hova mész?
- Emma kint van.
- Ó tehát ide hoztad? Miért nem hoztad be? - nem válaszoltam csak kimentem, ahogy megláttam, hogy Emma nem volt Davel, felment bennem a pumpa.
- Dave! Hol a lány? - üvöltöttem rá.
- Jess? Elment táncolni. Figyu lehet kicsit sokat ivott és... - elindultam a tömegben, de sehol nem láttam. Lábbal belöktem a női mosdó ajtaját.
- Hé barom, ez a női mosdó! Már a pasik is ide járnak? - visítozott egy ribanc a tükör előtt. Ahogy beljebb mentem hallottam, hogy valaki öklendezik. Nagyon remélem, hogy nem Emma az. Ez azén formám. Egy gyökér srác állt mellette és látszott rajta, hogy csak azt várja mikor dughatja meg a csajt.
- Tipli van, faszfej. - a srác rám nézett és elvigyorodott.
- Már lefoglaltam estére haver.
- Utoljára figyelmeztetlek, mielőtt beverném a képed.
- Ja majd bi...- beleöklöztem az arcába.
- Figyelmeztettelek, most pedig húzzál innen. - megfogtam a karját és egy rántással már kint is volt és nekiszaladt a falnak, utána meg gyors léptekkel elhagyta a mosdót.
- Hé...- a válasz erre egy szép nagy adag hányás volt. - Fúj. Ezt nem hiszem el. - összefogtam a haját és tartottam, de azt nem tudom minek mert már azt is sikerült összehánynia.
- Jobb már? - kérdeztem amikor már csak ült a vécé előtt. Felnézett rám holt sápadt képpel és szerintem csak most tudatosult benne, hogy ki vagyok, vagy még most sem mert mosolygott.
- De szarul nézel ki. - mondtam miközben segítettem neki felállni.
- Megyünk vissza táncolni?
- Még mit nem! Davet még ki fogom herélni ezért.
- Remélem Harry még nem jött vissza. Veled akarok maradni! Vigyél magadhoz haza. - hangosan felnevettem. Elég nehézkesen tudtunk csak menni és néha néha meg is rogyott a térde.
- Ilyen hamar oda adnád magad te kis ribi? - kérdeztem mosolyogva.
- Bárkivel hazamennék, aki nem az a seggfej Harry.
- Ez fájt. Holnap ezért kapsz. És azért is mert most összetévesztesz azzal köcsöggel. - már az utcán voltunk és megállt. Felnézett rám és elkerekedett a szeme aztán a szája elé kapta az egyik kezét.
- Harry!?
- Bizony. - mivel így lassan haladtunk felkaptam a vállamra és úgy mentünk tovább a kocsiig. - De mivel ilyen jó fej részeg vagy, lehet megkímélek.
- Azta milyen jó seggem van! - rácsaptam a seggére mire felsikított. - Ezt meg, hogy csináltam?
- Hülye vagy. - egy idő után már nem beszélt csak a horkolását lehetett hallani. Amikor  a kosihoz értünk, előszedtem a kulcsot és beültettem Emmát az ülésre. Most megtudhattam, hogy álmába is beszél, de legalább rádiót se kellett kapcsolnom. Úristen, honnan szed ennyi hülyeséget? Felcipeltem a lakásba amikor oda értünk. Lefektettem az ágyra, levettem a cipőjét és a nadrágját. Egy ideig elidőzött a szemem rajta, aztán benyúltam a pólója alá és kikapcsoltam a melltartóját.
- Te seggfej. - nyöszörgött. Azt hittem felkelt, de csak álmában beszélt. Rácsaptam a combjára és elindultam zuhanyozni.
- Aludj jól te kis bajkeverő.

4.

Pár nappal később később

Már két hete lakok Harryéknél, ezalatt az idő alatt változásokon kellett átmennem. A deréki érő szőke hajamat vállig érőre kellett vágni és Ashton sötétre festette. Nagyon ritkán mentem ki a lakásból és akkor sem mehettem egyedül. Harry nagyon sokszor van távol úgyhogy inkább Ashtonnal vagyok. Most is épp nála járkálok fel s alá.
- Nem azért, de ez a saláta elég szottyos.
- Mondjuk néha venni kéne friss zöldséget nem gondold? - vettem ki a ezéből és a kukába dobtam a salátát.
- Miért is gürizünk a konyhába ahelyett, hogy rendelnénk valamit? - ült fel a pultra.
- Mert már hányingerem van a gyors kajától. Mindjárt kész a sült csirke. Kavard meg azt. - mutattam a tűzhelyen forró levesre.
- Igenis! - megterítettem kettőnknek aztán elzártam a levest és kivettem a sütőből a csirkét és le ültünk enni.
- Hello. - nyitódott az ajtó és Harry lépett be a konyhába.
- Csá, öreg. - köszönt Ash teli szájjal. Felálltam, hogy elővegyek még egy tányért és leraktam Harry elé.
- Köszönöm. - morogta én meg bólintottam egyet és leültem Ash mellé. Még mindig tartottam Harrytől azok után, hogy meglőtt és tudom mi a foglalkozása, úgyhogy nem igazán szeretek kettesbe lenni vele. Miután végeztek eltűntek Harry lakásába azzal az ürüggyel, hogy fontos dolguk van és rám parancsoltak, hogy ne hagyjam el a lakást, nem mintha vonzana, hogy elmenjek és fejbe lőjenek. Elmosogattam és leültem a kanapéra tévézni, de hamar elnyomott az álom.

Harry Styles

- Nem gyanakodnak. Legalábbis Michael. Azt még mindig nem tudom, ki volt ott aznap este.
- Na, de hát az jó hír! Nem? - vigyorgott Ash.
- Ja. Az jó hír, de még jó lenne, ha még egy ideig itt lenne a lány. Zavar engem az az idegen.
- Engem nem zavar, hogy Em marad még. Bírom a csajt. Te is beszélhetnél néha vele, látszik rajta, hogy még mindig fél tőled.
- Nem igazán érdekel. - felálltam az asztaltól és konyhába mentem kávét csinálni.
- Csinálsz nekem is? - jött mögém Ashton.
- Csinálj magadnak.
- Kedvességed határtalan Hazz. - nyúlt egy csészéért. - Lesz egy kis elintéznivalóm a héten és
eltűnnék pár napra. - nagy levegőt vettem és hangosan kifújtam.
- Vigyázok rá, ha erre akarsz kilyukadni. - mind a ketten elindultunk a másik lakásba.
- Lekötelezel. - mondta mikor kinyitotta az ajtót. Emma a kanapén aludt, a tévében meg valami nyálas fos ment. Nagyon picinek tűnt, a kanapén, ahogy lábat felhúzta. Egyik keze a feje alatt volt, a másik a levegőben lógott, haja kócosan hullott az arcára. Alig bírtam levenni telt ajkairól a szemem.
- Mindig itt alszik el. - azonnal kizökkentem a gondolataimból Ash hangjára. - Reggel meg  panaszkodik, hogy fáj mindene. - rázta meg a fejét és egy törölközővel a kezében besétált a fürdőszobába. Oda sétáltam hozzá és a térdhajlata és a háta alá nyúltam aztán óvatosan felemeltem és bevittem az üres szobába. Lábammal próbáltam félrerúgni a takarót, mikor sikerült letettem az ágyra és a takaróért nyúltam, amikor elkezdett kapálózni és szaggatottan venni a levegőt.
- Ne! Kérlek, ne ölj meg. Könyörgöm. - nyöszörgött halkan. Ledermedtem a szavaira. Az arcán fájdalom tükröződött.
- Csss. Nincs semmi baj. - simítottam végig az arcán, hogy megnyugodjon.
- Kérlek, Harry. - ez a két szó fájdalmas suttogás volt csupán, amitől egy hatalmas gombóc nőtt a torkomba. Megfogtam a takaró szélét és ráhúztam, aztán siető léptekkel távoztam a szobából.

Emma Harris

 Reggel az ágyban keltem, ami furcsa mert nem emlékszem, hogy bejöttem volna a szobába. Felöltöztem az Ashtontól kapott ruhákba, mivel még mindig nem mehettem vissza a lakásomba ruhákat meg még nem vettünk. Amikor kiléptem a szobából Harryt láttam meg először, aki a kanapén feküdt és tévézett. Azzal nem is lett volna gond, de csak egy melegítő alsó volt rajta és le sem tudtam venni róla a szemem.
- Szia. - köszöntem halkan és már siettem is a fürdőszobába, hogy elrejtsem vöröslő arcomat.
- Szia. - válaszolt rekedt hangján. Becsuktam magam mögött az ajtót és neki támaszkodtam, belenéztem a tükörbe és ahogy vártam tiszta piros volt az arcom. Gyorsan megmostam az arcom, fogat mostam és kifésültem a hajam. Próbáltam minél tovább húzni bent az időt, de nem maradhatok bent örökre. Örömmel nyugtáztam, hogy amikor kiléptem Harryn póló volt. A tűzhely mellett állt és ha jól láttam és éreztem rántottát csinált.
- Hol van Ash? - kérdeztem miközben leültem az asztalhoz. Meg sem fordult csak válaszolt.
- Elment pár napra, dolga volt. - basszus. Nem, én Ashton nélkül nem tudok megmaradni mellette. Idegesen elkezdtem az asztalterítővel babrálni.
- Tessék. - felpillantottam az előttem levő rántottára, de nem mertem rá nézni.
- Kösz. - végig a tányért vagy épp magam elé  bámulva reggeliztem. Egyikünk sem próbált meg beszélgetést kezdeményezni, ami nem is baj. Fogalmam sincs miről tudnánk beszélni. "Kösz, hogy meglőttél", "Csak a kötelezettségemet végeztem". Na ja.
- Figyelj, én sajnálom. - morogta maga elé. Jól hallottam?
- Mit? Azt, hogy meglőttél, vagy, hogy bunkó vagy velem?- a hangom tele volt szarkazmussal. Erre rám meresztette a szemét. Jézusom! Ezt most miért mondtam? Nem akartam.
- Tudod mit? Felejtsd el! - olyan hirtelen pattant fel az asztaltól, hogy egész testemmel nekinyomódtam a szék támlájának. - Hálásnak kéne lenned, hogy nem öltelek meg. - erre én is felálltam, olyan erővel, hogy a szék mögöttem hátraesett.
- Ó köszönöm, hogy meglőttél! Miért is nem kerestelek már fel hamarabb is, és könyörögtem neked, hogy "Kérlek Harry lőj belém."! - üvöltöttem rá. Hiba volt, ugyanis elkapta a csuklóm és a konyhapultnak vágott, aminek a széle beleállt a derekamba, a fejemet meg bevertem a polcba.  Állkapcsa megfeszült és a szemei szikrákat szórtak. A csípőjét nekinyomta az enyémnek, úgy, hogy nem bírtam mozdulni.
- Félsz. Látszik a szemeidben. Ez maradjon is így. - gonosz mosolyra húzta a száját.
- Rohadék. - sziszegtem. A mosolya csak szélesebb lett és egyre közeledett az arca az enyémhez. Egyre gyorsabban kezdtem szedni a levegőt és le sem tudtam venni a szemem az ajkairól, ahogy az vészesen közeledett az enyémhez. Már éppen összeért volna a szánk, mire elvigyorodott és elhúzódott.
- Imádom a reakciókat, amiket kiváltok belőled. - megfordult és otthagyva a konyhába besétált a szobába.
Hogy én, hogy utálom ezt a seggfejet.

3.

- Haver mi a szar?
- Fogd be és segíts! - csak pár hangfoszlány jutott el a tudatomig. Csak a fájdalom volt.
- El fog vérezni...
- Tudom mit csinálok! - aztán ismét elnyelt a fájdalom nélküli tudatlanság. Talán....remélem, vége.

Édes illat csapta meg az orrom. A szemhéjaim nehezek voltak, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem. Fogalmam sem volt hol vagyok. Az ablakon fény szűrődött be, és madarak csicsergését lehetett hallani. Egy nagy barna bőrkanapén feküdtem, ahogy jobban körülnéztem egy ócska régi asztal volt nem messze a kanapétól és egy tévé, mellette egy könyvespolc. Megpróbáltam felülni, de ekkor éles fájdalom hasított az oldalamba és visszazuhantam.
- Végre már. Ideje volt. - jött egy mély hang mögülem, amikor megláttam kihez tartozik mit sem törődve a fájdalommal felpattantam és a lehető legtávolabb másztam tőle, de ő nem zavartatta magát és leült közvetlen mellém egy bögrével a kezében.
- Idd meg. - nyújtotta felém a bögrét. - Tea. - tette hozzá, gondolom azért mert elég furcsán bámultam a kezében lévő tárgyat. Amikor látta, hogy nem vagyok hajlandó elvenni letette az asztalra és felém nyúlt mire én egyből magam köré fontam a karjaimat és behunytam a szemem.
- Hé nyugi már. - nyúlt a kezem után és megpróbálta elhúzni, de nem hagytam aztán hirtelen kihúzta a lábaimat és csak azt vettem észre, hogy hanyatt fekszem alatta és felrántja a pólómat. Olyan hirtelen történt, hogy meg sem bírtam mozdulni. Szemeit le sem vette lecsupaszított bőrömről. Ujjait óvatosan végig húzta egy ponton amitől megrándultam. Felnéztem és láttam, hogy egy lyuk alakú kis heg van a jobb oldalamon. Felnézett a szemembe majd visszahajtotta a pólómat és felállt.
- Meglőttél. - a hangom rekedt volt, arcom eltorzult a fájdalomtól, ahogy felültem.
- Nem volt más választásom. - mondta miközben egy szekrényhez sétált és háttal állt nekem amíg egy fiókban kutatott.
- De igen. Mondjuk, hogy nem húzod meg a ravaszt. - hirtelen megfordult és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Tegnap meg kellett volna halnod!
- E-ezt nem értem. - miért kellet volna meghalnom?
- Valamit elbaszhattak. - nem értem miről beszél. Becsapta a fiókot és amit kivett belőle attól megfagyott bennem a vér. Gyorsan zsebre vágta a fegyvert és az ajtóhoz lépett.
- Gyere. - szólt oda nekem, amikor látta, hogy nem mozdulok elindult felém. Jaj ne. Megfogta a karom és felrántott, amitől egy apró sikoly hagyta el a torkom.
- Kérlek ne! Ne ölj meg. - elkezdtem vergődni a karjai közt míg ő próbálta ezt megakadályozni.
- Nem sok értelme lenne megölni téged, ha már tegnap annyit vesződtem azzal, hogy életben tartsalak.
- Akkor mit akarsz azzal a fegyverrel? - néztem a zsebére.
- Neked az legyen mindegy. - húzott az ajtó felé.
- Várj! - húztam az ellenkező irányba.
- Mi az már! - üvöltött.
- Hogy hívnak? - kérdeztem halkan. Látta rajtam, hogy megijesztett és ettől az ő hangja is elhalkult.. egy kicsit. Látszott rajta, hogy gondolkodik elárulja e.
- Harry. - nyögte ki végül és ismét elkezdett rángatni. Bezárta maga után az ajtót és a szemben lévő lakás ajtajához ment, benyitott és belökött rajta.
- Majd később érte jövök! - kiabált be és már be is csapta mögöttem az ajtót. Körül néztem és egy nagy fotelból valaki épp videojátékozott, de az üvöltésre és az ajtócsapkodásra az illető felkapta a fejét és vigyorogva elindult felém. Nem volt olyan magas mint Harry, de nem sokkal volt lemaradva tőle. Szőkés barna haja volt és egy piros kendő volt a feje köré kötve. A mosolya betöltötte az egész arcát. Egy fekete szakadt farmer nadrág volt rajta egy fehér atlétával. Sokkal barátságosabbnak tűnt mint Harry.
- Azt a mindenit Hugi, sokkal jobban nézel ki így, hogy nem vagy csupa vér. - állt meg előttem és végig nézett rajtam. Vér? Tényleg most vettem, csak észre, hogy nem az én ruháim vannak rajtam.
- Te ki vagy? - a hangom még mindig óvatos volt. Mi van ha a látszat csal és ő még rosszabb mint aki meglőtt.
- A nevem Ashton. - vigyorgott. - Harry jól rám hozta tegnap a szívbajt, amikor hajnalba felébresztett és behozott téged vérbe fagyva.
- Miért? - mondtam leszegezett fejjel.
- Mit miért? - jött közelebb és a vállamra tette a kezét.
- Miért lőtt meg? - Ashton nagy levegőt vett majd hangosan kifújta.
- Nem volt már választása. - ettől idegesen felkaptam a fejem.
- Mit jelent ez?! Miért ne lett volna?! Nem értem ezt az egészet és lassan kezdek beleőrülni, hogy senki nem mondd el semmit!- idegesen megvakarta a nyakát.
- Figyelték. Az volt a feladata, hogy téged megöljön. De nem tette. Direkt olyan pontra célzott, hogy a golyó ne öljön meg.
- Ki akar engem megöletni? Semmit nem csináltam.
- Harry is meg van erről győződve ezért is mentett meg. Idővel minden a helyére kerül ne félj. - simogatta meg az arcom. - Éhes vagy? - megráztam a fejem.
- Pedig muszáj lesz enned, Hugi, amíg nálam vagy addig olyan, hogy "nem vagyok éhes" nem lesz. - átkarolta a nyakam és a konyhapult melletti bárszékhez vezetett. Besétált a konyhába és kinyitotta a hűtőt és behajolt, hogy jobban megnézhesse mi van benne.
- Hát...- egyenesedett fel és becsapta az ajtót és felém fordult. - jobb lesz ha rendelünk valamit. -egy apró mosolyra húzódott a szám.
- Ezt gyakrabban csinálhatnád. - bökte meg a szám szélét és a telefonhoz sétált rendelni valamit. Amikor letette visszajött és leült mellém.
- Harry egy bérgyilkos? - néztem Ashtonra, aki egy aprót bólintott. - Te is az vagy?
- Én? Nem én inkább...ö mondjuk, hogy aki elintézi, hogy ne derüljenek ki ezek az ügyek.
- Értem. - az ölembe lévő kezeimet kezdtem el idegesen tördelni.
- Hé. - nyúlt a kezeimért Ashton. - Ne vágj már ilyen bánatos képet. Tudom, hogy most minden zavaros, de hidd el minden rendben lesz.
Egészen estig élvezhettem Ashton társaságát, de nem igazán beszéltem vele sokat. Inkább csak figyeltem mit csinál és hallgattam, azt a sok hülyeséget mondd. Bírtam a srácot, szórakoztató társaság volt. Olyan tíz óra körül nyitódott az ajtó és sétált be Harry. Ashton a fotelben ült én meg a fotel karfáján és épp azt magyarázta, hogyan kell rendesen megölni a zombikat a játékban.
- Csá haver! Minden okés? - kérdezte Ashton le sem véve a szemét a tévéről.
- Nem igazán. - Harry a pultnak támaszkodott összefont karokkal és engem nézett.
- Na mesélj. - tette le Ash a konzolt és minden figyelmét Harrynek szentelte.
- Nem sikerült semmit kiderítenem. Az a valaki aki tegnap ott volt az épületbe valószínű Michael egyik embere lehetett, de miért küldte volna ki kémkedni? Hacsak azért nem mert számított rá, hogy feltűnik valami nem stimmel. - oda sétált hozzám és letérdelt elém, hogy körülbelül egy magasságba kerüljünk.
- Figyelj. Felteszek egy nagyon fontos kérdést, amire most van először és utoljára lehetőséged válaszolnod nekem, érted? Ha később kiderül, hogy hazudtál, hidegvérrel meggyilkollak. - hangja érzelemmentesen csengett a fülemben. Határozottan bólintottam egyet.
- Tudsz róla mivel foglalkoztak a szüleid?
- Persze, hogy tudom. Üzletemberek voltak. Egy sportcégnél dolgoztak mind a ketten.
- Jó, és azt is tudod ezen kívül még mikkel foglalkoztak?
- Ezen kívül? Ezt, hogy érted? - néztem rá zavarodottan.
- A szüleid nem azok voltak, akiknek mutatták magukat. Azért küldték ki a megbízást, hogy öljelek meg mert úgy tudták te is benne voltál ezekben. Azt akarom megtudni ez igaz? - ebben a pillanatban levegőhöz is alig jutottam. A szüleim... akiket mindennél jobban szerettem, egész életemben hazudtak nekem. Nem, nem ez nem igaz. Az egész egy hazugság.
- Nem, nem! Miért mondasz ilyeneket?! A szüleim jó emberek voltak! - könnyek marták a szemem és majdnem fellöktem Harryt, amikor felálltam és a hajamat markolászva fel alá járkáltam a szobába.
- Ez az igazság. - egyenesedett fel Harry.
- Nem! Te nem is ismerted őket! Én, én vagyok az, aki végig velük volt! - rontattam neki Harrynek és már emeltem is a kezem, hogy megüssem, de elkapta és magához rántott és magához szorított. Mind két kezemmel erősen szorítottam a pólóját és a mellkasába fúrtam az arcom és belezokogtam.
- Csss. - simogatta gyengéden a hátam. A sírástól teljesen elgyengültem és már levegőt is alig kaptam, amikor végül már elfogytak a könnyeim kezdtem újra normálisan venni a levegőt és Harry elengedett.
- Miért higgyek neked? - kérdeztem rekedt hangon.
- Muszáj hinned. Jelenleg én vagyok az egyetlen, aki mellet biztonságban vagy.
- Hé Hugi. Tudom, hogy ez most fájni fog, de itt van minden amit eddig nem tudtál a szüleidről. - szólt Ashton a hátam mögül a számítógép mellől. - Van pár felvétel is. - félve lépkedtem a gép mellé és leültem Ashton helyére. Nem hittem a szememnek. Az egyiken apu egy férfi nyakát fojtogatja míg végül kihuny belőle az élet, egy másikon pedig anyu ereszt golyót egy másik emberbe.
- A tűz. Igazából megölték őket igaz? - fordultam hátra, fájdalmas arccal, mire Ash bólintott.
- Te ölted meg őket? - kérdeztem Harryt.
- Nem. Nem én voltam. - visszafordultam a képernyő felé és gyűlöltem amit láttam. Gyűlöltem őket, amiket csináltak. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Végig hazugság volt minden, amit tettek.
- Eleget láttam. - mondtam és felálltam az asztaltól. - És ezek után mi lesz? - fordultam vissza feléjük.
- Túlélünk.

2.

Emma Harris.


Ma is mint miden reggel, úgy keltem, hogy ez is egy nyomorúságosan szar nap lesz. Egy érzelmi roncs lettem, amióta anyu és apu meghaltak, egy hatalmas tűzben. Nincsenek testvéreim, se rokonaim, teljesen egyedül vagyok a világba, és minden nap azt kívánom bárcsak ez lenne az utolsó napom ezen a földön. Senki nem venné észre ha eltűnnék.
Összeszedtem a cuccaimat beledobáltam a táskába és indultam dolgozni. A forgalom elég gyér volt ma és majdnem elkéstem.
- Szia Em. - ugrált oda hozzám a mindig vidám Jenna. Az egyenruhánk egy fekete sortból és egy ugyan olyan fekete mély kivágású pólóból állt, ami rajtam már csak lógott, annyira lefogytam az utóbbi 1 hónapban.
- Helló. - bementem a szekrényemhez és betettem a táskámat, aztán rögtön el is kezdtem dolgozni. Nagy volt a jövés menés, de már hozzá szoktam. A legtöbben visszatérő vendégek akiket már jól ismerek. Épp a pénztárnál álltam, amikor Jenna mögém lépett és a vállam fölött az ajtó felé mutatott, ahol épp most jött be egy magas pasi csupa feketébe egy kék sapkával és napszemüveggel a fején. 
- Az a srác!
- Mi van vele? - fordultam vissza a pénztár felé.
- Tök félelmetes. Nézd meg kiráz tőle a hideg. - megforgattam a szemem és elindultam, hogy felvegyem a rendelését a titokzatos idegennek.
- Üdvözlöm a Rackets-ben. Mivel szolgálhatok? - megálltam az asztala előtt csípőre tett kézzel a körmeimet bámulva.
- Üdv. Még nem döntöttem. Ajánlanál valamit? - mély levegőt vettem és rá néztem épp, amikor levette a napszemüvegét. El akadt a lélegzetem, ahogy megláttam, szigorú tekintetét. Tényleg félelmetes volt, de nem tudom pontosan miért, pedig mosolygott. Alapvetően jóképű volt, a szemei smaragdzölden világítottak, a fogai tökéletesek voltak, mégis félelmet keltettek bennem.
- Ömm... makaróni? - bólintott én meg minél hamarabb el akartam menni az asztaltól.
- Hoznál még kérlek egy üveg savas vizet? - hallottam meg a hangját a hátam mögül.
- Persze. Ne haragudj. - fordultam meg és egy zavart mosolyt küldtem felé, utána indultam is gyorsan vissza leadni a rendelést.
- Na? - jött oda Jenna.
- Mi az, hogy na? - fordultam felé.
- Milyen a srác? - faggatózott tovább.
- Mint egy rendes ember Jenna, milyen lenne? - aztán ott hagytam és mentem felvenni a többi rendelést. Nem sokkal később, amikor kész lett a fura férfi kajája gyorsan kivittem neki és hál istennek gyorsan végzett vele és már ment is. Minden nap túlórázok, valamivel le kell foglalnom magam, mert különben felemésztene a gyász. Utolsónak szoktam elhagyni az éttermet és a főnököm megbízik bennem annyira, hogy hagyja én zárjak esténként. Mindent elrendeztem holnapra úgyhogy elmentem átöltözni a szekrényemhez aztán lekapcsoltam a villanyokat bezártam az összes ajtót és hátul a személyzeti ajtón át távoztam, ami egy sikátorra nyílik. Ahogy zártam az ajtót zajt hallottam a hátam mögött és gyorsan oda kaptam a fejem, de nem láttam semmit a sötéttől. Biztos csak egy macska. Betettem a kulcscsomót a táskámba és gyors léptekkel indultam az utcai lámpák felé, amikor lépteket hallottam magam mögött. Nem mertem hátranézni, inkább nekiiramodtam és elkezdtem futni. Nem, ez tuti nem macska. Amikor kiértem az utcára lelassítottam és összeszedtem minden bátorságom és hátrapillantottam. Több ember is volt mögöttem, de egyik sem tűnt úgy mintha követne, úgyhogy ismét normális tempóban indultam el hazafelé. Az út közben többször is hátrapillantottam és pánik fogott el, amikor láttam, hogy egy magas alak követ. Nem tudtam merre menjek, a legközelebbi utcán, amit láttam, befordultam és megszaporáztam a lépteim. Sajnos az utca rossz döntés volt mert egy árva lélek sem volt ott. A pasi még mindig követett. Még egy kanyar és beálltam egy ház lépcsőjére utána csak imádkozhattam, hogy tovább menjen. Ahogy hallottam egyre közeledő lépteit annál jobban nyomtam magam az ajtónak, ami egy halk nyikorgással kinyílt. Nem gondolkodtam sokat gyorsan bementem és becsuktam. Ahogy körülnéztem bent egyből rájöttem, hogy nem lakik itt senki már egy jó ideje. Minden teli volt pókhálóval. Hatalmas oszlopokkal volt teli és egy nagy kör alakú belső udvarhoz vezettek, amit megvilágított a hold fénye. Az udvar közepén egy nagy szökőkút volt, de víz nem volt benne. Oda sétáltam az udvar közepére és felnéztem a már bomladozó épületre, amikor meghallottam.... Pont olyan hangja van élőben is mint a filmekben, amikor beélesítenek egy fegyvert. Megfagyott bennem a vér, de lassan megfordultam és tényleg egy pisztollyal találtam magam szemben és egy szúrós zöld szempárral. A férfi az étteremből. Az egész testem remegett, a kezeimet ökölbe szorítottam, állkapcsom megfeszült.
- Akarsz is vele kezdeni valamit, vagy csak állsz és nézel? - a hangomon meg sem lehetett hallani a rettegést.
- Túl akarsz már esni rajta mi? Gondolom fojtogat a bűntudat a sok ember miatt, akik miattad haltak meg.
- H-hogy mi? - mondtam zavarodottan. Miről beszél? - Szerintem más embert keresel.
- Már felesleges megjátszanod magad. Vége a játéknak. - az elmúlt 1 hónapban végig azon gondolkodtam, jó lenne meghalni, de így, hogy szemben áll velem a halál, valahogy nem csábít a gondolat, hogy megöljenek. Feltámadt bennem a túlélési ösztön, és elfutottam az egyik folyosón, de mit is vártam? Éles fájdalom hasított a fejbőrömbe, amikor megéreztem a hajamat markolászó kezeket, amik visszarántottak és térdre estem.
- Jó ölj meg! - néztem fel rá. - De mielőtt meg ölsz tudnod kell, hogy soha nem öltem meg senkit! - megrándult a szája sarka és leguggolt elém.
- Ha igaz amit mondasz, miért akarod, hogy megöljelek? - nézett mélyen a szemembe, és nem bírtam tovább visszatartani kigördült egy könnycsepp a szememből.
- A szüleim halottak. Senkim sincs. - még egy könnycsepp. Csak hosszú ideg bámult a szemeimbe, aztán oldalra kapta a fejét, mintha hallott volna valamit amit én nem hallhattam a dübörgő szívverésem miatt. Felállt és ismét rám szegezte a fegyvert. Összeszorítottam a szemeimet és az utolsó emlékem az éles fájdalom volt, ahogy éreztem, ahogy a golyó belém fúródik, utána fokozatosan jött a sötétség míg végül teljesen elnyelt.

1.

Valamilyen szinten szeretem is, meg gyűlölöm is a munkám. Nem sűrűn van meló, viszont rengeteget keresek. Ez mindenképp mellette szól. Ezen gondolkodtam amikor rágyújtottam és besétáltam a már jól ismert lerobbant raktárba, a kegyetlen főnökömhöz. 
- Nocsak, nocsak megjött a sötét herceg? - krákogta a sarokban ülő vén alkoholista, George. Ezt az embert amióta itt dolgozom nem láttam ezen az épületen kívül. Szóra sem méltattam csak elsétáltam mellette. Amikor az ajtóhoz értem még egy utolsót szívtam a cigibe utána elhajítottam, aztán kopogás nélkül benyitottam.
- Késtél. - Michael az íróasztala mögött ült és fel sem nézett, amikor bejöttem, hanem tovább firkált valamit a temérdek papírhalmazok fölött. Szivar lógott a szájából. A falak már rég beszívták jellegzetes illatát, amit nem is csodálok, inkább azt, hogy az öreg még nem kapott tüdőrákot.
- Hozzá szokhattál volna. - ültem le vele szembe. - Mi a mai meló? - elkezdtem a papírokat emelgetni az asztalán.
- Tűnj a közelükből. - nézett fel rám, aztán lehajolt és kihúzott egy mappát a fiókból és elém hajította.
- A neve Emma Harris. 21 éves. A Rackets-ben pincérkedik. - felnyitottam a mappát és egy elég kívánatos kis csaj volt ez az Emma Harris. Kár érte.
- Mi vele a baj? - kérdeztem amíg tovább olvastam róla az információkat.
- Ó vele semmi. - rakott arrébb egy kupac papírt. - Rövidre fogom a történetet. A lényeg, hogy a szülei nagymenő üzletemberek. Több ártatlan ember haláláért felelősek.
- Nem értem. Akkor miért ő fizet meg érte?
- A szüleit már nem igazán tudnánk büntetni. 1 hónappal ezelőtt Roger gondoskodott róluk.
- Akkor miért nem lehet hagyni a lányt? Ne érts félre, nincs gondom a melóval csak nem igazán tiszta a kép.
- Nem kell foglalkoznod ezzel neked csak annyi a dolgod, hogy elvégezd a feladatot és ne maradjanak nyomok.- amikor látta, hogy ez a válasz nem elégített ki folytatta. - Ahh... szereztek, bizonyítékokat, hogy a lány is benne volt ezekbe a piszkos kis ügyekben. Elégedett vagy?
- Jah. - válaszoltam unottan. Felkaptam a mappát és indultam is kifelé. - Van még valami, vagy csak ennyi? - kérdeztem a vállam fölött.
- Ennyi. Majd értesítelek ha van valami. - lassú léptekkel elhagytam az épületet és elindultam a kocsim felé. Beszálltam és behajítottam a papírokat az anyós ülésre. Hagyok még pár napot ennek a munkának. Gázt adtam és elindultam a Road-ba a bárba, ahol szinte minden estémet töltöm és ahonnan mindig egy ribanccal távozok, ez ma este sem volt másképp.