2.

Emma Harris.


Ma is mint miden reggel, úgy keltem, hogy ez is egy nyomorúságosan szar nap lesz. Egy érzelmi roncs lettem, amióta anyu és apu meghaltak, egy hatalmas tűzben. Nincsenek testvéreim, se rokonaim, teljesen egyedül vagyok a világba, és minden nap azt kívánom bárcsak ez lenne az utolsó napom ezen a földön. Senki nem venné észre ha eltűnnék.
Összeszedtem a cuccaimat beledobáltam a táskába és indultam dolgozni. A forgalom elég gyér volt ma és majdnem elkéstem.
- Szia Em. - ugrált oda hozzám a mindig vidám Jenna. Az egyenruhánk egy fekete sortból és egy ugyan olyan fekete mély kivágású pólóból állt, ami rajtam már csak lógott, annyira lefogytam az utóbbi 1 hónapban.
- Helló. - bementem a szekrényemhez és betettem a táskámat, aztán rögtön el is kezdtem dolgozni. Nagy volt a jövés menés, de már hozzá szoktam. A legtöbben visszatérő vendégek akiket már jól ismerek. Épp a pénztárnál álltam, amikor Jenna mögém lépett és a vállam fölött az ajtó felé mutatott, ahol épp most jött be egy magas pasi csupa feketébe egy kék sapkával és napszemüveggel a fején. 
- Az a srác!
- Mi van vele? - fordultam vissza a pénztár felé.
- Tök félelmetes. Nézd meg kiráz tőle a hideg. - megforgattam a szemem és elindultam, hogy felvegyem a rendelését a titokzatos idegennek.
- Üdvözlöm a Rackets-ben. Mivel szolgálhatok? - megálltam az asztala előtt csípőre tett kézzel a körmeimet bámulva.
- Üdv. Még nem döntöttem. Ajánlanál valamit? - mély levegőt vettem és rá néztem épp, amikor levette a napszemüvegét. El akadt a lélegzetem, ahogy megláttam, szigorú tekintetét. Tényleg félelmetes volt, de nem tudom pontosan miért, pedig mosolygott. Alapvetően jóképű volt, a szemei smaragdzölden világítottak, a fogai tökéletesek voltak, mégis félelmet keltettek bennem.
- Ömm... makaróni? - bólintott én meg minél hamarabb el akartam menni az asztaltól.
- Hoznál még kérlek egy üveg savas vizet? - hallottam meg a hangját a hátam mögül.
- Persze. Ne haragudj. - fordultam meg és egy zavart mosolyt küldtem felé, utána indultam is gyorsan vissza leadni a rendelést.
- Na? - jött oda Jenna.
- Mi az, hogy na? - fordultam felé.
- Milyen a srác? - faggatózott tovább.
- Mint egy rendes ember Jenna, milyen lenne? - aztán ott hagytam és mentem felvenni a többi rendelést. Nem sokkal később, amikor kész lett a fura férfi kajája gyorsan kivittem neki és hál istennek gyorsan végzett vele és már ment is. Minden nap túlórázok, valamivel le kell foglalnom magam, mert különben felemésztene a gyász. Utolsónak szoktam elhagyni az éttermet és a főnököm megbízik bennem annyira, hogy hagyja én zárjak esténként. Mindent elrendeztem holnapra úgyhogy elmentem átöltözni a szekrényemhez aztán lekapcsoltam a villanyokat bezártam az összes ajtót és hátul a személyzeti ajtón át távoztam, ami egy sikátorra nyílik. Ahogy zártam az ajtót zajt hallottam a hátam mögött és gyorsan oda kaptam a fejem, de nem láttam semmit a sötéttől. Biztos csak egy macska. Betettem a kulcscsomót a táskámba és gyors léptekkel indultam az utcai lámpák felé, amikor lépteket hallottam magam mögött. Nem mertem hátranézni, inkább nekiiramodtam és elkezdtem futni. Nem, ez tuti nem macska. Amikor kiértem az utcára lelassítottam és összeszedtem minden bátorságom és hátrapillantottam. Több ember is volt mögöttem, de egyik sem tűnt úgy mintha követne, úgyhogy ismét normális tempóban indultam el hazafelé. Az út közben többször is hátrapillantottam és pánik fogott el, amikor láttam, hogy egy magas alak követ. Nem tudtam merre menjek, a legközelebbi utcán, amit láttam, befordultam és megszaporáztam a lépteim. Sajnos az utca rossz döntés volt mert egy árva lélek sem volt ott. A pasi még mindig követett. Még egy kanyar és beálltam egy ház lépcsőjére utána csak imádkozhattam, hogy tovább menjen. Ahogy hallottam egyre közeledő lépteit annál jobban nyomtam magam az ajtónak, ami egy halk nyikorgással kinyílt. Nem gondolkodtam sokat gyorsan bementem és becsuktam. Ahogy körülnéztem bent egyből rájöttem, hogy nem lakik itt senki már egy jó ideje. Minden teli volt pókhálóval. Hatalmas oszlopokkal volt teli és egy nagy kör alakú belső udvarhoz vezettek, amit megvilágított a hold fénye. Az udvar közepén egy nagy szökőkút volt, de víz nem volt benne. Oda sétáltam az udvar közepére és felnéztem a már bomladozó épületre, amikor meghallottam.... Pont olyan hangja van élőben is mint a filmekben, amikor beélesítenek egy fegyvert. Megfagyott bennem a vér, de lassan megfordultam és tényleg egy pisztollyal találtam magam szemben és egy szúrós zöld szempárral. A férfi az étteremből. Az egész testem remegett, a kezeimet ökölbe szorítottam, állkapcsom megfeszült.
- Akarsz is vele kezdeni valamit, vagy csak állsz és nézel? - a hangomon meg sem lehetett hallani a rettegést.
- Túl akarsz már esni rajta mi? Gondolom fojtogat a bűntudat a sok ember miatt, akik miattad haltak meg.
- H-hogy mi? - mondtam zavarodottan. Miről beszél? - Szerintem más embert keresel.
- Már felesleges megjátszanod magad. Vége a játéknak. - az elmúlt 1 hónapban végig azon gondolkodtam, jó lenne meghalni, de így, hogy szemben áll velem a halál, valahogy nem csábít a gondolat, hogy megöljenek. Feltámadt bennem a túlélési ösztön, és elfutottam az egyik folyosón, de mit is vártam? Éles fájdalom hasított a fejbőrömbe, amikor megéreztem a hajamat markolászó kezeket, amik visszarántottak és térdre estem.
- Jó ölj meg! - néztem fel rá. - De mielőtt meg ölsz tudnod kell, hogy soha nem öltem meg senkit! - megrándult a szája sarka és leguggolt elém.
- Ha igaz amit mondasz, miért akarod, hogy megöljelek? - nézett mélyen a szemembe, és nem bírtam tovább visszatartani kigördült egy könnycsepp a szememből.
- A szüleim halottak. Senkim sincs. - még egy könnycsepp. Csak hosszú ideg bámult a szemeimbe, aztán oldalra kapta a fejét, mintha hallott volna valamit amit én nem hallhattam a dübörgő szívverésem miatt. Felállt és ismét rám szegezte a fegyvert. Összeszorítottam a szemeimet és az utolsó emlékem az éles fájdalom volt, ahogy éreztem, ahogy a golyó belém fúródik, utána fokozatosan jött a sötétség míg végül teljesen elnyelt.