3.

- Haver mi a szar?
- Fogd be és segíts! - csak pár hangfoszlány jutott el a tudatomig. Csak a fájdalom volt.
- El fog vérezni...
- Tudom mit csinálok! - aztán ismét elnyelt a fájdalom nélküli tudatlanság. Talán....remélem, vége.

Édes illat csapta meg az orrom. A szemhéjaim nehezek voltak, amikor megpróbáltam kinyitni a szemem. Fogalmam sem volt hol vagyok. Az ablakon fény szűrődött be, és madarak csicsergését lehetett hallani. Egy nagy barna bőrkanapén feküdtem, ahogy jobban körülnéztem egy ócska régi asztal volt nem messze a kanapétól és egy tévé, mellette egy könyvespolc. Megpróbáltam felülni, de ekkor éles fájdalom hasított az oldalamba és visszazuhantam.
- Végre már. Ideje volt. - jött egy mély hang mögülem, amikor megláttam kihez tartozik mit sem törődve a fájdalommal felpattantam és a lehető legtávolabb másztam tőle, de ő nem zavartatta magát és leült közvetlen mellém egy bögrével a kezében.
- Idd meg. - nyújtotta felém a bögrét. - Tea. - tette hozzá, gondolom azért mert elég furcsán bámultam a kezében lévő tárgyat. Amikor látta, hogy nem vagyok hajlandó elvenni letette az asztalra és felém nyúlt mire én egyből magam köré fontam a karjaimat és behunytam a szemem.
- Hé nyugi már. - nyúlt a kezem után és megpróbálta elhúzni, de nem hagytam aztán hirtelen kihúzta a lábaimat és csak azt vettem észre, hogy hanyatt fekszem alatta és felrántja a pólómat. Olyan hirtelen történt, hogy meg sem bírtam mozdulni. Szemeit le sem vette lecsupaszított bőrömről. Ujjait óvatosan végig húzta egy ponton amitől megrándultam. Felnéztem és láttam, hogy egy lyuk alakú kis heg van a jobb oldalamon. Felnézett a szemembe majd visszahajtotta a pólómat és felállt.
- Meglőttél. - a hangom rekedt volt, arcom eltorzult a fájdalomtól, ahogy felültem.
- Nem volt más választásom. - mondta miközben egy szekrényhez sétált és háttal állt nekem amíg egy fiókban kutatott.
- De igen. Mondjuk, hogy nem húzod meg a ravaszt. - hirtelen megfordult és tekintetét az enyémbe fúrta.
- Tegnap meg kellett volna halnod!
- E-ezt nem értem. - miért kellet volna meghalnom?
- Valamit elbaszhattak. - nem értem miről beszél. Becsapta a fiókot és amit kivett belőle attól megfagyott bennem a vér. Gyorsan zsebre vágta a fegyvert és az ajtóhoz lépett.
- Gyere. - szólt oda nekem, amikor látta, hogy nem mozdulok elindult felém. Jaj ne. Megfogta a karom és felrántott, amitől egy apró sikoly hagyta el a torkom.
- Kérlek ne! Ne ölj meg. - elkezdtem vergődni a karjai közt míg ő próbálta ezt megakadályozni.
- Nem sok értelme lenne megölni téged, ha már tegnap annyit vesződtem azzal, hogy életben tartsalak.
- Akkor mit akarsz azzal a fegyverrel? - néztem a zsebére.
- Neked az legyen mindegy. - húzott az ajtó felé.
- Várj! - húztam az ellenkező irányba.
- Mi az már! - üvöltött.
- Hogy hívnak? - kérdeztem halkan. Látta rajtam, hogy megijesztett és ettől az ő hangja is elhalkult.. egy kicsit. Látszott rajta, hogy gondolkodik elárulja e.
- Harry. - nyögte ki végül és ismét elkezdett rángatni. Bezárta maga után az ajtót és a szemben lévő lakás ajtajához ment, benyitott és belökött rajta.
- Majd később érte jövök! - kiabált be és már be is csapta mögöttem az ajtót. Körül néztem és egy nagy fotelból valaki épp videojátékozott, de az üvöltésre és az ajtócsapkodásra az illető felkapta a fejét és vigyorogva elindult felém. Nem volt olyan magas mint Harry, de nem sokkal volt lemaradva tőle. Szőkés barna haja volt és egy piros kendő volt a feje köré kötve. A mosolya betöltötte az egész arcát. Egy fekete szakadt farmer nadrág volt rajta egy fehér atlétával. Sokkal barátságosabbnak tűnt mint Harry.
- Azt a mindenit Hugi, sokkal jobban nézel ki így, hogy nem vagy csupa vér. - állt meg előttem és végig nézett rajtam. Vér? Tényleg most vettem, csak észre, hogy nem az én ruháim vannak rajtam.
- Te ki vagy? - a hangom még mindig óvatos volt. Mi van ha a látszat csal és ő még rosszabb mint aki meglőtt.
- A nevem Ashton. - vigyorgott. - Harry jól rám hozta tegnap a szívbajt, amikor hajnalba felébresztett és behozott téged vérbe fagyva.
- Miért? - mondtam leszegezett fejjel.
- Mit miért? - jött közelebb és a vállamra tette a kezét.
- Miért lőtt meg? - Ashton nagy levegőt vett majd hangosan kifújta.
- Nem volt már választása. - ettől idegesen felkaptam a fejem.
- Mit jelent ez?! Miért ne lett volna?! Nem értem ezt az egészet és lassan kezdek beleőrülni, hogy senki nem mondd el semmit!- idegesen megvakarta a nyakát.
- Figyelték. Az volt a feladata, hogy téged megöljön. De nem tette. Direkt olyan pontra célzott, hogy a golyó ne öljön meg.
- Ki akar engem megöletni? Semmit nem csináltam.
- Harry is meg van erről győződve ezért is mentett meg. Idővel minden a helyére kerül ne félj. - simogatta meg az arcom. - Éhes vagy? - megráztam a fejem.
- Pedig muszáj lesz enned, Hugi, amíg nálam vagy addig olyan, hogy "nem vagyok éhes" nem lesz. - átkarolta a nyakam és a konyhapult melletti bárszékhez vezetett. Besétált a konyhába és kinyitotta a hűtőt és behajolt, hogy jobban megnézhesse mi van benne.
- Hát...- egyenesedett fel és becsapta az ajtót és felém fordult. - jobb lesz ha rendelünk valamit. -egy apró mosolyra húzódott a szám.
- Ezt gyakrabban csinálhatnád. - bökte meg a szám szélét és a telefonhoz sétált rendelni valamit. Amikor letette visszajött és leült mellém.
- Harry egy bérgyilkos? - néztem Ashtonra, aki egy aprót bólintott. - Te is az vagy?
- Én? Nem én inkább...ö mondjuk, hogy aki elintézi, hogy ne derüljenek ki ezek az ügyek.
- Értem. - az ölembe lévő kezeimet kezdtem el idegesen tördelni.
- Hé. - nyúlt a kezeimért Ashton. - Ne vágj már ilyen bánatos képet. Tudom, hogy most minden zavaros, de hidd el minden rendben lesz.
Egészen estig élvezhettem Ashton társaságát, de nem igazán beszéltem vele sokat. Inkább csak figyeltem mit csinál és hallgattam, azt a sok hülyeséget mondd. Bírtam a srácot, szórakoztató társaság volt. Olyan tíz óra körül nyitódott az ajtó és sétált be Harry. Ashton a fotelben ült én meg a fotel karfáján és épp azt magyarázta, hogyan kell rendesen megölni a zombikat a játékban.
- Csá haver! Minden okés? - kérdezte Ashton le sem véve a szemét a tévéről.
- Nem igazán. - Harry a pultnak támaszkodott összefont karokkal és engem nézett.
- Na mesélj. - tette le Ash a konzolt és minden figyelmét Harrynek szentelte.
- Nem sikerült semmit kiderítenem. Az a valaki aki tegnap ott volt az épületbe valószínű Michael egyik embere lehetett, de miért küldte volna ki kémkedni? Hacsak azért nem mert számított rá, hogy feltűnik valami nem stimmel. - oda sétált hozzám és letérdelt elém, hogy körülbelül egy magasságba kerüljünk.
- Figyelj. Felteszek egy nagyon fontos kérdést, amire most van először és utoljára lehetőséged válaszolnod nekem, érted? Ha később kiderül, hogy hazudtál, hidegvérrel meggyilkollak. - hangja érzelemmentesen csengett a fülemben. Határozottan bólintottam egyet.
- Tudsz róla mivel foglalkoztak a szüleid?
- Persze, hogy tudom. Üzletemberek voltak. Egy sportcégnél dolgoztak mind a ketten.
- Jó, és azt is tudod ezen kívül még mikkel foglalkoztak?
- Ezen kívül? Ezt, hogy érted? - néztem rá zavarodottan.
- A szüleid nem azok voltak, akiknek mutatták magukat. Azért küldték ki a megbízást, hogy öljelek meg mert úgy tudták te is benne voltál ezekben. Azt akarom megtudni ez igaz? - ebben a pillanatban levegőhöz is alig jutottam. A szüleim... akiket mindennél jobban szerettem, egész életemben hazudtak nekem. Nem, nem ez nem igaz. Az egész egy hazugság.
- Nem, nem! Miért mondasz ilyeneket?! A szüleim jó emberek voltak! - könnyek marták a szemem és majdnem fellöktem Harryt, amikor felálltam és a hajamat markolászva fel alá járkáltam a szobába.
- Ez az igazság. - egyenesedett fel Harry.
- Nem! Te nem is ismerted őket! Én, én vagyok az, aki végig velük volt! - rontattam neki Harrynek és már emeltem is a kezem, hogy megüssem, de elkapta és magához rántott és magához szorított. Mind két kezemmel erősen szorítottam a pólóját és a mellkasába fúrtam az arcom és belezokogtam.
- Csss. - simogatta gyengéden a hátam. A sírástól teljesen elgyengültem és már levegőt is alig kaptam, amikor végül már elfogytak a könnyeim kezdtem újra normálisan venni a levegőt és Harry elengedett.
- Miért higgyek neked? - kérdeztem rekedt hangon.
- Muszáj hinned. Jelenleg én vagyok az egyetlen, aki mellet biztonságban vagy.
- Hé Hugi. Tudom, hogy ez most fájni fog, de itt van minden amit eddig nem tudtál a szüleidről. - szólt Ashton a hátam mögül a számítógép mellől. - Van pár felvétel is. - félve lépkedtem a gép mellé és leültem Ashton helyére. Nem hittem a szememnek. Az egyiken apu egy férfi nyakát fojtogatja míg végül kihuny belőle az élet, egy másikon pedig anyu ereszt golyót egy másik emberbe.
- A tűz. Igazából megölték őket igaz? - fordultam hátra, fájdalmas arccal, mire Ash bólintott.
- Te ölted meg őket? - kérdeztem Harryt.
- Nem. Nem én voltam. - visszafordultam a képernyő felé és gyűlöltem amit láttam. Gyűlöltem őket, amiket csináltak. Mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Végig hazugság volt minden, amit tettek.
- Eleget láttam. - mondtam és felálltam az asztaltól. - És ezek után mi lesz? - fordultam vissza feléjük.
- Túlélünk.